Hogy kerül a talpba a fa, avagy mivel küzd egy férfi karácsonykor, ha nem ács, viszont következetes? Tizenhárom és még egy tipp.
Az ünnep szép, a felkészülés lelki része szintén, a fizikai előkészületek viszont néha kevésbé magasztosak. Most hagyjuk a bevásárlást, főzést, takarítást, mert ezek, akár a legfejlettebb társadalmakban a nyilvános mellékhelyiségek, ma már nemi megkülönböztetés nélkül, mindenki előtt nyitva állnak.
Ellenben a karácsonyfa talpba helyezése túlnyomórészt ma is a férfiakra marad.
Ennek a korszerűtlen ténynek nyilvánvalóan az az oka, hogy a családi karácsonyfának kiválasztott tűlevelű nagy, szúrós és a tövénél sokkal vaskosabb átmérővel rendelkezik, mint a szabványos karácsonyfatalpak törzstartó hengere. Gyakran gondoltam már arra, hogy a fenyő töve olyan, mint a pezsgős dugó; ahogy kivágják, megduzzad a vége, hogy ne lehessen visszatuszkolni a földbe.
Lehet, ha nem ilyen lenne a tűlevelűek anatómiája, akkor az őszi esőzések idején kicsusszannának a földből, és hangos pukkanás kíséretében repülnének az ég felé.
Ennek se az erdészek, se a madarak nem örülnének. Talán a favágók? Nem tudom.
Az biztos, hogy az erdei fenyők háziasítása évente legalább egyszer szembetűnővé tette, hogy még a férfiaknak is lehet valami hasznukat venni a családban. Jó, ma már kapni olyan drága hig-tech talpakat, amelyek az elefántláb méretű karácsonyfa csonkokat is képesek befogadni, sok árus hajlandó segíteni a törékeny favásárló hölgyeknek, és kis baltájukkal megfazonozzák a favéget, sőt erre alkalmas gépezetet is láttam már, amely gigászi ceruzahegyezőként intézte az akadálytalan becsusszantást, de mindezek ellenére a fa és a talp összepászítása számos esetben ma is otthon megoldandó feladat.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Steve Russell / Getty Images Hungary)