Index Vakbarát Hírportál

Először tudott szoptatni egy transzgender nő

2018. február 15., csütörtök 18:03

A Transgender Health tudományos szaklap szerint kutatók először találkoztak olyannal, hogy egy transzgender nő szoptatni tudott, írja a BBC. A férfitestbe született nő azután lett erre képes, hogy gyógyszereket használt és mellpumpálást végeztek. Hat éven keresztül kapott hormonterápiát, de nemátalakító műtéten nem esett át.

A szoptatásra az igény azért merült fel, mert – a gyereket kihordó – partnere még a terhesség alatt úgy döntött, hogy nem akar szoptatni. Amíg párja terhes volt, a nőt három és fél hónapos kezelés alá vették, hogy képes legyen mesterségesen anyatejet termelni. Hasonló kezelést szoktak azok a nők is kapni, akik örökbe fogadtak gyereket vagy béranyától lett gyerekük. A kezelés részeként kapott mellpumpálást, biológiai anyák által termelt hormonokat, tejtermelést segítő gyógyszereket és férfi hormonblokkolót.

Ennek eredményeként a transzgender nő kevés (236 ml), de a gyerek számára fogyasztható tejet tudott termelni. Az újszülött kizárólag ezt a tejet kapta az első hat hetében, és az orvosok megállapították, hogy a növekedése, étkezése és a bélműködése is normális. A most már hat hónapos kisgyereket máig szoptatja az édesanyja. 

Rovatok