
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
Csütörtökön Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.
A miniszter szerint az árrésstop a bejelentés után azonnal hat.
Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.
Lejtőre kerültek az árak.
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
Mutatjuk a listát.
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
Megérkeztek az első gyakorlati reakciók a kormány intézkedésére.
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.
Célkeresztben az árak.
Tartósan 400 forint alatt maradt az euró.
A kereskedelmi szövetség is reagált a napokban ismertetett döntésre.
Kemény kritikát kapott az ellenzék vágyálma.
A miniszterelnök szerint Ukrajna uniós tagsága romba döntené a gazdaságot.
Üzemanyagárak, fegyverszállítás, újabb adócsökkentés, Rogán Antal amerikai szankcionálása – ilyen volt a Kormányinfó.
Figyelik, a kereskedők végrehajtják-e a szabályozást.
A rendelet 2025. március 17-én, azaz a jövő hétfőn lép életbe. Részletek a cikkben.
A volt jegybankelnök szerint elkésett a kormány az inflációs küzdelemben.
A szervezet megindokolta, melyik esetben törheti le az intézkedés az inflációt.
Meglepőt mondtak a szakértők.
Szerintük a kormány a felelős a magas élelmiszerárakért.
Március 17-től május 31-ig lesz effektív a mostani szabályzás.