Felpofozott egy 13 éves kislányt a tanára egy zsirai iskolában
A rendőrség nem tartotta indokoltnak a nyomozás elrendelését.
A rendőrség nem tartotta indokoltnak a nyomozás elrendelését.
A volt fideszes politikus szabadlábon védekezhet.
Az orvosok már nem tudták megmenteni az életét a kórházban.
Christophe Ruggia tagadja a vádakat.
Marton Zsolt a közelmúltbéli botrányokra reagált.
Magatartási szabályt is előírtak neki.
A kormányszóvivő szerint a Tisza Párt elnökének ehhez nincs joga.
Az egykori MMA-harcos fellebbez az ítélet ellen.
Rágalmazás miatt is kérdőre vonta volna egykori kedvesét.
Valóban erőszakoskodott a sztár.
Elrendelt távoltartás megszegése esetén akár szabadságvesztés büntetést is kiszabhatnak.
Vádat emelt az ügyészség.
Apjuk őket is bántalmazhatta.
Zsarolás is felmerült.
Eddig 57 embert tartóztattak le.
Minden azzal kezdődött, hogy áldozatuk nem ment velük zuhanyozni a javítóintézetben.
A szülők feljelentést tettek.
Az ügyészség 35 év után újratárgyalná az ügyet.
Fogasra akasztotta, fejbe rúgta a gyereket, és a srác édesanyját is megfenyegette.
Az áldozat csak hosszú terápia után kezdett felépülni.
A biztonságiak viperát és gázspray-t is használtak.
A gyermekvédelmi főigazgató feljelentést tett fizikai bántalmazás gyanúja miatt.
A két kidobóra 15 év vár, ha elítéli őket a másodfokú bíróság.
„Ha nem nyertem meg egy mérkőzést, tudtam, mi vár rám otthon”.
Mindössze 15 évesen ítélték el röplapok terjesztése miatt.
A támadók életveszélyes sérüléseket okoztak.
A helyszínen még most is dolgoznak a tűzoltók.
A központ tagadja a bántalmazást.
Magyar és francia bíróságok is foglalkoztak vele.
Pert is indított a rapper ellen.
Csoportos garázdaság, lopás, testi sértés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelniük.
Korábban felmentették az erőszakoskodó férfit.
Bese Gergővel is jóbarátok voltak.
Az egyikük nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Egy férfit úgy megütöttek, hogy tompítás nélkül hanyatt esett.
Az intézmény igazgatója is megszólalt.
A vádlott kétszer is lövést adott le apja irányába.
A bántalmazott diák édesanyja szerint a tanárt nem lenne szabad gyerekek közelébe engedni.
Egyéves büntetést kapott.
A gyermek teljesen elmerült a fürdőkádban.
Klubok, fesztiválok és sztárok fogtak össze az UNICEF új kampányában.
A bandából is távozik.
Hónapokon át fenyegette és bántalmazta őket.
A helyiek értetlenül állnak az eset előtt.
A feltételezett elkövetőt az apja kísérte be a rendőrőrsre.
Korábban a TikTokon látta a kézjelet, innen tudta, hogy a vásárló bajban van.
A rendőrök perceken belül elfogták a kaposvári férfit.
A támadója aztán ököllel kapott egyet az arcára.
Újabb részletek derültek ki a májusi iskolai verekedésről.
Nem csak kiskorú veszélyeztetésével vádolhatják.
A gyerek édesanyja szeretné lezárni az ügyet.
Szexuális beállítottsága miatt is támadták.
Volt, akit drogokkal tömött, hogy teljesítse a kérését.
Mindezt azért, mert elvett egy ezrest az édesanyja pénztárcájából.
A kompenzáció milliárdos nagyságrendű lehet.
Azonnal megvizsgálták a történteket.
Alexis Smith évekig élt kapcsolati erőszakban.
Úgy vélik, életveszélyt okozó testi sértés miatt is bűnösnek kellene kimondani a támadót.
Úgy véli, a sajtó állítja be erőszakos embernek.