Index Vakbarát Hírportál

Harmincféléből csak egyféle szaloncukorral volt gond

2017. december 18., hétfő 15:53 | aznap frissítve

Szaloncukrokat tesztelt fogyasztóvédelem, de most nem a Nébih, hanem amelyiket beolvasztották nemrég az NFM-be. 

A jó hír az, hogy mindegyik rendben volt, Choco Pack Tradition zselés szaloncukrával merült csak fel az a kifogás, hogy nem elég vastag rajta csokibevonat. A Magyar Élelmiszerkönyv ugyanis megköveteli valamiért a nálunk forgalmazott szaloncukroktól, hogy legalább a tömegük 20 százalékát adja a bevonat. De itt ennél vékonyabb volt kicsit, csak a tömeg 17,4 százalékát tette ki a csoki, amivel kiérdemelte a szigorú

Követelményt nem elégíti ki

kiírást, ráadásul piros alapon félkövér betűkkel. Voltak még termékek, amik a határon mozogtak, a vizsgáltak közül mindenesetre a másik végletet a krémmel töltött Csengettyű szaloncukor adta. Itt a burkolat 64,8 százalékot tett ki. Igaz, a "töltött (formázott) szaloncukroknak" 25 százalékot kell eleve tudniuk könyv alapján. 

Megnéztek a járási ellenőreik karácsonyi izzósorokat is, amiknek az a hivatalosabb nevük, hogy "fényfüzérek" vagy "díszvilágítási füzérek". Ez annyiban praktikusabb megjelölés is, hogy a ledes fényforrásokban nem izzik már semmi.

Mindenesetre itt direkt olyanokat kerestek, amik jó eséllyel nem lesznek megfelelők, és találtak is 25 fajtát. Azt javasolják, hogy az ilyesmit inkább szakboltban vegyük meg, ne a piacon. A kifogásolt füzéreket és a szaloncukrot vissza kell hívni a boltokból. 881 boltot ellenőriztek, 35 százalékuknál találtak hiányosságot, a próbavásárlásoknál a fő probléma az volt, hogy végül az akciós áraknál drágábban kapták meg az adott terméket.  Emellett leírták, hogy a két ünnep között tervezik majd tesztelni az internetes vásárlással kapcsolatos panaszokat és általában a szavatossági jogok betartását.

(Borítókép: Varga György / MTI)

Rovatok