Index Vakbarát Hírportál

A kisebb futballklubok 300 millió dollárra várnak

2019. február 16., szombat 10:57

A FIFA véleménye szerint a kisebb, szegényebb klubok – főleg Latin-Amerikából és Afrikából – mintegy 300 millió dollárt nem kaptak meg az átigazolási díjakból. A FIFA szabályai szerint a klub, ahol egy játékos elkezdte a pályafutását, mindenkori átigazolási díjának egy százaléka illeti. Sok olyan klub van a világon, ahol még néhány ezer dollár is nagyon hasznos lenne.

Azonban a dolgok a nyilvántartások miatt rossz irányba haladnak. Így a kifizetések sem automatikusak. A másik, hogy ezek a díjak 2001 óta nem változtak.

Körülbelül 300 millió dollár van, amely elveszett a rendszerben, nem jutott el azokhoz a klubokhoz, amelyek nevelőegyesületek – mondta Kimberly Morris, a FIFA átigazolásokért felelős tisztségviselője a Reutersnek – Tudjuk, hogy a rendszer bonyolult, vannak játékosok, akiknek a pályafutása sem teljesen tiszta.”

Az egyik kameruni első osztályú klub vezetője arról beszélt, hogy az eljárások túl hosszúak, volt olyan, hogy 5000 euróra két évet kellett várni. A FIFA-ban tudják, hogy javítani kell a rendszeren, de komoly változás eddig nem történt. Bezavar a rendszerbe az ügynököknek fizetett összegek is. Tavaly 548 millió dollárt fizettek ki a menedzsereknek, szemben a 90 millió dolláros kompenzációs díjjal.

Rovatok