Ha a szükség úgy kívánta, karácsonyfa lehetett egy feldíszített muskátli, vagy egy zöldre festett lúdtollal bevont gyümölcsfaág is. Csak fel kellett díszíteni, és erősen elképzelni, hogy ez most egy fenyőfa. A karácsonyt ínséges időkben is meg kellett tartani, és ehhez ugye elég régóta hozzátartozik a karácsonyfa. Ilyen és hasonló érdekességek derülnek ki a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Régi korok karácsonya kiállításából, amit január 6-ig lehet megnézni a Várkert Bazárban.

 A téli szünetre még egy programlehetőség, karácsony előtt meg segítheti az ünnepi ráhangolódást. Igaz, a Régi korok karácsonya helyett lehetett volna Régi korok karácsonyfája a címe, mert a kiállítás főleg a karácsonyfákkal foglalkozik.

Rögtön az első teremben megismerjük a karácsonyfa-állítás (és nem a karácsony ünneplésének) történetét. Párhuzamos idővonalakon olvashatjuk, hogy mi történt a világban (Buda török kézre kerül, Napóleont száműzik, kiegyezés stb.) és ezzel egy időben mi történt éppen karácsonyfafronton. Eszerint Európában először az ezerötszázas években állítottak fát, a legenda szerint Luther Márton lepte meg ezzel a családját. Aztán megtudjuk, hogy kik és mikor állították az első bécsi és budai fát, és mikorra jutottunk el oda, hogy “már a legszegényebb bécsi családoknál sem hiányozhatott” a karácsonyfa. Az is kiderül, hogy mi köze a magyar karácsonyfa-állítás elterjedésének az 1848-49-es szabadságharchoz, mikortól kezdtek nagy karácsonyfavásárokat tartani Pesten, és a kisebb falvakban kik állítottak először fát.

A következő terem a karácsonyi édességeket idézi fel, közülük is szigorúan azokat, amiket felakaszthatunk a fára. Vagyis megismerkedhetünk az ostya, a habcsók, a szaloncukor történetével, de a bejgli például nem kerül szóba. A kiállítás ezen része nem túl látványos, hiszen a konyhai eszközökön túl csak magát a habcsókot vagy a szaloncukrot tudják megmutatni, olyat meg már mindenki látott. Igaz, nagy öröm felfedezni a különböző szaloncukros dobozok között azt, ami a gyerekkorunkban a legmenőbb (vagy körülbelül az egyetlen elérhető) volt.

Annál érdekesebbek az információk, például arról, hogy a szaloncukorhoz akkor is ragaszkodtak az emberek, amikor a háború vagy egyszerűen a mérhetetlen szegénység miatt egy szem cukor sem volt otthon. Ilyenkor

Biztos nagyon értékelték.

A kiállítás sokat foglalkozik a karácsonyfadíszek változásával. Érdekesek a különböző korok divatjának megfelelően feldíszített karácsonyfák, kár, hogy nincs belőlük sokkal több. A “20. század második felének” karácsonyfája megint csak a gyerekkorunkat idézi, meglepő, hogy mennyire másképp néz ki egy feldíszített fa ma, mint mondjuk a nyolcvanas években. Kiderül az is, hogy mekkora becsben tartották az üvegből készült díszeket a szegény parasztcsaládok a század elején, és mi köze a karácsonyfa-állítás elterjedésének a kórházakhoz és az óvodákhoz.

A harmadik terem az ajándékoké. Sajnos ez a legszegényesebb, nemcsak a tárgyak, hanem az információk tekintetében is. Látunk például egy gyönyörű játék babakocsit, ami elég réginek tűnik, de nem tudjuk meg pontosan, hogy mikor is készült, mikor játszottak ezzel a gyerekek. Vagy egymás mellé téve áll két játékautó, egy fa és egy műanyag, de azt már nem írták oda, hogy melyik karácsonyra kaphattak ilyeneket a kisfiúk.

Jó fej dolog, hogy gondolva a gyerekekre, a legfontosabb információk külön, alacsonyabban kihelyezett táblákon is olvashatók. A legkisebbeknek pedig berendeztek egy gyereksarkot, ahol eltölthetik az időt, amíg a nagyobb tesó megnézi a kiállítást. Ami egyébként nem lesz hosszú idő, mert a Régi korok karácsonya csak három teremből áll. Kár, mert a téma simán megért volna egy kicsit bővebb kifejtést is, még több korhű karácsonyfát, még több régi ajándékot, még több százéves díszt.