Index Vakbarát Hírportál

Szerződést szegett Takács Nikolas

2010. december 20., hétfő 08:51

Érvényes lemezszerződése volt Takács Nikolasnak, az X-Faktor finalistájának, amikor jelentkezett az RTL Klub tehetségkutatójába, írja a hétfői Blikk.

A kereskedelmi csatorna a lap szerint sok pénzt remél az énekestől, így kivásárolták a megkötött szerződésből.

A szlovákiai énekes tavaly április 9-én kötött szerződést a G-Mega Music Produkcióval, ami az egyik legnagyobb magyar kiadóval, az mTonnal közösen lemezszerződést adott neki. Elkészült első klipje, Egy igaz szó címmel, amit három nyelven forgattak le, a cég ezen kívül állítása szerint összesen négymillió forintot költhetett Nikolas honlapjára, logójára, profi fotósorozatára, autogramkártyákra.

Nikolasról a műsor augusztusi startolás óta ez állt a cég honlapján: "Takács Nikolas, kizárólagos menedzsment szerződést írt alá a G-mega Music Produkcióval 2009-ben. A G-Mega Music gondozásában az mTon kiadónál megjelent 2009. októberében az Egy igazi szó című dala magyar, szlovák és angol nyelven, melyhez angolul és magyarul is videoklip készült. Mindezek ellenére a menedzsment és a kiadó tudta nélkül januárban jelentkezett a tehetségkutató műsorba, melynek szereplője lesz az élő adásokban is. Az mTon kiadó és a G-Mega Music hozzájárulását nem adta a szerepléséhez."

Itt a klip szlovák verziója:

Rovatok