Index Vakbarát Hírportál

2020.05.19.Müller Cecília: Több orvosi rendelőben tumultuózus helyzetek alakultak ki - az operatív törzs május 19-i tájékoztatója

Az országos tisztifőorvos emlékeztetett arra, hogy a járvány második szakaszában újraindították az egészségügyi ellátást, de azzal a feltétellel, hogy előzetesen minden egyes orvos-beteg találkozásról telefonosan kell konzultálni a kezelőorvossal.

ERRE AZÉRT VAN SZÜKSÉG, MERT TÖBB SZAKRENDELÉSEN MÁR HÉTFŐN TUMULTUÓZUS JELENETEK ALAKULTAK KI, EZT PEDIG EL KELL KERÜLNI. MIELŐTT TEHÁT BÁRKI ORVOSHOZ MENNE, ELŐSZÖR TELEFONON KONZULTÁLJON, ÉS UGYANEZ VONATKOZIK A HÁZIORVOSI ELLÁTÁSOKRA, IS.

Müller a családorvosok nemzetközi napján köszöntötte a háziorvosokat, és köszönetet mondott „kapuőr” szerepük ellátásáért, valamint azért is, hogy helytálltak a járványban komoly terhelés mellett is.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár pedig arról beszélt, hogy több mint 7200 cég adott be pályázatot a munkahelyvédelmi bértámogatásra, ezzel több tízezer munkavállaló állásmegmaradását támogatta az állam.



Müller Cecília, Bodó Sándor, Kiss Róbert és Gál Kristóf május 19-i tájékoztatója.

A sajtótájékoztatót részletesen ismertető összefoglaló cikkünket itt olvashatja.


Az MTVA adását az RTL Klub segítségével közvetítjük.

Rovatok