Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligencia segít az Alzheimer korai felismerésében

2018. november 7., szerda 13:23

Az Alzheimer-kór korai felismerésében, kezelésében is segíthet a mesterséges intelligencia – írja az IT Café. Az Alzheimer-kór a legalattomosabb betegségek közé tartozik. Bár gyógymód nincsen rá, korai felismerésével egy sor tünete enyhíthető, előrehaladása lassítható. Ebben a korai felismerésben ígér segítséget a Berkeley radiológiával és big datával foglalkozó kutatócsoportja szerint a mesterséges intelligencia a megfelelő betanítás után.

A kutatók egy mélytanuló algoritmust használtak, melyet egy 2100 mintás adatbázissal tréningeztek. Az adatbázis olyan PET képalkotó eljárással készült felvételeket tartalmazott, melyek speciálisan az agysejtek glükózfelvételének, és így anyagcseréjének a sebességét mutatták. A betanítás után az AI képes volt arra, hogy ennek a sebességnek egészen apró változásait is felismerje az agy bizonyos régióiban. Ami igazán impozáns: egy 40 pácienstől származó felvételekből álló kontroll során

a rendszer 100 százalékos találati arányt ért el az Alzheimer kórra utaló jelek detektálásában – hat évvel a végleges klinikai diagnózis előtt.

Bár a fejlesztések még korai fázisban annak, a kutatók abban bíznak, hogy a jövőben az így betanított mesterséges intelligencia komoly segítséget nyújthat a betegség korai felismerésében, különösen úgy, hogy a glükózfelvétel mellett más markerek felismerésére is betanítják.

Rovatok