Index Vakbarát Hírportál

Dybala: Nem emberi, amit Messi és Ronaldo csinálnak

2018. október 6., szombat 11:30 | aznap frissítve

Paulo Dybalának egyelőre elég jól alakul az idei szezonja, főleg a BL-ben: az argentin mesterhármassal jelentkezett a svájci Young Boys ellen a második fordulóban. Most a Gazzetta készített interjút a csatárral, amiből kiderült, hogy szerinte az előző szezonban a Juve volt a legerősebb csapat a BL-ben, emellett pedig Messi és Ronaldo is szóba kerültek – írja a Football Italia.

Bármikor szívesen feláldoznám a bajnokságot a BL-ért, már tavaly is pontosan ugyanezt gondoltam. Idén az elvárások nőttek, de ugyanúgy állunk hozzá az egészhez: mindent meg kell nyerni.

– mondta Dybala, aki a tavalyi, Real Madrid elleni meccsre külön is kitért a beszélgetés során.

A madridiak az előző idényben a negyeddöntőben találkoztak a Juventussal, és semmi nem utalt arra, hogy meggyűlik majd a bajuk az olaszokkal. Az odavágón idegenben nyert 3-0–ra a spanyol csapat, a visszavágón viszont alaposan meglepték őket, csak egy, a hosszabbítás utolsó percében lőtt tizenegyessel tudták bebiztosítani a továbbjutást.

Az argentin ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy az előző szezonban nem volt erősebb csapat a Juventusnál a Bajnokok Ligájában, a Real Madrid ugyan győzött, de nem voltak jobbak náluk. Szerinte ha továbbjutottak volna a negyeddöntőből, meg is nyerték volna a tornát, és mindenki arról beszélt volna, hogy ők a legjobbak.

Mint mondta, az, hogy a Bernabeuban győztek, így is óriási löketet adott nekik, főleg mert látták, hogy a madridi játékosok teljesen összeomlottak, fogalmuk sem volt mihez kezdjenek. Dybala egyébként arra is kitért, hogy szerinte

Ronaldo ezen a meccsen ismerte fel, hogy mekkora erő rejlik a Juventusban, és emiatt is igazolt oda.

A játékos megjegyezte azt is, a portugál nagyon értelmes, hamarabb vesz észre dolgokat, mint mások, ezért is nehéz feldolgozni, hogy egyébként – a médiában és a tévében felépített kép ellenére – mennyire hasonlít hozzájuk. Dybala elmondta, Ronaldo nagyon elkötelezett, mindig a maximumot hozza ki magából az edzéseken is, de ugyanúgy viccelődik a többiekkel, mint mindenki más a csapatban.

Ronaldóval kapcsolatos az is, hogy mostantól balról már csak ő lő szabadrúgást a csapatnál, aminek valószínűleg Pjanic örül a legkevésbé, tavaly ugyanis volt egy megállapodásuk Dybalával, hogy erről az oldalról mindig ő állhat oda a labdához. Az argentin elmondta, mikor Ronaldo megérkezett a csapathoz, csak annyit írt a bosnyák középpályásnak, hogy

bocs mire, de úgy érzem idén nem fogsz túl sok szabadot rúgni.

A büntetőknél is Ronaldo lett a favorit, ha ő nem tud odaállni, akkor Dybala lőheti, Pjanic pedig a harmadik a sorban. 

Az argentint Del Piero kijelentéséről is kérdezték, aki korábban arról beszélt, hogy Mbappé és Dybala lesznek Messi és Ronaldo utódjai. Erről a csatár annyit mondott, hogy ahhoz, hogy egyáltalán lehessen ilyesmiről beszélgetni, a két ikonnak a karrierje végén kéne lennie, de egyelőre még mindketten emberfeletti teljesítményt nyújtanak.

Messi és Ronaldo kívül esnek a mintán, egyszerűen nem emberek. Az én célom az, hogy az emberek között legyek a legjobb. Közülük leginkább Iscót kedvelem, mert sosem veszíti el a labdát, de Mbappé és Neymar is fantasztikus játékosok.

– mondta Dybala, hozzátéve azt is, hogy gyerekként a tábortűz mellett mindig az Aranylabdáról álmodozott, ennél lejjebb pedig nem is akarja adni, mert ha fejlődni akar az ember, akkor a lehető legmagasabbra kell tenni a lécet.

(Borítókép:  VI Images / Getty Images)

Rovatok