Péter több mint húsz éve lakik az utcán, de saját elhatározásából lett hajléktalan. A munkahelye megszűnése után döntött úgy, hogy így él tovább, a házát a családjára hagyta, de állítása szerint így is megvan mindene. Az emberektől kap ételt, ruhákat és olvasnivalót is, és szerinte mínusz 20 fokban is lehet kint aludni, csak nem szabad inni, mert akkor nem érezzük, hogy lefagyott a kezünk-lábunk. Gyakran feltűnt az Operaház és más színházat környékén is, és amikor kórházba került, a legenda szerint sok ismert előadóművész látogatta meg.
(Fotó: Román Péter)
Jani gyengénlátó, ezért rokkantnyugdíjas. Szüleivel egy téglaépítésű garzonban él, a kevés nyugdíjat főleg a Fedél Nélkül terjesztéséből és fizikai munkából keresett pénzzel egészíti ki. Egy fővárosi aluljáróban árulja az újságot, ahol már jól ismeri mindenki, az egyik közeli pláza csomagmegőrzője például állandó szekrényt is biztosít neki.
(Fotó: Román Péter)
Bálint költő, festő-grafikus. Nem tudta fizetni a közüzemi számláit, ezért elzárták a villanyt és a gázt a lakásában, amit bedőlt ingatlanhitele ellenére is próbált megtartani, és visszabérelte az ingatlankezelőtől. Egy időre magához fogadott egy lakótársat, akit végül el kellett küldenie, mert bántalmazta, így maradt végül egyedül a fűtetlen, huzatos, gyertyával világított lakásban, ahol tavaly karácsony előtt végleg összeomlott a szervezete, és meghalt. Bálint tulajdonképpen a hajléktalanság határesete volt, mert lakásban lakott ugyan, de lakhatásra alkalmatlan körülmények között. Verseiből hamarosan megjelenik "Ha felnövök, gyerek leszek" címmel posztumusz verseskötete. (Fotó:
Román Péter)
Gábor kilenc éve a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront nevű szállójának lakója. Édesapja az '56-os forradalom miatt évekig raboskodott, édesanyja ekkor vált el tőle. 14 évesen állami gondozásba vették, majd édesapjának sikerült pert nyernie a fia nevelési jogáért. Nem jöttek ki egymással, Gábor többször megszökött, végül javítóintézetbe került. Innen rögtön az utcára került ki, csavargott vagy szállókban élt. A sorkatonaság alatt kezdett el festeni, majd rengeteg verset írt. Később saját magától, szótárak és nyelvkönyvek segítségével megtanult angolul, hogy eredeti nyelven olvashasson sci-fi- és fantasyregényeket. A MÜSZI bezárásáig saját alkotóműhelyt bérelt, amit a saját otthonának érzett. Gábort díjazták legtöbbször az Év Szerzője díjjal az utcalapnál. (Fotó:
Román Péter)
Gyulának húsz év alkoholizmusa miatt tönkrementek a családi kapcsolatai, elvesztette munkahelyét, és mire úgy döntött, hogy összeszedi magát, 1994-ben hajléktalan lett. 2004-ben találkozott az utcalappal, aminek szerzője és terjesztője lett. Később létrehozta az Első Kézből a Hajléktalanságról – Rendhagyó Osztályfőnöki Óra (EKH) programot, és alapító tagja a Város Mindenkié csoportnak. Szerinte az ember lehetőségeit a motiváció és az emberi kapcsolatok határozzák meg. (Fotó:
Román Péter)
Gyula úr fiatalon házasodott és gyereket vállalt, lakatos-hegesztőként dolgozott, majd amikor a házassága tönkrement, inni kezdett. Elvált, majd amikor a vállalkozásaiba belebukva a maradék pénzét is elitta, hajléktalan lett. Egy napon úgy döntött, hogy nem iszik többet, és új életmódot talált ki magának: az ellátórendszerből ruházkodott, ha kellett, a kukából evett, és fél év közmunka után a pénzét egy vagyonőrtanfolyamra költötte. Végül portásként helyezkedett el, és másfél év alatt összegyűjtött annyi pénzt, hogy vehessen magának egy saját ingatlant. Történetét a Fedél Nélkül írta meg egy interjúban. (Fotó:
Román Péter)
Tamás lakatos, műszerész, felvonószerelő szakmával rendelkezik, valamint a Közgazdasági Egyetemet is folytatott tanulmányokat. Sok helyen dolgozott, majd 25 év házasság után elvált, a vagyonmegosztásból maradó pénzből pedig házat vett. Ide költözött későbbi élettársa, akire Tamás súlyos betegsége miatt átruházta a haszonélvezeti jogot. A felépülés után szakítottak, de a haszonélvezeti jog miatt máig nem költözhet vissza abba a házba, amiben volt élettársa lakik a jelenlegi férjével. 2005-ben lett hajléktalan, főleg szállókon, néha albérletben él, most éppen a munkahelye (egy vidéki szálloda) által támogatott lakásban. A Fedél Nélkül szerzője, most éppen két regényen is dolgozik. (Fotó:
Román Péter)
Szilárd sokáig Európában csavargott, idénymunkákból tartotta fent magát, majd megörökölt egy családi házat, vele együtt svájcifrank-alapú hitelt és az előző albérlőtől tetemes tartozást. „Sok év függőség után a Fedél Nélkül volt az egyetlen hely, ahol bizalmat kaptam.” – Szilárd hisz abban, hogy ha sikerül valakivel megkedveltetni az utcalapot, az illető máskor vagy másik terjesztőtől is szívesen vásárol majd. (Fotó:
Román Péter)
Gábor kétéves sem volt, amikor édesanyja elhunyt egy olyan szívbetegségben, amit ő is örökölt. Nagyanyja vidékről költözött fel, hogy nevelje. Édesapja halála után egy kisebb lakásba költözött a nagymamával, akit súlyos betegsége miatt sokáig ápolt, majd amikor ő is meghalt, Gábor összeomlott, és az ingatlant sem tudta tovább fenntartani, egyre nagyobb tartozásokat halmozott fel. Később kijátszották tőle a lakás tulajdonjogát, ekkora került az utcára, majd hajléktalanszállóra. Később a nővére segítségével szerzett albérletet, aminek csak a fenntartását kell önerőből állnia. Nagymamája tiszteletére Pethő N. Gábor néven ír, és már megjelent három verseskötete. A Fedél Nélkül utcalapot 2005-ben ismerte meg, azóta rendszeres szerzője. (Fotó:
Román Péter)
Istvánt a Barrus Kiadó igazgatója, Fekete András akkor vette észre, amikor az RTL Klubtól forgattak a Dózsa György úti Népszállón, a férfi pedig a kamera előtt elkezdte szavalni a saját versét. Fekete ezután kereste fel Istvánt, aminek köszönhetően elkészült két kötet is hajléktalan emberek munkáiból, az Alkonyzóna 2004-ben és az Alkonyattól pirkadatig 2008-ban. István állítása szerint 2006-ban azért vesztette el a munkáját és szolgálati lakását, mert homoszexuális, és ezt saját maga gyógyíthatatlan betegségnek hívta. Azt mondja, nagy szerencséje, hogy „lelkileg nem züllött le”, a túlélésben az utcán sokat segített neki, hogy a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül közösséget biztosított számára. 2014-ben Berlinbe költözött, ahol azóta dolgozik és együtt él Michael nevű élettársával, akivel kapcsolatukat nyíltan tudják vállalni. (Fotó:
Román Péter)
Laci bácsi az AHA hajléktalanszínpad próbáján a Magyar Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállójának társalgójában. Amellett, hogy szerepel, technikusi feladatokat is ellát, többek között a világításért is ő felel. A társulat olyan számára, mint egy család: segít feldolgozni a hétköznapi feszültségeket, tartást és hitet, elfogadó és befogadó környezetet jelent számára. Van minek örülni, és van mit várni hétről hétre. Laci bácsi mellett az AHA tagjai azt is kiemelik, hogy a közösség leginkább a lecsúszással, alkohollal, drogokkal szemben védi meg őket. 2006-ban még XVI. Benedek pápánál is látogatást tett a társulat. (Fotó:
Román Péter)
Csilla egy Budapesthez közeli lovardánál vállal munkát, amihez járt szolgálati lakhely is, ezért lakását átengedte a családjának. Miután összeveszett munkaadójával, elvesztette az állását és lakhatását is, de régi lakásába nem engedték visszaköltözni, emiatt 2002 decemberében pár napot az utcán töltött, majd éjjeli menedékhelyre ment. A következő év elejétől újra dolgozni kezdett, rövid albérletezés után az Oltalom Karitatív Egyesület női szállójára költözött, itt kezdett kézműveskedni, munkáit pedig az utcán árulta. Később a Fedél Nélkül egyik mellékletét szerkesztette és takarított egy óvodában, 2008 óta pedig főállásban dolgozik a Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai telephelyének melegedőjében. (Fotó:
Román Péter)