Még kilenc hely kiadó az oroszországi futball-világbajnokságon, de az már biztos, hogy két olyan csapat lesz majd, amely előtte sohasem került a legjobbak közé. Európában Izland, a CONCACAF-zónában (Észak- és Közép-Amerika) pedig Panama írt történelmet. Mindkét válogatott kijutása óriási bravúr, de különösen a Panamáé az, amely a térség egyik legjobbjának számító Egyesült Államokat ütötte el, és jutott ki egyenes ágon a vb-re.
Ha a jelenleg a világranglista 49. helyén álló válogatott 1993 óta követett ranglista helyezését nézzük, már abból is kiolvasható a töretlen fejlődés. Tizenhárom éve még csak a 140. helyen álltak, a fokozatosan felfelé ívelő görbén pedig mostanra az első ötvenbe jutottak.
Ahogy a térség több országában, így Panamában is főleg a külföldiek próbálták a labdarúgás alapjait lerakni. Az első helyi bajnokságot már a 20-as évek elején megszervezték, de ekkor még leginkább a tartományok játszottak egymással. A helyi futballszövetséget 1937-ben alapították, és egy évvel később az első hivatalos meccset is kiírták, amelyen Panama 3-1-re legyőzte Venezuelát.
Eseménytelenül peregtek az évek, rendszeres bajnokság híján a válogatott csapatot is nehéz volt összeszedni – amikor sikerült, az akkor még CCCF-bajnokságnak (Közép-Amerikai és Karib-térség Szövetsége) nevezett szerveződésben indultak el néhányszor.
Ezt a bajnokságot 1941 és 1961 között rendezték meg, és 1951-ben érték el az eddigi legnagyobb sikerüket, Costa Rica és Nicaragua előtt megnyerték a sorozatot. Nyolc év után Carlos Martínez és Santiago Anderson góljaival 2-0-ra megverték az örök rivális Costa Ricát és kijutottak a Pánamerikai bajnokságra, ahol aztán 1952-ben öt vereséggel az utolsók lettek.
A CCCF-bajnokságot aztán a térség bajnoksága, a CONCACAF-kupa, mostani nevén Arany-kupa váltotta fel. Panama egyetlen egyszer, 1963-ban próbálkozott a sorozaton, de aztán 1989-ig egyszer sem vett részt rajta. Ahogy a vb-selejtezőkön sem, 1974-ig nem is nevezett, pedig 1938 óta FIFA-tag volt.
A 70-es évek elején érkezett első fordulópontjához az ország futballja. Ekkor próbáltak nem tartományi szinten, hanem klubcsapatok között bajnokságot szervezni. Jól jellemzi a helyzetet, hogy
Néhányat leszámítva szinte mind klub kizárólag a 80-as évek végén, a 90-es évek elején jött létre, vagyis csak ekkor indult be az igazi élet.
A válogatott 1973-ban története során először győzte le Perut és Bolíviát is, a futballcsapat veretlenül lett első a 1973-as Közép-Amerikai Játékokon, majd két évvel később a csapat egy izgalmas ázsiai turnén szerepelt. Fontos dátum 1974. április 4-e, amikor a panamai válogatott első vb-selejtezőjét játszotta és meglepetésre 3-2-re legyőzte Costa Ricát. Majd egy döntetlen jött Salvador ellen, de aztán négy vereség. A történelmi meccset nyolcezer néző látta a Revolution (ma Rommel Fernández) Stadionban.
1983-ban került hatalomra Manuel Noriega, aki aztán gazdasági, politikai és társadalmi válságba sodorta az államot. Ez idő alatt a kolumbiai drogkartellel való együttműködés és pénzmosás káoszt hozott, ennek hatására a FIFA felfüggesztette Panama tagságát és csak akkor adta vissza, amikor 1989-ben az amerikai hadsereg lerohanta az országot és vetett véget a hatéves diktatúrának.
Az újjáépítés megkezdődött, és a társadalom is visszatért a futballhoz. 1989-ben elindult az első, már országos szinten szervezett, klubcsapatokra épülő bajnokság, a Liga Panamena de Fútbol. A válogatott is rendszeresen elindult a vb-selejtezőkön, de a kezdetekben a második selejtező kört sem tudta megélni.
Aztán a 98-as torna kvalifikációjában már a harmadik körig verekedte magát, majd a 2002-es vb előtt már egészen a hatos döntőig (hexagonál) menetelt, ahol végül tökutolsó lett, de az is komoly sikernek számított, hogy megvolt az esélyük a vb-re jutáshoz. 2014-ben már csak három ponttal le maradt Mexikó mögött az interkontinentális playoffról a vb-selejtezőben.
Ami az Arany-kupát illeti, 2005-ben óriási meglepetésre döntőt játszottak az Egyesült Államokkal, majd 2013-ban újra döntősök voltak, újra Amerika ellen, de egyszer sem tudtak nyerni. 2011-ben és 2015-ben pedig elődöntőig jutottak ugyanit, az előbbin az Egyesült Államok verte őket megint, utóbbin viszont visszavágtak, és nyerni tudtak ellenük a bronzmeccsen a Mexikó ellen elbukott elődöntő után.
Ennek közönhetően az oroszországi vb selejtezőjében már elég volt a negyedik körben kezdeni. Bár Costa Ricától kétszer is kikaptak, Haitit és Jamaicát magabiztosan előzték. A hexagonálban a Honduras elleni idegenbeli 1-0, és a Mexikóval szembeni hazai 0-0 már sejttette, Panamával komolyan kell számolni, de öt forduló után egy győzelem, három döntetlen és egy vereség, azaz hat pont állt a csapat neve mellett.
Kicsivel később a Honduras elleni iksz, majd a Mexikó elleni vereség után az ötödik helyig csúsztak vissza, de Trinidad ellen egy győzelemmel valamennyire visszajött a remény. Egészen addig, amíg az Egyesült Államok meg nem verte őket 4-0-ra, ezután nem sok esélyt adtak Panama továbbjutására egy fordulóval a selejtező vége előtt.
Jött az utolsó forduló, ahol minden összejött Panamának, ami a kijutáshoz kellett, pedig elég egzotikus volt a lista. Egyrészt, kellett egy fantomgól, és egy óriási meglepetés, vagyis hogy az amerikaiak kikapjanak a selejtezőcsoport utolsó helyén álló Trinidadtól. Ez is bejött, így az Egyesült Államok 1986 óta először lemaradt a világbajnokságról,
A válogatott azért nem a hazai bajnokság emelte a vb-re jutásig, a keret szinte csak légiósokból áll. Hatan játszanak az amerikai MLS-ben, a többiek többsége dél-amerikai, vagy mexikói bajnokságban. Hárman Európában szerepelnek, Jaime Penedo a Dinamo Bukarest kapusa, a védő Erick Davis Marco Rossi játékosa a DAC-nál, a fantomgólt szerző Gabriel Torres pedig a svájci Lausanne csatára. Három hazai játékos is volt azért a keretben a selejtezők alatt, az egyikőjüket, a 33 éves, 85-szörös válogatott Amilcar Henriquezt április a saját kertjében lőtte agyon több fegyveres támadó. A gyilkossággal kapcsolatban hét embert vettek őrizetbe, az indítékról nem szóltak a híradások.
Sőt, már útban vannak a fiatalok is. Lassan épülnek a csapatba azok a játékosok, akik tagjai voltak a 2011-es U17-es világbajnokságon a legjobb 16 közé jutó csapatnak. Óriási dolog ez, hiszen viszonylagos béke uralkodik az országban, de a korrupció mindent átsző, és ez a sportra is komoly kihatásokkal bír.
Ahogy fentebb írtuk az Egyesült Államok tényleg tragikus körülmények között esett ki, de ezért önmagát is okolhatja. Ha legyőzte volna Trinidadot, akárhány fantomgólt rúg Panama, akkor is ők jutottak volna tovább. De vajon milyen hatással lesz a ki nem jutás helyi futballra, vagyis a soccerre a tengerentúlon? Ott ahol az elmúlt években alaposan megjött a kedv a franchise-ok alapítására, 21 éve 10 csapattal indult a bajnokság, jövőre már 23 lesz és még legalább 12-en jönnének.
Tehát a futball töretlen népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de a világbajnoki búcsú azért hagyhat nyomokat az amerikaiakban. Ezt a kérdést feszegette a Guardian írása is, amely inkább azt furcsállta, hogy a szégyenteljes vereség után nem mondott le az amerikai futballszövetség elnöke, Sunil Gulati. Igaz, megtette ezt helyette nem sokkal később a szövetségi kapitány, Bruce Arena.
Bár a válogatott televíziós népszerűsége nem volt túl magas a selejtezők alatt (a lakosság 7 százaléka figyelte a meccseket), de a tulajdonjogokat birtokló Fox Sports a kiesés után egyből azt tervezi, hogy csökkenteni fogja a válogatottra szánt műsoridőt. Ráadásul a tv-csatorna korábban 400 millió dollárért megvásárolta a 2018-as és 2022-es vb-közvetítési jogokat, kérdés, hogy az amerikai csapat távollétében mennyire fogja érdekelni az embereket az oroszországi torna. A legutóbbi, brazíliai vb-n állítólag az Egyesült Államok–Portugália meccsnek 18,2 millió nézője volt az Államokban.
A szponzorok 250 millió dollárt bukhatnak el, a nyári vb-re tervezett televíziós hirdetések hiánya megfoghatja a sportág növekedését, pedig jelenleg 11,9 millió játékosuk van, ennél több igazolt sportoló csak baseballozóból és kosárlabdázóból van az országban.
„Ez egy csapás a válogatottnak, az országnak és az amerikai sportnak. Erre válaszolnunk kell
– mondta Jozy Altidore futballista.
Tizenöt hónappal ezelőtt Jürgen Klinsmann, az akkori amerikai kapitány még magabiztosan beszélt arról, hogy Oroszországban a vb-elődöntő sem elérhetetlen cél: „A dolgok jó irányba haladnak, komolyak a kihívások, de megvalósíthatók.” Aztán tavaly novemberben, a Costa Rica ellen elszenvedett 4-0-s vereség után kirúgták, Bruce Arena következett, akinél több meccset egy edző sem nyert az Egyesült Államokban. Ő olyan csapatot rakott össze Trinidad ellen, amelyben 14 idősebben voltak 30 évesnél és csak az új sztár, Christian Pulisic volt 22 éven aluli.
Mindenesetre az amerikaiak nem kapkodnak. A US Soccer Program felépítésén sem akarnak változtatni, ahogy fogalmaztak, őrültség lenne bármilyen komolyabb változtatás. Az elnök Gulati sem érzi magát annyira kellemetlen helyzetben, a FIFA Végrehajtó Bizottságának a tagja februárban újra választaná magát hazai szövetség élére. Ő is csak arra hivatkozott, amire Arena is, Clint Dempsey hatalmas kihagyott helyzete után, amely vb-részvételt érhetett volna:
Nem lehet mindent átszabni, ha a labda két hüvelykkel befelé, vagy kifelé megy.