Index Vakbarát Hírportál

Csányi személyes sértésnek vette az időhúzásomat

2017. október 17., kedd 09:31 | aznap frissítve

Bölöni László, akinek csapata harmadik helyen áll a belga bajnokságban, interjút adott a Nemzeti Sportnak. Az Antwerpen újonc, kis költségvetésű csapat, ezért is meglepetés a jó szereplésük. A 108-szoros román válogatott, BEK-győztes játékos épp Budapesten és csapat nélkül volt akkor, amikor Storck kikapott Andorrában, júniusban.

Csányi Sándornak azonban eszébe sem jutott megkeresni őt, mert 2013 végén, amikor megtette, Bölöni hosszan hezitált. Holott nemcsak meccset néztek együtt, hanem a szakember rámutatott a legjobb magyar játékosok hiányosságaira is. Meccset is elemzett Csányinak.  

Így emlékezett vissza az akkori helyzetre.

Az elnök úr az időhúzásomat személyes sértésnek vette."

És miért húzta az időt? A katari Al-Khorral meglévő élő szerződését nem akarta felrúgni, mert az nem elegáns. Ráadásul sokkal többet is keresett kint, mint itthon kapott volna.

"Az én hibám, hogy nem lettem kapitány, és hogy az legyek, annak már harangoztak" -

nyomatékosította a lapnak.

Bölöni helyett így Pintér Attila jött a képbe 2013 decemberben, ő természetesen nem halogatta a válaszadást.

Arról is kérdezték, hogy miért nincs magyar játékosa, amire csak annyit felelt, hogy kinézett egyet, aki lábbal elég jó, fejben viszont kevésbé, és ő nem engedheti meg magának, hogy légióst a kispadra szerződtessen.

"Egy német edző német futballistákat tud egy magyar klubhoz vinni. De ha csak olyanokat, akik a kispadra férnek oda, akkor nem a vállát kell veregetnie, hanem el kell küldeni" - célzott név nélkül Bölöni. Nem nehéz kitalálni Thomas Dollról van szó, akinek Kubatov Gábor eltűri, hogy harmadosztályú német játékosokat közvetítsen a Fradihoz.

Bevallotta, nem volt elég erős benne a késztetés, hogy a Fradi edzője legyen, és az NB I.-et válassza. Nem pénzkérdés lett volna a szerződtetése. Feltette viszont a legfontosabb kérdést: a magyar futballban vajon tudják-e, mit jelent a munka?

Rovatok