Index Vakbarát Hírportál

Hegyi Letícia Gréta

Veszélyes aszteroida közelítette meg a Földet Veszélyes aszteroida közelítette meg a Földet

Annyira közel jár a bolygónkhoz, hogy amatőr távcsővel is megfigyelhető.

április 16. 14:38

Két évig élt egy parazita egy nő szemében Két évig élt egy parazita egy nő szemében

Fertőzött hússal kerülhetett a szervezetébe.

április 13. 06:21

Alagút épülhet a Stonehenge-nél, veszélybe kerülhet a világ egyik leghíresebb építménye Alagút épülhet a Stonehenge-nél, veszélybe kerülhet a világ egyik leghíresebb építménye

Nem ez lenne az első eset az Egyesült Királyságban.

április 11. 08:49

Vlagyimir Putyin kedden délelőtt hivatalosan is felesküdött orosz elnöknek, ezzel megkezdte ötödik hivatali idejét. Új megbízatási ideje 2030-ig tart – írja a Sky News.

Az aranyozott Kreml-palotában tartott ünnepségen Putyin az orosz alkotmányra tette a kezét, és megfogadta, hogy meg fogja védeni azt.

Az orosz elnök kijelentette azt is, hogy Oroszország nem utasítja el a párbeszédet a nyugati országokkal, és hajlandó az együttműködésre. Mint mondta, Oroszország kész partnere lenni bárkinek, aki erre hajlandó. 

Nem is utasítjuk vissza a párbeszédet a nyugati országokkal

– mondta beiktatási beszédében.

A Sky News tudósítója szerint várható volt, hogy miről fog beszélni Putyin. „Oroszország nagyságáról beszélt, arról, hogy a Nyugat az agresszor, és hogy mindennek egyenrangúnak kell lennie” – mondta.

Három ember megsérült Borovában egy légicsapás következtében – írja az Interfax.

Kedd este az oroszok drónokat dobtak le magánházakra a Harkivi területen található településen, amiről Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója számolt be.

Egy 16 éves lány, egy 55 éves férfi és egy 54 éves nő megsérült

– írta a Telegramon.

Azt is elmondta, hogy nemrég a területen megrongálódott egy kétszintes lakóház, és több magánépület, valamint több ház és jármű kigyulladt.

Oroszország teljes körű ukrajnai háborúja óta 1062 kulturális örökségi műemlék rongálódott vagy semmisült meg Ukrajnában – írja az Ukrinform.

A legfrissebb jelentések szerint április 25-ig Oroszország 1062 kulturális örökségi emlékhelyet semmisített vagy rongált meg, köztük 123 országos jelentőségű, 864 helyi jelentőségű és 75 újonnan felfedezett műemléket.

A legtöbb kulturális örökségi műemlék a Harkivi (299), a Herszoni (144), a Donyecki (125), az Odesszai (115), a Csernyihivi (71), valamint a Kijevi területen rongálódott meg.

Rovatok