Index Vakbarát Hírportál

Jön az adóhivatal, és megoldja a karácsonyunkat

2016. december 18., vasárnap 20:01 | aznap frissítve

Tömegben tolongás helyett kényelmes kattintgatással vásárolni – önmagában ebben semmi különös nincs, nyakra-főre nyílnak online boltok és piacterek. Mi azonban úgy vásárolunk, az országáért felelős polgár módjára, hogy közben a költségvetést is megtámogatjuk: a karácsonyi ajándékokra a NAV online árverési oldalán vadásztunk. 2000 és 120 000 000 forint között annyi remek dolgot találunk, hogy ha mindent megvennénk, ami tetszik, simán ránk küldhetnének egy vagyonosodási vizsgálatot. Már ha lenne rá elég pénzünk.

Végtelen, tömött sorok a plázában. Jó, egy ideig van abban valami szórakoztató, ahogy közepesen igénytelen parfümféleségekben úszó lányok és asszonyok dörgölődnek hozzánk, akik nem is sejtik, hogy kapcsolatuk épp a legkeményebb próbát állja ki azzal, hogy Kövér Lászlóénál is mogorvább tekintetű férjeket, élettársakat, barátokat cipelnek magukkal a karácsonyi nagybevásárlásra.

De ez az idő elég hamar elmúlik, és marad egy idegesítő, izzadó, zajos massza. Igen, pont mint egy MÁV-kocsiban karácsony előtt. És persze mindenki ugyanazt keresi – nem, ha mi úgy is éljük meg, nem épp azt, amit mi is meg akartunk venni, és amiből az volt az utolsó (leárazott) darab. Hanem az ideális karácsonyi ajánd... helyett azt, hogyan tudja a leggyorsabban, legegyszerűbben, a lehető legkevesebb pénzből és kreativitással megúszni ezt az egész karácsonyi bevásárlósdit.

Vásárolni nem könnyű

Ha nem plázába megyünk, hanem valamelyik hipermarketbe vagy szakáruházba, nem sokkal jobb a helyzet. Az egyikben mindegyikből kapunk valamit – valamilyen minőségben, valamilyen, általában akciósnak hitt, de mint utólag mindig kiderül, sosem a legkedvezőbb áron –, a másikban meg remek a választék mondjuk játékból, könyvből vagy erotikus játékszerekből, de ha mondjuk nem akarjuk a nagymamát is szexi piros plüss borítású bilinccsel vagy a húszéves keresztfiunkat gombfocicsapattal meglepni, akkor úgy kell egyik boltról a másikra rohangálnunk, mint kisvárosi ügyvédfeleségnek, amikor leárazás van Parndorfban.

Mi a megoldás?

Természetesen az internetes vásárlás. A net csodálatos dolog, azoknak is, akik nemcsak webes pornót, cicás animgifeket vagy letölthető filmeket keresnek. Hazai és külföldi webáruházból és online piactérből jobban el vagyunk eresztve, mint magyar kisboltosok Harrison Ford-szelfikből, de van ám ennek a szektornak egy igen különleges szereplője: maga az állam!

Így működik a NAV árverési honlapja


Az adóhivatal több csoportba sorolja a licitre bocsátott termékeket. Külön kezelik az ingóságokat, az ingatlanokat, az üzletrészeket, továbbá van egy Vám- és bűnügyi árverés elnevezésű blokk is (ez utóbbiban e sorok megírásakor egyebek mellett adózatlan ouzót és olasz ánizslikőrt, egy használhatatlan Volvo kamiont és jelentős mennyiségű fémhulladékot találni.

Az árveréseken belül vannak az úgynevezett meghirdetett és vannak a futó árverések. Ez utóbbiak azok, ahol már lehet licitálni, utóbbira pedig fel lehet készülni. Az árverések bő három napig, a kezdő nap reggel 8 órájától a záró nap este 9 órájáig tartanak (épp ezek miatt az átfutási idők miatt elképzelhető, hogy a cikkünk megírásakor meghirdetett vagy futó árverések egy része lezárul, mint ön ezt olvassa). A részletes szabályok a NAV oldalán itt olvashatók.

Az adóhivatalnak évtizedes tapasztalata van használt vagy épp eladásra szánt termékek értékesítésében, amiket az adófizetéssel hadilábon álló magyar vállalkozásoktól (vagy akár magánszemélyektől) foglalnak le. És minthogy az adó elkerülésének nálunk évszázados hagyományai vannak,

a NAV-nak mindig olyan bőséges áruválasztéka van, amilyenről gyerekkoromban álmodni se mertem

a pénztárgépek kattogásától, a kávé- és mákdarálók zúgásától otthonos Áfész-boltban mászkálva.

A NAV ráadásul jó pár éve felvette a kesztyűk a technológiai kihívások információs szupersztrádán érkező hadával, és felpakolta a netre is az árveréseit. Igaz, részben kényszerből fakadt az innovációs lendület: amíg a hagyományos módon árvereztek, az igazán értékes cuccok az árverési hiénák birtokába kerültek.

Félárazás NAV-os módra

Az adóhivatali licitálás szabályai szerint ugyanis ha egy kikiáltott tárgyra (autó, ingatlan, ékszer, ipari eszköz, bármi) senki nem licitál, akkor azt a becsérték akár felén is el lehet adni. Szóval van mondjuk 7 palack Panyolai almapálinka, a licitet 21 000 forintos kikiáltási áron kezdik el – aztán, ha senki nem jelentkezik, a hét félliteres pálinkát 10 500 forintért is megvehetjük; ez az 1500 forintos palackonkénti ár egyébként kifejezetten előnyös.

De persze nem a tízezres tételek a nagy üzletek, hanem mondjuk egy milliós nagyságrendű áron meghirdetett autó, amin más érdeklődő híján százezreket lehet nyerni. Így aztán amíg lehetett, bizonyos árverésektől néhány markos legény igyekezett mindenkit távol tartani. Ez a hiénákon kívül senkinek nem volt jó, szóval valójában kényszerből ment az adóhivatal a netre (mint erről már 2007-ben írtunk). És ma már minden árverezett cuccot ott lehet megvenni, miután 2008-ban az ingóságokat kezdték online árverezni, 2009-től az ingatlanokat is (ott kisebb az árlejtés mértéke, a becsértéknek csak 65 százalékáig lehet levinni a negatív licitet, ha nincs elég érdeklődő).

Márpedig elég gyakran megesik, hogy nincs. Amikor én bő két éve kipróbáltam, tizenkét liter bort és egy liter rumot vehettem meg féláron, mármint a kikiáltási ár felén. Valamiért, de ki tudja, miért, sem az egy kartonnyi félédes, 9 százalékos alkoholtartalmú, a borászok által áhítattal emlegetett Dínom-Dánom termékcsaládból származó vörösborra, sem a Hamilton márkanevű rumra nem pályázott senki rajtam kívül (a borból egyébként még mindig van, sőt, az lep meg, hogy már csak egy flakont találtam belőle, mivel soha senki nem érezte elég bátornak magát, hogy egyet is kibontson).

Mindenesetre most a bő két évvel ezelőtti bevásárlásom sikerén felbuzdulva arra gondoltam, hogy az idei karácsonyi ajándéklistán kizárólag a NAV oldalán elárverezett termékekből állítom össze. Ez egyfelől nemzettudatosabb cselekedet, mint Bayer Zsolt-összest vinni a határon túli magyar gyerekeknek – hiszen az államnak lesz belőle bevétele, nem akármilyen kufároknak – , másfelől módfelett kényelmes is: az adóhivatali árveréseken még mindig nincs nagy nyüzsgés, így nem járhatok úgy, mint az Emag ügyfelei jártak a fekete pénteken.

Lepjünk meg egy családot!

Olyan klasszikus családmodellben gondolkodtam, hogy Balog Zoltán örömében még egy lutheránust is szentté avatna: apa, anya, két kiskorú gyerek, ezen túl pedig nagyszülők, nagybácsik és -nénik, unokatesók; szintén gyerekek. Darabra nem számoltam ki, hogy hány ajándék legyen, inkább csak bemutatni szerettem volna, milyen széles a NAV választéka.

Rengeteg kutatásból is kiderül, hogy valójában hülyeség is pénz helyett tárgyakat adni – de mégis csak ez a hagyomány –, így kiindulhatunk abból, hogy

pénzt ajándékra költeni épp annyira értelmes, mint Rogán Antalnak adni, hogy vegyen magának egy kávéautomatát, vagy egy helikoptert.

A veszteségminimalizálás érdekében és mert hát bizonyára sokan vannak, akik nemcsak a legegyszerűbben szeretnék megúszni, hanem túl pénzt sem akarnak (vagy tudnak) szánni az ajándékozásra, a legolcsóbb dolgokkal kezdjük a válogatást. Nem meglepő módon ezeket az ingóságok között találjuk – bár az ingatlanok között akad nem egy olyan is, amely olcsóbb akár egy-egy jobb állapotú autónál is.

Ha szerencsénk van, akkor a legolcsóbb ajándékokat (a már említett, akár 50 százalékos árcsökkentést is eredményező licit miatt) akár 1000 forintból megúszhatjuk. A legolcsóbban árverésre kitett cuccok ugyanis most 2000 forintba kerülnek. Ráadásul ezen az áron bőséges kínálatból válogathatunk, a cikk megírásakor csaknem hetven meghirdetett tétel volt ezen a becsértéken.

<3alak>

Ráadásul van köztük nem egy, ami tökéletes ajándék (el kell ugyanis ismernem, hogy az árverezett cuccok egy része nem alkalmas, ki tenne mondjuk – és nem csak az ára miatt – a fa alá kéttálcás krómacél mosogatót vagy 4 darab olajválasztó szűrőt, úgymint szeparátort?) A 2000 forintos kikiáltású árú cuccok között bezzeg van hasznos: zseblámpa (ideális nagyobb, kalandokat kereső gyereknek), lányoknak ipari mennyiségű hajcsipesz, vagy enyhén használtnak tűnő bézbólsapka (de bézbólsapkát, igaz, márkásat, 8000 forintért is kínálnak).

Aztán itt van, amivel egy csillogó szemű unoka éppúgy le tudja nyűgözni a nagyit, mintha rettentő falsul elnyomná a mennyből az angyalt: szív alakú dupla dekortál – oltári mázli, hogy a NAV odaírta ezt az általam eddig nem ismert szót, különben rá nem jövök, mi az. De maradva a hasznos 2000 forintos ajándéknál: van ennyire értékelt fülhallgató, édesszájúaknak 25 csomag lengyel karamelles nasi (több mint egy kiló!), ezeken kívül Áder János Horgászkör tagjainak a műcsalitól a köthető drótelőkéig számos horgászfelszerelés. Aki praktikus ajándékot venne, annak 2000 forintos becsértéken női csizmát vagy polárkesztyűt tudunk ajánlani, de szép számban kerültek kalapácsok alá nyelvkönyvek és nyelvoktatási segédanyagok is.

Aki magyar, addig iszik

Aki egy kicsit többet szánna hasznos ajándékra, 3000-es kikiáltási áron (vagyis ideális esetben akár 1500 forintért) termokabátot, festett kerámiavázákat, gyerek sportcipőt (a színe alapján fiúknak ajánlott), de akár Jonnie Walker whiskeyt is talál. Az italokból egyébként bőséges a kínálat és meglehetősen széles skálán mozognak az árak: a 0,7 literes, 16 százalékos alkoholtartalmú Berentzen német gyümölcslikőrök (cseresznyés, almás) 2000 forintos kikiáltási áron kerültek kalapács alá, egy félliteres Kalinka vodka 2400-ért, 12 palack Arany Ászok 2760 forintért (árlejtéssel palackonként akár 115 forintért; de van alig drágábban Pilsner Urquell is), 3500-ra tartanak egy üveg Ballantinest,  4000-ért lehetne 7 decis Unicumot vagy Camparit venni, egy ouzo és egy Napóleon konyak együtt 4200 forintos becsértéken kapható, míg a legdrágább most a 7500 forintért kalapács alá vitt Jack Daniels.

Gyerekeknek a cukorbaj felé vezető útra ipari mennyiségben van Kinder csoki, de aki kislánynak vásárolna, szerencsés esetben akár 2250 forintért hozzájuthat ehhez a 4500 forintra értékelt 15 darabos készlethez, cukiságrajongó könyvkukacoknak ugyancsak 4500-ért van könyvtámasz plüssfigurával, nagycsaládosoknak pedig tudok ajánlani 10 darab gyerekfarmert 11 ezer forintos kikiáltási áron.

Bizarr baba és csodás giccsek

Ha szeret olcsón giccset venni, el ne mulassza ezt az afrikai stílusú szobrot (szintén 4500-as kikiáltási áron) vagy az évszakhoz jobban illő mikulásos szettet. A mostani kínálat talán legkülönösebb darabja a valamilyen egész bizarr perverzió híveinek a csonka próbababa 6000 forintért, bár a perverziót valószínűleg a 150 ezer forintért kínált koporsóval érte el a NAV. Ha van megszállított kisállattartó a családban, akkor 11 520 forintos becsértéken rengeteg almot, míg 26 ezres kikiáltási áron 40 csomag macskakaját vehet neki.

Az Andy Vajna-i értelemben vett gáláns urak alkalmi koktélruhával vagy nagyestélyivel is meglephetik szívük választottját 10-12 ezer forint körüli értékben, 15 ezerért már egyedi gyártású női kabátot is kaphatnak. A legszebb ajándék persze minden bizonnyal a menyasszonyi ruha lenne 30 ezerért, még ha nem is olyan klasszikus eljegyzési gesztus, mint borospohárba, sugardaddy fánkba vagy dubaji szállodakulcsba rejtett jegygyűrű.

Férfiaknak Casio óra 13 500 forintos, Festina óra 27 ezres becsértéken van sugarboyoknak vagy a család megbecsült férfiúinak. Ha valaki imád főzni, 20 000 forintért két mázsa lisztet vehetünk neki (nekem háromszor elég lenne életem végéig, azt hiszem), hozzá csaknem negyvenezerért mikró is kapható. A könnyen költekezők 30 ezer forintos becsértéken szobabiciklit is vehetnek a kalóriában gazdag boldog új évre.

A járművek mindig slágercikkek a NAV-nál, az áruválaszték most is széles, több mint 120 darabból áll. A legolcsóbbakat már 50 ezer forintos kikiáltási áron kínálják, de ezek – mint például ez a szervókormányos Rover – megviseltebbek, mint egy Habony Árpádra hasonlító személy egy ibizai klubra hasonlító helyen végigmulatott éjszaka után, és csak alkatrésznek alkalmasak. Nagyjából 150-200 ezer forint közötti becsértéken találhatunk már olyan autót, amit ha szeretjük szórni a pénzt, a kihívásokat szerető autómániás ismerősünknek ajándékozhatunk (ilyen például ez a Ford), de ha kicsit többet szánunk rá, ez a 2001-es Suzuki Swift Sedan már 300 000-es kikiáltási áron, működőképes állapotban elvihető.

Aki tényleg nagyot akar dobni, 3,6 milliós kikiáltási áron olyan Samsung tévét vehet, amilyennek eddig a létezéséről se tudtam (természetesen új állapotban és nem is egy darab; és leosztva már nem is olyan rossz); a másik végletet a 20 000-ért licitre bocsátott, használt és távirányító, illetve talp nélküli Samsung tévé jelenti. A most kalapács alatt lévő legdrágább autó egy 3 millióért hirdetett Renault kamion.

Vegyen házat karácsonyra!

Végül jöjjenek azok, akik igazán nagyban gondolkodnak, és úgy érzik, karácsonyra is adhatunk igazán időtálló dolgokat egyetlen kis papír (egy földhivatali tulajdonlap formájában): nézzük, mit kínál a NAV ingatlanfronton.

Ehhez persze mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, hiszen a legolcsóbbak itt annál is nagyobb pénzkidobásnak számítanak, mint Kövér Lászlót meglepni a Nagy mulattatók dvd-sorozat aranykiadásával. Tizenkét tételt találunk 100 000 forintot meg nem haladó áron, van köztük út, beépítetlen telek és összedőlt lakóház is. Háromszobás, de összedőlés előtt álló házat 210 000 forintért hirdettek meg árverésre. 

Ha szereti a közös tulajdont, egymillió körüli áron már megszerezheti egy székesfehérvári panellakás egynegyedét, a Békés megyei Eleken nagyjából ennyiért már egy családi ház felének tulajdonosa lehet, míg ha kizárólagos tulajdonosa szeretne lenni egy lakható lakásnak, akkor 4,7 millióért (árlejtéssel 3,5 millióért) miskolci 51 négyzetméteres panelt vehet. Ha szeretne a megajándékozottal üzleti vállalkozásba vágni, Letenyén korábban valutaváltóként működő könnyűszerkezetes fa épületet vehet 3 milliós kikiáltási áron. És akkor a nagyágyúk: 70 millióért nyílászárógyárat vehet Dunaújvárosban, míg a legdrágább tétel most az a szekszárdi ingatlan, aminek egy emeletét 120 millióért kínálják eladásra – ha megvesszük (árlejtéssel akár 78 millióért), akkor egy-egy férfi és női konditerem és két küzdőtér boldog tulajdonosai lehetünk.

Rovatok