Index Vakbarát Hírportál

Mick úgy gondolkodik a versenyzésről, ahogy Michael Schumacher

2019. április 22., hétfő 18:12

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy látja, hogy Mick Schumacher nagyon hasonlóan közelíti meg az autóversenyzést, mint hétszeres világbajnok apja, Michael Schumacher.

Az F2-ben versenyző Mick Schumacher az év elején került a Ferrari akadémiájára, majd a bahreini Forma-1 nagydíj előtt arra is lehetőséget kapott, hogy teszteljen a csapat egyik kocsijával

„Sok év után láttam őt újra, amikor visszatért Maranellóba. Néztem, és nem gondoltam, hogy külsőleg nagyon hasonlítana Michaelhez. De ahogy viselkedett, az nagyon hasonló volt, és a módszere is, ahogy a feladatokhoz látott, ahogy az autóban érdeklődött és beszélgetett a technikusokkal. Még Maranellóban is vigyáztunk rá, de ő mindig ott volt a műhelyben, nézte az autót, beszélt a szerelőkkel. Azt hiszem, ebben hasonlít kicsit az apjához" – mondta Mattia Binotto, aki 1995-ben motormérnökként kezdett együtt dolgozni Michael Schumacherrel, majd végigkísérte ferraris pályafutását.

A bahreini tesztnapon Mick Schumacher a második volt Max Verstappen mögött, amivel elég sokakat meglepett. 

Binotto szerint ez csak egy lehetőség volt Schumachernek, hogy szokja az F1-et, így nem is nagyon ítélné meg, hogy mire lehet képes a későbbiekben. A Ferrari-főnöknek nagyon tetszett a hozzáállása, nem akart elmenni a határig, de folyamatosan tanulta az autóját, a csapatot, és eközben lépésről lépésre fejlődött is. 

(via Yahoo)

Rovatok