20 találat az Indexről, és a környékéről.
Harminc éve kezdődött, és nem csoda a pitypang mező sem, hiszen a motorgyártás csak 1994-ben indult.
1993. február 12-én egy kisiskolásokat szállító busz a vonat elé hajtott. A tragédiában tizenegy kisgyerek halt meg, a falu valószínűleg soha nem fogja kiheverni a tragédiát.
A Fidesz az 1993-as székházüggyel alapozta meg a saját gazdasági hátterét. Ezzel a pártszakadást gyorsító, a népszerűségüket is keményen megtépázó lépéssel váltak profi párttá - a szó jó és rossz értelmében egyszerre.
Eddig sosem publikált stúdiófotókat láthatnak most. A színészt ekkoriban jelölték először Oscarra.
Ha már megnézte a Jurassic Worldöt, és nosztalgiázna egy kicsit, nézze meg ezeket a fotókat is!
Megcsinálta a napomat ez a videó, amit a formula.hu túrt ki az internet mélyéről.
Új bizonyítékok kerültek elő, bűnösnek nyilvánították a két brit férfit.
2010. szeptember 24., 06:03
Milyen zenék is mentek 1993-ban? Hát Haddaway-től a What is love, az All that she wants az Ace of Base-től, vagy a Rithm is a dancer a híres Snap együttestől.
A 19 éves, világelső jugoszláviai magyar teniszező sebei gyorsan gyógyultak, de lelkileg összetört, depresszióba süllyedt, csak 2 év múlva tért vissza.
Tudják, hogy ez az egyetlen taxihasználatban levő londoni taxi az országban? Nem véletlen, mert autónak még csak-csak be lehet hozni, de fuvarozni vele... A munkaeszköz, ami hobbiautónak indult. Csak közben volt egy iszonyatos kárvária.
A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének III.
2008. szeptember 3., 16:50
Horthy Miklós újratemetésének előestéjén „a zuhogó eső ellenére több mint ezer ember” vett részt a Vérmezőn a Demokratikus Charta rendezvényén.
Átadták a Suzuki autógyárat.
Eredetileg egy konzervgyártó cég használta a spam szót, a Shoulder Pork and hAM rövidítéseként.
Az Intel eredetileg 586-osnak szerette volna elnevezni az x86 architektúrára épülő processzorok ötödik generációját, csakhogy a riválisainak senki sem tilthatta meg, hogy ugyanezt a számot használják.
A magyar rendszerváltás utáni történelemben kevés olyan sokat idézett mondat hangzott el, mint Landeszmann György, budapesti vezető főrabbié:"Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack."Az interjú a Heti Magyarország 1993.
Egy zsidó telepes péntek hajnalban egy hebroni mecsetben tüzet nyitott az imádkozókra, és 29 palesztint megölt, 150-et megsebesített.
Az az eshetőség, hogy 1994-ben a Fidesz jobbra húz, az SZDSZ meg összeköti sorsát a szocialistákkal, már jóval a választások előtt benne volt a pakliban.
Az első világháború után alapított, néhány száz lelkes, Szekszárdhoz közeli Pörböly nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 1993.