Nem bírt el a vizes úttal a sofőr, darabokra törte az autóját
A sofőrök figyelmen kívül hagyták a rossz időjárási körülményeket.
A sofőrök figyelmen kívül hagyták a rossz időjárási körülményeket.
Erős szél nehezíti a tűzoltók munkáját.
Több órán keresztül teljes szélességében volt lezárva a sztráda.
A sofőrt a rendőrség előállította.
A sofőröket rádión figyelmeztették, hogy minél gyorsabban hagyják el a sztrádát.
2016 óta van lehetőség hasonlóra.
Az Útinform azt írta, hogy néhány helyen több kilométer hosszan áll a kocsisor.
Egymásból következtek az incidensek.
Végül a két záróvonalat átlépve vetett véget a műsornak az Opel sofőrje.
Élénk forgalom jellemző több más magyarországi sztrádán.
Az M5-ös autópályán szintén áll a kocsisor.
Egy kamionosnak 15 percbe telt, mire visszatolatott.
A hajmeresztő jelenetet egy jármű fedélzeti kamerája rögzítette.
Sebességkorlátozásra számíthatnak a közlekedők.
A menetidő akár másfél-két óra is lehet.
Most már nem csak Lázár János kapott a kritikából.
Kerülni a 3-as főúton lehet.
Nem zavartatta magát.
Stoppolni is megpróbált a forgalomban.
„Idegeskedés, verekedés, megállás terelésben – tilos és életveszélyes mutatványok!”
Nem véletlenül vannak mosdók az autópályák mellett.
A munkák előreláthatóan négy napig tartanak.
Nyitott platója okozta a gondot.
Az eset Szikszó és Encs között történt.
A kisteherautó sofőrje elveszítette az uralmát a jármű fölött.
A rendőrség jelen volt, de nem avatkozott be.
Az esemény akár tragikusan is végződhetett volna.
A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik – írta a Katasztrófavédelem.
Közzétették a táblázatot.
Az elkövető menekül, eddig hét sebesültről tudni.
Ezeken az utakon lassul a forgalom.
Az esetről felvétel is készült.
Több jármű is érintett a balesetben.
Karbantartás miatt kellett lezárni.
Aki teheti, kerülje az autópályát.
Ha teheti, kerülje ezeket az utakat.
Tovább tolódik a határidő.
A forgalom egy sávon halad, a torlódás meghaladta a 3 kilométert.
Az M3-ason 5 kilométeres a torlódás.
Többen megsérültek.
Autóbusz, kamion és egy autó ütközött össze.
Lassan oszlik fel a forgalomkorlátozás.
A célállomásuk Görögország.
Nem ő lesz az év sofőrje.
Hármas és négyes karambolokról érkeztek hírek az ország gyorsforgalmi és főúthálózatairól.
A 138-as kilométernél forgalomkorlátozásra kell számítani.
Klasszikussal élve: „körbeautózta”!
Az utak szélesítése mellett a zöldterület is bővült.
Ráadásul egy másik autópályán is lassul miatta a forgalom.
A Budapest felé tartó oldalon fennakadásra kell számítani.
Hét kilométeres a torlódás, kerülni a 7-es főúton lehet.
Az esetet egy autós fedélzeti kamerája rögzítette.
A piaci ár sokszorosát kérik – számla nélkül.
Az M1-esen is fennakadásokra kell számítani.
Az ország több pontján akadozik a közlekedés.
Példátlan a helyzet a tengerpartra vezető utakon.
Három kilométeres torlódás alakult ki.
Az M5-ös autópályán szintén baleset történt.
A behajtani tilos jelzés ellenére, szemben a forgalommal.