Önnel is előfordul, hogy karácsonykor hazalátogat a szülőkhöz, és szinte újra gyereknek érzi magát? Készen várja a bejgli és a halászlé, minden az ismerős módon zajlik, mindenki úgy viselkedik, ahogy ilyenkor szokott. És az a rész megvan, amikor az idő előrehaladtával ugyanazok a konfliktusok kerülnek elő, mint régen, ugyanazok a dolgok kezdik idegesíteni, mint gyerekkorában, és ugyanúgy nem tud ezzel mint kezdeni, mint akkor, pedig azóta már hosszú évek teltek el? Nincs egyedül: a karácsonyi regresszió nagyon gyakori jelenség.
Ha hosszabb ideig vagyunk együtt a múltunkhoz köthető személyekkel, felléphet a regresszió, vagyis a pszichológiai fejlődés során már túlhaladott fázisok újbóli megjelenése. Tökéletes alkalmak erre a családi ünnepek: a szülőknél tett karácsonyi látogatással nemcsak a gyerekkori otthonunkba térünk vissza felnőttként, hanem bizonyos értelemben magába a gyerekkorba is.
A családtagok ilyenkor hajlamosak visszaesni a rég maguk mögött hagyott szereposztásba: az időközben felnőtté érett gyerekek újra tinédzserekké vedlenek, a szülők pedig felveszik a szögre akasztott szülőjelmezt, és időlegesen minden erőfeszítés, amely az évek során a felnőtté válásra ment el, felesleges energiapazarlásnak tűnik.
A szerepek persze hasznosak, mert egyszer már bevált keretet biztosítanak, képesek működtetni a családtagok közötti kapcsolatrendszert, vagyis magát a családot. Mindenki felvesz egy-egy csoporton belül olyan szerepeket, amelyekben megtalálhatja az identitását, de egyúttal a csoport integráns részévé is válhat.
A jól begyakorolt koreográfia ugyanakkor frusztrációt okozhat, hiszen az akkori identitásunkhoz igazított családi szerep mára jó eséllyel meghaladottá vált. A gyerekek felnőttek, különféle hatások érték őket, kiforrt a személyiségük, a saját életük alakítóivá váltak. Az új helyzet persze nem biztos, hogy kedvez a családi harmóniának, így csábító lehet ösztönösen visszahelyezkedni az olajozott családi gépezetbe, amit ösztönöznek a régi környezet által kiváltott érzelmek és emlékek, például a jellemző otthoni szagok is.
De bizonyos szint után ez inkább ellentétes hatást vált ki, így a bejáratott szerepek újrajátszása már nem feltétlenül kellemes élmény. Ehelyett mindenki jobban jár, ha kölcsönösen alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz, és ehhez igazítja a maga szerepét. Marie Hartwell-Walker pszichológus szerint ahogy a felnőtté vált gyereknél fontos, hogy a családi értékek tiszteletben tartása mellett kiálljon amellett is, amivé lett; ugyanúgy a szülőnek se árt, ha az érthető és értékelhető szülősködés mellett figyel arra is, hogy tiszteletben tartsa, hogy a gyerekek már nem gyerekek. A kétoldalú tisztelet a feltétele, hogy a nosztalgikus karácsonyi regresszió ne csapjon át karácsonyi agresszióba.
Meredith Hines családterapeuta ad is néhány tippet arra, hogyan maradhat a hazatérő gyerek a szaloncukrok koszorújában is felnőtt:
Azzal persze semmi gond nincs, ha a régi szerepek konfliktusmentesen, egészséges mértékben jelentkeznek. Ki ne térne vissza néha, legalább időlegesen a gondtalan gyerekkorba, a régi ízek és szagok közé? Akár még egy kis nosztalgikus szülő-gyerek csipkelődés is belefér. De ha este tíz után már nem akarják kiengedni forralt borozni, és erre az ablakon próbálna elszökni – lehet, hogy eljött az idő a szerepek tisztázására.