Index Vakbarát Hírportál

Már a pornónézést is mesterséges intelligencia segíti

2017. október 12., csütörtök 12:05

A Pornhub bejelentette, hogy gépi tanulás segítségével akarják automatikusan felcímkézni az oldalon található ötmillió videót – írja a Verge.

Első körben még csak az oldalon szereplő tízezer pornószínész arcára eresztik rá az arcfelismerő algoritmusaikat. Ez azért is jó gyakorlóterep, mert az egyes videók szereplőit gyakran a feltöltők és/vagy a nézők is megjelölik, sőt ők a szoftver választásait is ellenőrizhetik a nagyobb pontosság érdekében. Ez fázis a következő évben lezajlik. A második felvonásban már bonyolultabb feladatot kapnak a gépek: a jelenetek tartalma alapján kategóriákba kell sorolniuk az oldal mind az ötmillió videóját.

Az ilyen automatizált megoldások lényege, hogy egyszerűsítsenek és felgyorsítsanak egy-egy folyamatot. Kérdés, hogy ebben az esetben ez megvalósul-e, mert az egy hónapos tesztidőszak alapján a rendszer nem bizonyult lényegesen gyorsabbnak, mint a közösségi megoldás, vagyis amikor az oldal használói maguk címkézik fel az eléjük kerülő videókat. Persze biztosan várhatók még fejlesztések.

Corey Price, a cég alelnöke szerint a cél, hogy az egyre több videó között a felhasználók minél egyszerűbben találják meg, ami igazán érdekli őket, és ne a keresgélésre pazarolják az időt, amit tartalomfogyasztással is tölthetnének. A cégnek nyilván azért jó a minél pontosabb ajánlórendszer, mert az elégedett felhasználók többször jönnek vissza az oldalra.

A pornóoldalakon futtatott arcfelismerésnek lehetnek problémás vonzatai is. Amikor például valaki a volt barátnőjéről tölt fel a tudta nélkül bosszúpornó-videót, nem biztos, hogy szerencsés, ha könnyen felismerhető. A Pornhub szerint az ő megoldásukkal kapcsolatban ez nem téma, hiszen csak ismert pornósokat fog keresni az algoritmus.

Rovatok