Ajándékozzon idén műanyag Schwarzeneggert, szóvicckirály westernhősöket és Indy-evő rajzfilmkannibálokat a nagyobb geek rokonnak: karácsony előtti társasjátéktesztünkben bemutatjuk az Age of Conant, a Bang!-et és az Isla Doradát is. Utóbbi kettő már magyar fordításban is kijött.
Bár az utolsó Indy-film 2008-ban került a mozikba, két társasjátékgyár is rákattant a 30-as években játszódó kincskeresésős kalandokra. A filmes utalásokra eleve fogékony Flying Frog (lásd zombik, marslakók) Fortune and Glory címen adott ki piramisos-nácis járékot, a Fantasy Flight pedig a hasonló tematikájú The Adventurers mellett egy vicces családi játékkal, az Isla Doradával is jelentkezett idén. Utóbbit a Delta Vision adta ki a karácsony előtti őrülethez időzítve.
Bár a doboz tele van bevarrt szájú vudubabákkal és emberevő kannibálokkal, a játék abszolút gyerekbarát: egyszerűek a szabályok és rajzfilmeket megszégyenítően szépek a kártyaillusztrációk. A játéktábla maga a Dorada-sziget, ahová 1934-ben keveredik el a játékosokból álló expedíció. Néhányuk a piramisok kincseire áhítozik, mások inkább az Elveszett Aranyvárost keresnék meg a dzsungelben, attól függően, mi szerepel a titkos küldetéskártyájukon.
A sziget helyszíneit szárazföldi és vízi utak kötik össze. A csavar az egészben az, hogy a játékosok mindig csak egyfelé mozoghatnak, így hazugságokkal és hízelgéssel kell arra vezetnünk az expedíciót, ahol ki tudják kijátszani a saját kincskártyáikat, vagy oda, ahol rajtunk kívül mindenki mást átok sújt. A sivatagi utakon csak tevekártyákkal, a hegyekben jakokkal, a folyón kenuval, a dzsungelben pedig egy gonogó nevű gorillafélével közlekedhetünk, ezekből kell minél többet kijátszania annak, aki a csapatot egy adott helyre akarja vinni.
A licitálások mellett persze még egy rakás kártyával lehet befolyásolni a haladást: a jeti bábuval lezárhatunk egy ösvényt, a majom kártyával elhúzhatjuk az ellenfél lapjait, a Bonogóval pedig elég a szomszédos tisztáson megállni ahhoz, hogy megkapjuk egy helyszín kincseit, így az izgalom és a röhögés végig garantált. A győztes az, aki a legtöbb pontot szedi össze a kiásott kincsekkel és a teljesített küldetésekkel.
A társasjátékipar jégóriásának számító Fantasy Flight természetesen a 2008-ban félkész állapotban piacra dobott online RPG, az Age of Conan licencjogát is megvette a Warcraft, a Trónok harca és a Gyűrűk Ura mellé. Az eredmény tipikus FF-játék lett: a poszterméretű világtérképnek, a 170 gyönyörűen kidolgozott műanyag figurának, a 165 kártyalapnak meg a több tucat jelzőkorongnak most is kevés az ebédlőasztal, érdemes inkább a padlón játszani. Bár a dobozon az online játék neve díszeleg, a figurák dizájnja a Frazetta-festmények robosztus harcosait idézi, a kártyákra pedig a Barry Smith-féle Conan-képregények részletei kerültek, amiket a magyar geekek már a Hepiend magazin óta imádnak.
Az Age of Conan egy újabb szög a Rizikó koporsójában. Ott szerencsés dobásokkal le lehetett verni az egész játéktáblát, itt viszont kevés, ha valaki jókat dob (a piros kockán: vér, Conan kardja). A ravasz ellenfél ugyanis a rossz dobást (balta, pajzs) is sikeressé teheti, ha jól kihasználja az erőforrásait, például a kockadobást turbózó stratégiai kártyákat. A játékban természetesen a Robert E. Hoeward-történetek világát, az Atlantisz utáni őskontinenst, Hyboriát kell leigázni. A játékosok a négy népet (a rómaiakra hasonlító aquiloniaiakat, az egyiptomi fekete stygiaiakat, az törökös turániaiakat és az előember szintjére züllött hyperboreaiakat) irányítanak, akik birodalom pontokat kapnak a területek elfoglalásáért.
Két dolog emeli ki az Age of Conant a stratégiai játékok tengeréből: a War of the Ringsből átmentett sorskocka-rendszer és maga Conan, aki kalandokat keresve mászkál a táblán, és akár a saját harcainkhoz is segítségül hívhatjuk. A sorskocka (Fate Dice) azt jelenti, hogy a játékos kizárólag akkor harcolhat vagy kérhet új kártyát, ha kiveszi a megfelelő kék kockát a közös készletből. Így előfordulhat, hogy valaki csak azért mozgatja a katonáit egy zászlós kocka kihúzásával, hogy az ellenfél már ne tudja azt támadásra felhasználni.
Conan a novellákból és filmekből jól ismert mentalitással ("I live, I love, I slay.") gyűjti a kincseket, döngeti a nőket és öli a szörnyeket, amiknek a jelzőkorongjait összegyűjtve akár a birodalmunk királyává is koronázhatjuk őt, extra győzelempontokért (itt viszont aki nem tud elég kincs- nő- vagy szörnytrófeát felmutatni, azt a barbár lefejezi és kiejti a játékból). A trófeakorongokkal szerezhetjük meg korfordulónként a három ereklyét is: a csatákhoz elengedhetetlen atlantiszi kardot, a hősök használatát megkönnyítő aranyszívet és az adószedést segítű Kobrakoronát.
A játék fő erénye, hogy pénz nélküli háborúzással és folyamatos intrikálással nem lehet benne nyerni. Megfelelő arányban kell felhasználni minden létező erőforrást, ideértve Conan irányítását és plusz kockáit is. Igazán ütőképes hadsereget és újradobást biztosító hősöket ugyanis csak aranyért lehet venni, viszont a pénz a követek ügyes mozgatásáért és a semleges országok szövetségbe kényszerítéséért jár. Így a játékos előtt végig ott a dilemma: ugorjak bele minden kétes kimenetelű háborúba, ravasz diplomáciázással toborozzak óriási sereget a végjátékra vagy inkább segítsem Conant a küldetéseiben, hogy a birodalmam királya lehessen?
Első karácsonyi tesztünkben már kipróbáltuk minden idők legjobb vadnyugati kártyajátékát, ami valójában a kacsintós gyilkos spagettiwestern változata. A játékosoknak végig titkolnia kell a kilétüket, csak a seriffről lehet fixen tudni, kicsoda. Őt akarják megölni a banditák, akiket folyamatosan lőnek a seriffhelyettesek, ám mindenkinek figyelnie kell a renegátra, aki a végjátékban akar ördögszekeres-naplementés pisztolypárbajt vívni a seriffel. A Bang! tipikusan haveri társaságokat és párkapcsolatokat szétzúzó taktikai játék: itt még a legjobb barátodat is lelövöd, ha nem mondja elég meggyőzően, hogy ő a seriff helyettese. Természetesen nem csak a kezdéskor kapott hatlövetűvel lehet nullára vinni az ellenfél életpontjait, szerezhetünk dinamitot, ágyút és forgócsöves Gatlingot is, vagy lefizethetjük az indiánokat.
A magyar nyelvű alapdobozt az agyfagyasztó Van lövésed, kivel vagy? alcímmel a Gémklub hozta ki, de sajnos sok helyen pontatlan a szabályfordításuk. Csúnyán egybe lett mosva például a laphoz jutás és a szerencsefaktort helyettesítő kártyafelcsapás: a német nehmen és ziehen is húzásnak lett ferdítve, pedig az utóbbi a pakli legfelső lapjának megnézését majd eldobását jelenti. A magyar változatban így Lucky Duke laphúzáskor két kártya közül választ, holott valójában felcsapásnál szerencsésebben el tudja kerülni a lövéseket a hordójával, mert kétszer akkora esélye van kőrt felfordítani (a házi szabályokban a hordó- azaz Fass-szabály nagyon találóan még így szerepelt: "Csapj a faszodra, ha szív, nem szívsz!").
Az angol nyelvű kiegészítők közül a 2010-es Wild West Show-ra csaptunk le karácsony előtt, mert ebben olyan szóviccekkel sokkoló westernszínészek szerepelnek, mint a lelőhetetlen Big Spencer, a feltámadó Teren Kill és a hordós-dinamitos lapfelcsapáskor elhasznált (tehát nem felhúzott!) kártyákat begyűjtő John Pain.
Jó pont, hogy a Wild West Show nyolc új karaktere brutális jártasságokat és 4 vagy több életet kapott (korábban egy erős képességhez kevés életpont társult) és az is, hogy a dizájn maradt a körözési plakátok szálkás ceruzarajza. A kiegészítő eseménykártyái viszont teljesen felborítják a játékegyensúlyt. A legidegesítőbb Helena Zontero érkezése, mert a seriff kivételével mindenkinek új szerepet kell húznia (azaz a legrosszabbkor lehet seriffet védő renegát a nyerésre álló banditából) a Szájpecek (csak mutogatni lehet, aki beszél sebződik) pedig röhögésbe fulladó partyjátékká zülleszti az átverős-taktikázós hangulatot. Utóbbi persze nem gond, ha valaki eleve hardcore fokozaton nyomja a Bang!-et és a gyógyító sör és tequila lapoknál tényleg megissza, amit kijátszott.