Durva bosszút állt volt párján egy nő
Az ötlet a nő egyik barátnőjétől jött.
Az ötlet a nő egyik barátnőjétől jött.
Az esetről felvétel is készült.
Nem volt győztese a küzdelemnek.
A Büntető törvénykönyv módosításáról kedden szavaz a parlament.
Szerinte az ügy társadalmi megítélése tehát egyértelmű, a jogi nem teljesen.
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség szerint az eset „véleménynyilvánításnak tekintendő”.
A gyermek súlyosan traumatizálódott.
Kedden döntenek az esetleges előzetes letartóztatásba helyezéséről.
Egy családok közötti összetűzésben is részt vett, amelyben kardokkal támadtak egymásra.
Magatartási szabályt is előírtak neki.
René Benko továbbra is szabadlábon védekezik.
Áldozataitól összesen 14 millió forintot csalt ki.
Osztálytársaival is közölte a tervét.
Ez olyan siker, amelyre kezdetben nem feltétlenül számítottak.
A férfi ellen pénzbüntetést és felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség.
Több millió forintot fizettek előre.
Újra módosíthatják az Alaptörvényt.
Tizenéves lánynak álcázva magát csikart ki tőlük gyermekpornográf felvételeket.
Az esetet a vonat biztonsági kamerája is rögzítette.
A bíróság 2,5 évre tiltotta el a vezetésről.
A baleset jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben.
Minősített költségvetési csalás és minősített csalás a vád.
A tömeges elégedetlenség sem ingatta meg a kormányt.
Rendszeresen bántalmazta feleségét, és többször megütötte kilencéves kislányát is.
Az áldozat nővére még hallotta testvére segélykiáltását a pincéből.
Márciusban indult újabb vizsgálat a kegyelmi botrány főszereplője ellen.
A bíróság 2 év 5 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Az agresszív férfira börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.
A baleset a Tisza szentesi szakaszán történt.
Az eset a Millenáris Parkban történt, Orbán Viktor beszéde alatt.
Milliós kártérítésről volt szó.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tehet a büntetés konkrét mértékére.
Az ügyészség 35 év után újratárgyalná az ügyet.
Az ügyészség most vádat emelt ellene.
Fogasra akasztotta, fejbe rúgta a gyereket, és a srác édesanyját is megfenyegette.
Egy palesztin újságíró oknyomozó munkája fedte fel az ügyet.
A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a hivatalos személynek minősülő férfit.
A férfinek fegyházbüntetést javasolt a főügyészség.
Részegen jelent meg kocsijával áldozatának lakóhelye előtt.
Megnéztük, milyen főügyész volt az Egyesült Államok demokrata elnökjelöltje.
Videón, ahogy beismeri a bűneit.
Budapesti verekedés miatt emeltek vádat egy német aktivista ellen.
Az ügyész szerint új ítélethozatal is lehetséges.
A kábítószert egy kamionos fuvarozta.
Az ítélethirdetésre jövő kedden kerülhet sor.
A gyerekek állítólag összevesztek, ez vezetett a tragédiához.
Maradandó fogyatékossággal járó súlyos testi sértés kísérletével vádolják.
Az elkövető büntetlen előéletű.
Külföldön már többen is belebuktak.
A legfőbb ügyész a nyári bulin történt események miatt állítaná bíróság elé a Tisza Párt elnökét.
A volt politikus még ízlelgeti, hogy 2–8 év közötti szabadságvesztéssel fenyegetik.
Az elkövetőt újra letartóztatták, az ügyészség zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja.
Mit tehet az utas, ha a megvásárolt szolgáltatást a vasúttársaság nem tudja biztosítani?
Késsel futottak egy nő és egy férfi felé.
Orvosszakmai szabályok sorozatát szegték meg.
Egy idős nő volt az áldozat.
Egy járókeret visszalopásától félt.
Emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés a vád a kormányfőhelyettessel szemben.
Az előoldalon az a politikus szerepelt, akiről a Kétfarkú Kutyák nyomtattak korábban kamupénzt.
A férfi ellen még nem emeltek vádat.