Ezt a történetet egy asztalostól hallottam. Kamaszként az egyik nyáron nála dolgoztam, mert pénzre volt szükségem egy utazáshoz. Egészen addig, amíg meg nem ismertem a fűrészek, kalapácsok és ráspolyok világát, nem tudtam, hogy a mesteremberektől nem csak szakmabéli tudást lehet tanulni, de életszemléletet is.

A történet, amit két szék összeállítása között elmesélt, már akkor megérintett, amikor és ahogyan mesélte. Történetet így csak az tud mondani, aki nem csupán szemtanúja volt annak, amiről mesélt, hanem át is élte azt.

Az asztalos talán ezért is kezdte mindjárt a közepénél. Szavaival messzi időkben vitt, távoli földre, Szibéria egyik fogolytáborába. A huszadik században, és nem csak a közepén, sok magyar raboskodott ott embertelen körülmények között.

A történet telén a naptár karácsony közeledtét jelezte, és a rabtartók úgy döntöttek, hogy megvonják a tűzifát a barakk közepén álló vaskályhától. Adtak ugyan kevés hasábot, de amikor a rabok a tűz köré gyűltek, mindenki csak annyi meleget vitt magával, amennyi a tenyerén elfért.

Miután a tűz kialudt, a foglyok közelebb húzódtak egymáshoz. Körbeülték a kályhát, mintha az még fűtött volna, s hogy értelmet is adjanak az egésznek, kitalálták, meséket mondanak egymásnak. Azzal a testüket ugyan nem melegítették át, de a lelküket igen.

Szájról-szájra adták a szót, szóltak a mesék, és ha valakinél a lánc megakadt, annak oda kellett térdepelnie a kihűlt vaskályha szájához, és azt kellett ordítania, bele a vashengerbe, hogy Kályha, adj nekem mesét!

És a kályha mindig adott. Hol vidám történetet, máskor megsiratósat, és azok, akik körbeülték azt a néhány évet, ott, a huszadik század közepén, és a sorsuk végül úgy alakult, hogy hazatértek, minden alkalommal, ha megláttak egy vaskályhát, próbálták felidézni a meséket.

De egy sem jutott az eszükbe. Csak az, hogy mindenkinek volt egy története, amit elmondott, és amit otthagyott azoknak, akiknek még szüksége volt rájuk. Mert azok a mesék hordozták a rabok reményét, hogy életük kereke egyszer talán jobb napokra fordul.

(Borítókép: A Fehér-tenger-Balti-csatorna (Belomorkanal) építése. A csatornát 1931 és 1933 között építették Gulag rabjai kényszermunkájával. Fotó: Laski Diffusion / Getty Images Hungary)