Index Vakbarát Hírportál

Még sose ment ilyen rosszul a Teslának

2017. november 2., csütörtök 11:17

A Tesla azt tervezte, hogy hetente ötezer Model 3 elektromos autót fognak gyártani. Mostanra kiderült, hogy nemcsak az ütemterv tarthatatlan, de eközben 619 millió dollár veszteséggel zárták az aktuális negyedévet. Az új célkitűzés az, hogy 2018 elejére érjék el a heti ötezres darabszámot.

Az autógyártó nehézségeiről először októberben érkeztek hírek. Mint kiderült, a Tesla csupán 260 Model 3-t tudott gyártani az autó nyári bemutatója óta. Az eredeti tervek szerint csak szeptemberben 1500 autó gördült volna le a gyártósorról.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a gyártási nehézségeket hibáztatta a késlekedésért. Más jelentések szerint a gondot az okozta, hogy a Tesla gyártástechnológiája még mindig nagyban függ a kézzel készített alkatrészektől, illetve a beszállítókkal sem volt megfelelő a kommunikáció.

A szerdai befektetői találkozón a cég fő részvényesei gyakorlatilag elvetették a heti tízezer autó gyártására irányuló célkitűzést. Nem ez lesz az első ilyen eset: a vállalat rendszeresen elcsúszik a határidőkkel. 2016-ban az alkalmazottak a szörnyű munkakörülményekre panaszkodtak, amikor a Tesla a nyakát törve igyekezett tartani a Model X gyártási ütemtervét, és ezt a munkások is megérezték. Az elmúlt hónapban a vásárlókhoz eljuttatott Model X-ek aránya 36 százalékkal nőtt; a Model S-é 11 százalékkal csökkent.

A Tesla részvényárfolyama idén 51 százalékkal növekedett. Az árfolyam alapján a cég értéke néha meghaladta a nagy amerikai autógyártókét: a Fordét, a Fiat Chryslerét és a General Motorsét. A szerdai bejelentés hatására a részvények értéke 3 százalékkal csökkent.

(The Verge)

Rovatok