Index Vakbarát Hírportál

A Nexus hexakopter lehet az első működő légitaxi

2019. január 9., szerda 11:37

Nagy szavak, de a városi közlekedés forradalmasítását ígéri a nagy múltú amerikai repülőgép és helikoptergyártó cég, a Bell (jelenlegi teljes nevén: Bell Helicopter Textron Inc.). A Las Vegas-i konzumelektronikai show, a CES járműipari szekciójának egyik legnagyobb dobása a látogatók tömegeit mágnesként vonzó Bell Nexus billenőrotoros hexakopter légitaxi, ami a cég elgondolása szerint nem egy újabb gazdagoknak szánt drága játékszer, hanem olcsó és korszerű módja lehet az urbánus közlekedésnek.

You can ring my

A Bellt lehet, hogy nem kell bemutatni senkinek, de azért álljon itt bevezetésképp pár olyan mérföldkő, amik azt bizonyítják, hogy

a texasi cég nem ma kezdett a repülőgépeKEt építeni.

A II. világháborúból a csaknem tízezer példányban készült P-39 Airacobra gyártásával vették ki a részüket, majd a jet korszak hajnalán a Bell gyártotta az első amerikai sugárhajtású vadászgépet, a P-59 Airacometet. A hangsebesség határát először áttörő kísérleti rakétarepülőgép, az X-1 is a cég alkotása, ahogy a holdraszállást szimuláló Lunar Landing Research Vehicle (LLRV) gyakorlógép is (amiben mondjuk Neil Armstrong majdnem ott is hagyta a fogát). Igazán persze helikopterfejlesztésben és gyártásban erős a Bell: a buborékfejű Bell 47, a vietnámi háború igáslova, a "Huey" UH-1 Iroquois és különféle változatai, az AH-1 Cobra támadóhelikopter és a Boeinggel közös gyártású V-22 Osprey billenőrotoros katonai szállítógép mindegyike jól ismert, mondhatni legendás-ikonikus repülő szerkezet.

Ha a békés célú, polgári repülést nézzük, az első civilek által is repülhető helikopter, a Bell 47 kifejlesztésétől is meglehetősen hosszú utat tett meg a Bell, aminek nevéhez egy sor úttörő fejlesztés kapcsolódik. A korszellemnek megfelelően az utóbbi években a helyből felszálló légitaxik fejlesztésén dolgoznak a cég mérnökei gőzerővel, és ennek a munkának aktuális állását, azaz a Bell Nexus prototípusát mutatták be a CES-en.

A hétfői sajtóbemutatón Mitch Snyder, a Bell elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a Nexus biztonságosabb, halkabb és olcsóbb lesz, mint eddig bármilyen civil helikopter. A Nexus hibrid meghajtású (azaz elektromos és gázturbinás), hat légcsatornás propellerét (ducted fan) billenőrotoros rendszerben, hatszög alakban helyezték el a kabin fölött. A billenőrotoros megoldásnak köszönhetően a Nexus helyből föl tud majd szállni, és aztán a vízszintes állásba fordítva a hat propellert, nagy sebességgel tud haladni. Sok műszaki adatról még nem lehet beszámolni, annyi látszik egyelőre, hogy a 2,6 tonnás gép kb 241 kilométeres távolságra tud repülni majd, nagyjából 240 km/órás csúcssebességgel. A repülés élményét hatalmas ablakok fokozzák, sőt ezek egy része átlátszó grafikus kijelzőként kiterjesztett valóságélményt is nyújt majd – a tervek szerint.

Nem a technológia az akadály

A Bell főnöke szerint a 2020-as évek elején már repülni is fog a Nexus, forgalomba állítása pedig a 2025 körülre várható. Addig persze rengeteg teszten kell átesnie a Nexusnak, de Snyder bízik abban, hogy a Bell eddigi tapasztalatai segítenek életre kelteni a projektet. "A Bell az egyetlen cég, amelyiknek billenőrotoros gépek építésében tapasztalata van. Minden tudásnak a birtokában vagyunk, ami a Nexus megépítéséhez szükséges, csak össze kell csiszolnunk a meglévő technológiákat" – hangsúlyozta Snyder, hozzátéve, hogy igazi technológiai akadály nincs is előttük, sokkal inkább hatósági, szabályozási kérdések vannak még jócskán nyitva.

A Nexus a tervek szerint személy- és csomagszállításra is alkalmas lesz, előbbi esetben négy fő ülhet be a pilóta és a repülésmenedzser mögé. A gép a nagyvárosok megfelelően kialakított helikopter-felszálló platformjairól tud majd startolni. Ahhoz persze hogy a Nexus sikeres légitaxi lehessen, egyre több ilyen le- és felszállóhelyre lesz szükség. A terjeszkedési lehetőségeket kutató Uber egyébként már érdeklődik a Nexus iránt, a következő évtizedben kiderül, hogy a fuvarmegosztás juttatja-e el a polgári helikopterezést a szélesebb tömegekhez.

A Nexus nem játékszer

A szélesebb tömegek mindenesetre már most nagyon szerették a Nexust, bár csak egy egyelőre statikus, repülni még nem képes modellt állított ki a Bell a CES-en. A fényes éjfekete festésű, ledfényekkel díszített jókora géphez jókora sort kellett végigállni, hogy beülhessek pár pillanatra a futurisztikus fülkébe. Az ülések kényelmesek (nyilván), a dizájn olyan, mint az utcai sportautóké, a Bell elég menő új logója, a pajzsba foglalt szitakötő több helyen is felbukkan. A pilóta előtti konzolon több érintőképernyőt is látni lehet, ez persze még nem a végleges irányítás, de a Bell szerint a Nexus vezetése nem lesz nehezebb, mint egy kis repülőgépet vezetni, sőt, a beépítendő okos rendszerek egy sor feladatot levesznek majd a leendő Nexus-pilóták vállairól. "A lényeg, hogy a repülés során több idő jusson arra, amit az emberek csinálni szeretnek" – mondta Mitch Snyder kedden a gép melletti pódiumon tartott panelbeszélgetésen.

Az utóbbi években persze láttunk már egy sor ígéretes repülő autó, légitaxi koncepciót, működőképes példányokat is köztük, de ezek többnyire kis cégek nehezen megvalósítható prototípusai voltak, amikből mostanáig nem igazán lett semmi. A Nexus – ha a Bell sikerrel legyőzi a hatósági, légiközlekedési szabályozás buktatóit, sőt masszív falait – ígéretesebb termék lehet. Erre utal, hogy a fejlesztésben, gyártásban komoly partnerei vannak a Bellnek: a navigációt a Garmin, a repülésvezérlő fly-by-wire számítógépeket a Thales, a hibrid hajtást a Safran, az akkumulátorokat az EPS tervezi. "Ez nem szabadidős gép vagy játékszer" – mondta Scott Drennan, a Bell innovációs elnökhelyettese, utalva arra, hogy a Nexus nem valamiféle közösségi finanszírozó oldalon gründolt, aztán hamvába haló projekt lesz.

Rovatok