Amit Orbán Viktor csinál, azt demokrata gyomor nem veszi be. Stumpf András pontosan leírja ezt a logikát. „Senki nem szurkol a vírusnak. Természetes nemzeti egység van. Csakhogy a koronavírus nem indul választáson. Az ellenzék meg igen. Őket kell ledarálni.” Az elmúlt hetek azt mutatják, hogy az egészpályás letámadás harcmodora a koronavírus krízishelyzetében is zavartalanul működik. Lehetett volna más a politika egy igazi válsághelyzetben, de nem lett – és ameddig Orbán Viktor nem szembesül olyan körülménnyel, melyről maga is azt gondolja, hogy nem képes legyőzni azt, nem is lesz más.
Lehet önfeledten osztani a nemzetközi példákat és Churchillre hivatkozni, aki egységkormányt alakított a háború idején, de a miniszterelnök nem így működik. Ebben a helyzetben inkább az a kérdés, hogy mi erre az októberben megerősödött ellenzék válasza azon túl, hogy számon kéri a demokratikus normákat és rámutat azok hiányára?
Ez az ellenzéki magatartás ugyanis erkölcsileg feltétlenül helyes, csak éppen nem eredményes.
Mi változott volna, ha az ellenzék hétfőn megszavazza az un. felhatalmazási törvény házszabálytól való eltéréssel történő tárgyalását?
Pont semmi.
Ugyanazt a törvényjavaslatot rendes ügymenetben, gond nélkül, ha akarja, ugyanúgy megszavazza a kétharmados kormány-többség.
Röviden szólva az ellenzék egy eljárási kérdésben érvényesítette akaratát.
Nem akadályozott meg semmit – legfeljebb azt, hogy a házszabálytól való eltéréssel tárgyaljanak egy törvényjavaslatot.
A zengő hangú nyilatkozatok, amelyek ennek ellenkezőjét sugallják, finoman szólva sem állnak a tények talaján. Orbán Viktor így vagy úgy, időben nem korlátozott felhatalmazást fog kapni.
Az ellenzéknek joga van nem bízni a Fideszben, sőt: az eddigi tapasztalatok alapján okkal gyanakvó. Csak éppen a hétfői szavazatával semmit nem akadályoz meg abból, amitől tart. Ez esetben feltehető a kérdés, hogy akkor mivégre is volt az egész?
A helyzet az, hogy mindenki a szokásos játékát játssza, és ez most is Orbánnak kedvez. (Elegendő megnézni azt a széles mosolyt a miniszterelnök arcán a szavazás után.)
A Fidesz beterjesztett egy törvényjavaslatot, amelyet az ellenzék értékei, reflexei és korábbi tapasztalatai alapján nem támogathatott. Egy ponton volt szüksége Orbánnak az ellenzék támogatására: a házszabálytól való eltéréssel való tárgyalásban (nem lepne meg, ha az időzítés maga is a Fidesz tervének része lett volna). Ezt nem kapta meg, ráadásul az ellenzéki pártok valóságos győzelemként kommunikálják, hogy keresztül húzták a „diktátor” szándékait.
Ja, igen. Valójában semmit nem akadályoztak meg.
Rejtélyes módon az ellenzék besétált ebbe a csapdába. Pedig mondhatta volna azt is, hogy a házszabálytól való eltérést a veszélyhelyzetre tekintettel támogatja, magát a törvényjavaslatot pedig nem. Vagy tartózkodik. Vagy a végén, fenntartásokkal, mégis megszavazza magát a javaslatot.
Sok mindent mondhatott volna – de ez volt a legkevésbé szerencsés.
A csapda lényege, hogy nem az, aminek látszik. Itt egy szép sajtdarab, mondjuk az egérnek – de elrejtjük a szerkezetet, ami a végén megfogja azt. Nesze egy pálpusztai, mondta Orbán Viktor – és bár messziről bűzlött, az ellenzék ráharapott.
Mert, hangsúlyozzuk még egyszer, maga a törvényjavaslat semmit nem változtatott a fennálló rendszeren. Többletjogosítványokat adott a kormánynak, melyek egy szükséghelyzet esetén kellemetlen, de elkerülhetetlen velejárói a válsághelyzet kezelésének. Kétharmados többsége birtokában ezeket a jogosítványokat amúgy is bármikor megszerezhette volna a kormány. Még csak járvány-veszély sem kellett hozzá.
Az, hogy Orbán Viktor cinikusan a maga javára fordít egy tényleges válsághelyzetet, nem meglepő. A migránsokkal való fenyegetés éppen kifulladni látszott, és bár Soros György démonizálásában jelentékeny eredményeket tudott felmutatni, valahogy a magyar társadalom mégsem rettegett a kellő mértékben egy kilencven éves new yorki illetőségű Karl Popper tanítványtól, amint azt pontosan megmutatta az októberi önkormányzati választások eredménye.
Ami meglepő, az a könnyedség, amivel az ellenzéki pártok parlamenti frakciói bele sétáltak ebbe a csapdába.
A politika, ha eltekintünk az érték-konvencióktól, kőkeményen racionális hatalmi játszma. Aki más szabályok szerint játszik sikeres lehet a Facebookon, a buborékban, de választást nyerni nem fog. Sok lájkot kap majd híveitől, de kevés szavazatot ahhoz, hogy kormányra kerüljön.
Van egy rossz hírem az ellenzék számára. Nem Orbán Viktor járványügyi intézkedései fogják eldönteni 2022-t. Ameddig nem tesz valamilyen felháborító, botrányos lépést a kormány a koronavírus válság kezelésében, a választók bizalmat szavaznak neki.
Bárhogyan is viselkedik ilyenkor az ellenzék, annak különösebb hatása a válságkezelésre nincs. Nem az ellenzék fog maszkot vagy lélegeztetőgépet rendelni. Nem az ellenzék rendel el korlátozásokat.
És nem az ellenzék állít majd össze gazdasági mentőcsomagot, hanem... a kormány.
Orbán Viktor támogatottsága ezekben a hetekben emelkedik – az egészségügyi válság végén akár történelmi magaslatokat is elérhet. Aki nem hiszi, járjon utána. Nézze meg pl. a Conte kormány támogatottságának alakulását Olaszországban, vagy Trumpét az USA-ban (két olyan országról beszélve, amelynek vezetése enyhén szólva sem állt a helyzet magaslatán.) Vagy akár nézze vissza a Gyurcsány-kormány támogatottságának enyhe emelkedését 2008 őszén.
Sok oka van ennek, de a lényegen nem változtat. Természeti csapás idején a hatalmon levő politikai erő támogatottsága jellemzően erősödik.
Ebből egyenesen következik, hogy a 2022-es választást nem idén kell az ellenzéknek megnyerni.
Sőt, idén azt csak elveszteni lehet. Például azzal a magatartással, amit hétfőn mutatott az ellenzék, önfeledten harapdálva a pálpusztai sajtot.
Nem arra kell készülni, hogy Orbán Viktor időtlen időkre bebetonozza magát, hanem inkább arra, hogy előrehozott választásokat ír ki az egészségügyi veszély elmúlásának pillanatában. Ez az igazi veszély, nem az, amiről hétfőn szavaztak. Mert hogy papírforma szerint meg is nyerné, minimum kétharmaddal.
A miniszterelnök pontosan tudja, hogy a neheze számára nem most van, hanem ezután következik. Amikor a gazdaság leáll, márpedig le fog állni.
Amikor majd nem lehet a migránsokra fogni azt, hogy némely külföldi befektető leállítja a termelést és/vagy teljes iparágak szűnnek meg működni. Amikor tíz vagy inkább százezrek válnak hirtelen munkanélkülivé.
Ha igaz az, hogy a járványügyileg kritikus helyzet 12-18 hónapig fog tartani, akkor a gazdaság nagyjából 2022-re fog komoly robajjal összeomlani. Akkor már nem fog segíteni sem az isteni gondviselés, sem a világgazdaság pénzbősége, hogy a klasszikust idézzem.
Erre a helyzetre is készülnie kell az ellenzéknek. Mert a karanténból nem lehet majd előválasztásokat szervezni, ellenben ki kell alakítani az együttműködés formáit, meg kell alkotni azt a politikai konstrukciót, amellyel versenyképes lehet a Fidesszel szemben.
Ma ettől távol állunk, és egyáltalán nem biztos, hogy annyi idő lesz majd erre, mint amennyit a 2022-es tavaszi választás időpontjából visszafejtve gondolnánk.
A szerző politikai szakértő, korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon politikai főtanácsadója.