Index Vakbarát Hírportál

Játékot és könyvet ajándékoz a magyar

2015. december 24., csütörtök 10:17 | aznap frissítve

A legtöbben könyvet és játékot vásárolnak ajándékként a karácsonyi időszakban, nem ritka az ilyen üzleteknél, hogy a forgalmuk fele a decemberi időszakban keletkezik, mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára csütörtökön a köztévén. 

Vámos György hozzátette, hogy ezek mellett a műszaki cikk, ruházat és illatszer is nagyon kelendő, egyes kereskedők a decemberi forgalmuk kétszámjegyű növekedésére számítanak az előző évhez képest. A főtitkár szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen emelkedik az idén, ezzel már harmadik éve bővül, tavaly több mint 6 százalékkal növekedett.

Az élelmiszerek eladásai az átlagnál lassabban, 3-4 százalékkal emelkedhetnek decemberben múlt évhez képest, az online kiskereskedelmi forgalom viszont átlagosan mintegy 30 százalékkal növekedett. Vámos szerint idén az üzletek kevesebb akciót hirdetnek, mivel nincsenek erre rászorulva. 

  A boltok csütörtökön 12 óráig lehetnek nyitva, szóval akinek még hiányzik valami az ajándéklistájáról, az még most szaladjon megvenni. Délután és a következő három napban már csak a 200 négyzetméternél kisebb üzletek üzemelhetnek. Az adventi időszak lejártával visszatér a vasárnapi zárvatartás, szóval december 27-ére már senki nem tervezzen plázázást. 

Rovatok