1989-ben állította szolgálatba az amerikai légierő a Northrop Grumman által fejlesztett lopakodó nehézbombázót. Az időközben kiszivárgott dokumentumok arra utalnak, hogy a gép utódját ugyancsak az NG fogja elkészíteni. A B-2 Spirit utódját csekélyebb eséllyel észlelhetik a radarok, de a pusztító ereje továbbra is megmarad.
A legfiatalabb B-2 Spirit lopakodó bombázók tizenöt évesek, de az amerikai légierőnél hadrendben álló társai közül néhány már a huszadik évét is betöltötte. A meglepetésszerű csapásmérésre alkalmas gépek az első bevetések idején csúcstechnológiának számítottak. Időközben viszont egyre kifinomultabbá váltak az integrált védelmi- és radarrendszerek, a lopakodó gépek észlelésére alkalmas multistatikus lokátorok pedig egyre inkább elterjedtek. Hogy lépést tartson a fegyverkezési versenyben, az amerikai légierő 3,7 milliárd dollárt szán a következő generációs lopakodó bombázó megépítésére. Az új gépnek 2020-ban kellene hadrendbe állnia.
Egyelőre keveset tudunk a B-2 utódjáról. A B-2 Spirit tervezéséért felelős Northrop Grummantól azonban kiszivárgott néhány szabadalmi dokumentum, amik alapot biztosítanak a spekulációra. A tervek alapján az elsődleges szempont továbbra is a láthatatlanság lenne, emellett a gép csapásmérő erejére is nagy hangsúlyt fektetnek.
A lopakodó bombázókat többnyire radarjeleket elnyelő anyaggal borítják be. Az eddig használt anyagok súlyosak voltak, ami a gép hatékonyságát is rontotta. A gép tömegének megnövekedése miatt egy-egy bevetés több üzemanyagot igényelt, ráadásul a bevonatot időről időre meg kellett újítani, és még így sem volt képes elnyelni az összes radarjelet. A részecsketudományokkal foglalkozó Ceno Technologies a cenosphere felhasználásával kísérletezik, ami kis, üreges kerámiagömböcskékből áll. Ezeket szükség esetén fémekkel vagy szénnel is lehet ötvözni, ez pedig lehetővé teszi a testreszabható bevonat létrehozását. Erre azért van szükség, mert a különféle radarrendszerek kijátszásához más-más bevonatokra van szükség.
A gép formatervezését szintén érintenék a változtatások. A B-2-nek két, félig rejtett légbeömlő nyílása van, amik visszaverhetik a radarjeleket. Az utódon ezzel szemben négy, jobban a géptörzsbe süllyesztett légbeömlő kapna helyet, mivel ez javítaná a lopakodó gép paramétereit. Az egyik tervrajzon a mérnökök feltüntették a Canard-szárnyakat is. (A gép orrán található vezérsíkokat „kacsaszárnyként” szokták emlegetni, a canard franciául kacsát jelent.) Ez felszállás esetén a sebesség növelésével párhuzamosan segíti a gép emelkedését. Mindez lehetővé tenné, hogy a gép nehezebb fegyverzetet cipelhessen magával. Mivel azonban a Canard-szárnyak visszaverhetik a radarjeleket, valószínű, hogy a célpont közelébe érve a vezérsíkokat a géptörzshöz lehetne igazítani.
Nem csak a formatervezés és a bevonatok, hanem az elektronika is fontos szerephez juthat a radarrendszerek kijátszása során. A Miniature Air-Launched Decoy (MALD) néven ismert rendszereket 2003-ban állította hadrendbe az amerikai légierő: ezek kisméretű, elterelésre alkalmas drónok, amik a lopakodó bombázókhoz hasonlóan verik vissza a radarjeleket. Ezzel a megoldással elterelhetik a figyelmet a repülőgépekről. A drónok hatótávolsága 925 kilométer lehet, szükség esetén pedig a radarrendszert megbénító eszközöket is szállíthatnak, ami további zavart okozhat a gépek észlelésében.
Míg a B-2 Spirit két fegyvertérrel is rendelkezett, az utódján valószínűleg csak egy kaphelyet. Ez azonban nem csökkenti a lopakodó bombázó hatékonyságát. Továbbra is képes lesz a GPS-vezérlésű, GBU-31 JDAM siklóbombák szállítására, de nukleáris fegyvereket, vagy 13 600 kilogrammos bunkerromboló bombát, a Massive Ordnance Penetratort (MOP) is cipelheti magával. Azzal, hogy az újgenerációs lopakodón csak egy fegyvertér lesz, a fejlesztők elsősorban a gyártási költségeken spórolhatnak. Márpedig a 3,7 milliárd dolláros büdzsé egy ilyen volumenű projekt esetén igencsak szűkös.