Index Vakbarát Hírportál

Felrobbant a SpaceX hajtóműve

2017. november 9., csütörtök 08:58

Egy 2018-as fellövésre előkészítés alatt álló Falcon 9 rakéta hajtóműve tesztelés közben felrobbant a Space X texasi üzemében. A cég mérnökei még vizsgálják, hogy mi történhetett.

A SpaceX szóvivője közölte, hogy a robbanásban senki sem sérült meg, és egyben azt is elmondta, hogy az incidensnek nem lehet hatása a vállalat kilövési terveire. A társaságnak egyébként nagyon jól megy mostanában, idén már tizenhat sikeres küldetést lebonyolított, máris kétszer többet, mint tavaly, és hol van még az év vége? A fellőtt rakétákból tizenhármat vissza is sikerült hozni fellövés után, szóval az újrahasznosítási program is elég jól működik.

Persze a legnagyobb falat még hátravan, a SpaceX igyekszik mindent megtenni, hogy még az év vége előtt fel tudja bocsátani a Falcon Heavy rakétát, a Falcon 9 továbbfejlesztett változatát.

A tesztelés közben felrobbant Merlin hajtómű azért nem okozhat gondot az idei fellövések során, mert ez már egy továbbfejlesztett  verzió, a nagyobb tolóerővel és jobb manőverezési képességekkel, és egyelőre nem ezt használják a fellövések során.

Rovatok