Index Vakbarát Hírportál

Rozsomákkal kíván boldog karácsonyt a fővárosi állatkert

2015. december 18., péntek 09:17

Mi mással is kedveskedhetne látogatóinak karácsonykor egy állatkert, mint egy rég nem látott állat befogadásával? A Fővárosi Állat- és Növénykertben emberemlékezet óta nem lakott torkosborzként is ismert rozsomák, habár vannak adatok arról, hogy a múltban, például 1912-ben már volt ilyen állat a főváros állatkertjében. Az új rozsomákok ketten vannak, bár egy időben még nem lehet látni őket, mert az összeszoktatásukat csak ez után fogják megkezdeni.

A nőstény állat a finnországi Ähtäri állatkertjében született tavaly februárban és a Tuija nevet kapta. A hím 2012-es születésű és a Moszkvai Állatkertből kapta Budapest, neki azonban még nem volt neve. A karanténozás ideje alatt azonban az itteni gondozók Igornak kezdték becézni, és a név rajta ragadt. Igor és Tuija októberben kerültek a magyar fővárosba, de érkezésük után még egy ideig a karantén lakói voltak. A Nagyszikla oldalában, a tigrisekkel szemben kialakított helyükre december elején költöztették át őket, s miután megismerkedtek a belső férőhelyükkel, a kifutóra is kimehettek.

Az új rozsomákok megfigyeléséhez kell némi szerencse, Tuija ugyanis szívesebben tartózkodik a belső férőhelyen, Igor viszont nagyobb örömmel mutogatja magát a látogatóknak a kifutón. Éppen ezért azt Állatkert jelen pillanatban még nem tudja megígérni, hogy bárki bármikor láthat rozsomákot, de egy kis türelemmel és szerencsével azért meg lehet figyelni legalább az egyiküket.

A rozsomákról (Gulo gulo) mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bár a menyétfélék közé tartozik, a jól ismert nyestnél vagy görénynél sokkal nagyobbra nő. A nőstények 6-12, a hímek 11-18 kg-ot is nyomhatnak. A rozsomák őshazája Eurázsia és Észak-Amerika, ám a szóban forgó kontinenseknek kizárólag az északi területein fordul elő. Európában főként Skandináviában, illetve Oroszország európai részének északi vidékein él vadon. A tajga örökzöld erdőségeiben és a fátlan tundrán egyaránt otthon érzi magát.

Rovatok