Index Vakbarát Hírportál

Griezmann pazar gólja indította el a gólcunamit

2018. február 25., vasárnap 22:44

At Atlético Madrid meglepetésre nagy különbséggel, 5-2-re győzte le vendégként a Sevillát a spanyol bajnokság 25. fordulójában. A játék képe alapján nem túlzó a végeredmény, de a Sevilla-védők kétszer is gyakorlatilag odaajándékoztak a labdát a madridi csatároknak, akik éltek is a lehetőséggel.

Bár Diego Costa lőtte az Atlético első gólját, Antoine Griezmann kivételes találata után indult be igazán a vendégcsapat. A francia támadó a tizenhatos előterében szerzett labdát, végigcikázott a védők között, majd pazarul lőtte el a kapus fölött a jobb felső sarokba.

Griezmann később 11-esből is betalált, majd a 81. percben a mesterhármasát is megrúgta. Utána a Sevilla még két perc alatt lőtt két gólt, de ezzel még csak szorossá sem tudta tenni az eredményt. A fővárosiak legutóbb december közepén kaptak ki a La Ligában, míg a házigazdák mindössze másodszor szenvedtek otthon vereséget a mostani szezonban.

A Seria A-ban az AS Roma és az AC Milan játszott rangadót a fővárosban. Némi meglepetésre a meccset végig a Milan irányította és ennek megfelelően 2-0-ra meg is nyerte.

Egy gyenge, feledhető első félidő után a másodikban Cutrone szerezte meg a vezetést, rögtön középkezdés után, Suso remek passzából, majd a 74. percben Calabria döntötte el a végleg a rangadó sorsát.

Ezzel az eredménnyel, amelyre 2011 októbere óta nem volt példa - akkor nyert utoljára a Milan a Stadio Olimpicóban - az AS Roma az 5. helyre csúszott vissza, az AC Milan maradt a hetedik, de már utolérte az Európa Ligás helyen álló Sampdoriát és hat pontra megközelítette a Romat.

La Liga, 25. forduló:

szombaton játszották:

pénteken játszották:

hétfőn játsszák:

1. FC Barcelona 25 68-12 65 pont

2. Atlético Madrid 25 41-11 58

3. Real Madrid 25 62-27 51

4. Valencia 25 49-29 49

5. Villarreal 25 36-29 41

6. Sevilla 25 33-40 39

7. Celta Vigo 25 43-37 35

8. Eibar 25 32-38 35

9. Girona 25 35-36 34

10. Getafe 25 29-22 33

11. Real Betis 24 41-50 33

12. Athletic Bilbao 25 26-28 31

13. Leganés 25 21-28 30

14. Real Sociedad 25 47-47 29

15. Espanyol 25 22-32 28

16. Alavés 25 22-37 28

17. Levante 24 21-38 20

18. Las Palmas 25 18-52 19

19. Deportivo La Coruna 25 24-53 18

20. Málaga 25 16-40 13

Serie A, 26. forduló

szombaton játszották:

hétfőn játsszák:

1. Napoli 25 55-15 66 pont

2. Juventus 25 62-15 65

3. Lazio 26 64-33 52

4. Internzionale 26 42-21 51

5. AS Roma 26 40-21 50

6. Sampdoria 26 46-34 44

7. AC Milan 26 37-30 44

8. Atalanta 25 37-29 38

9. Torino 26 36-32 36

10. Fiorentina 26 35-32 35

11. Udinese 26 37-38 33

12. Bologna 26 33-38 33

13. Genoa 26 21-27 30

14. Cagliari 25 23-36 25

15. Chievo 26 23-43 25

16. Sassuolo 26 15-46 23

17. Crotone 26 23-47 21

18. SPAL 26 26-49 20

19. Hellas Verona 26 24-51 19

20. Benevento 26 18-60 10

Rovatok