
Inkább leüli, de nem fizeti be a bírságot az Orbán Viktor útját álló momentumos politikus
Stummer János közölte, újból menni fognak, és az sem lesz előre bejelentve.
Stummer János közölte, újból menni fognak, és az sem lesz előre bejelentve.
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
A politikusnak 6500 frankot kellett fizetnie.
Több panasz is érkezett a fogyasztóktól.
Enyhítő körülmény volt, hogy a bank teljes mértékben együttműködött a vizsgálat alatt.
További négy tagállamot bírságoltak meg.
A Gazdasági Versenyhivatal intézkedésével a hazai kistermelők jártak a legjobban.
Az is kiderült, mi okozta a félreértést.
A hivatal szerint megtévesztették a fogyasztókat.
Reagált a Lidl, már meg is vannak a felelősök.
Ez nem április elsejei tréfa.
Elismerték a jogsértést.
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
Varsónak 2023 júniusáig egymillió eurós napi pénzbüntetést kellett fizetnie.
Pénteken éjfélig érvényesek a 2024-es autópálya-matricák.
Vezetési időt akart spórolni.
Közlekedési szabálysértésre hivatkozva több száz eurós helyszíni büntetést követelt a csaló.
Csak éppen azt nem tudják, hogy kié a kocsi.
Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.
Már csak néhány napig érvényesek az autópálya-matricák.
A kereskedő évek óta figyelmen kívül hagyta a kiküldött felszólításokat.
A feljelentő szerint a vállalatok kínai érdekelteknek továbbítanak adatokat az európai felhasználókról.
Azt is elárulták, hogy miért.
Mind a lakosság, mind a vállalatok körében szemléletváltásra van szükség.
További 60 millió eurót fizethet a magyar kormány.
A Kossuth rádióban hangzott el a mondat.
A rendőrök keményen lecsaptak a vakmerő sofőrre.
Pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságokat találtak.
Rigó Csaba Balázs a Debrecen környéki vasúti fejlesztésekről: „Ritka az ilyen világos jogsértés".
Az eset még 2021-ben történt, amikor Vári Attila vezette a szövetséget.
A csatorna az EP üléstermében lejátszódó jelenetről közreadott tudósításával vétett.
A bírói döntés szerint világszerte elérhetetlenné kell tenni a slágert.
Több mint 2 millió forintos büntetést kapott a vállalat.
A büntetést egy 2017-es, 4-es metróval kapcsolatos eljárás lezárásaként szabták ki.
Klasszifikációs rendelkezéseket sértett a médiaszolgáltató.
Szerinte a paktumotot nem fogják újranyitni, mert nagyon stabil alapokon nyugszik.
Már 350 millió eurónál is többet követelnek Magyarországtól.
A vállalat visszaélt erőfölényével, és versenyellenes magatartást tanúsított.
Az eljárásokat megszüntetik, a bírságokat pedig visszafizetik.
Több mint 15 millió dollár bírság megfizetésére kötelezték a céget.
Ezúttal szerződéses vállalásokat szegtek.
Más légitársaságok ellen is vizsgálat van folyamatban.
Nem tartották a hivatal határozataiban előírt határidőket.
A bírságot a gödi Topház bentlakásos intézmény sokkoló körülményei miatt szabták ki.
Több mint 20 millióan örülhetnek a döntésnek.
Eddig elnéző volt az adóhatóság, de várhatóan lejár a hiánypótlási felszólítások ideje.
A rendőrség kifejtette ennek az okát.
Ha eddig nem értették, hogy mi a jogállamisági probléma a Fidesz-kormánnyal, ez az ügy most megmutatja.
Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter közölte a fejleményeket.
A bíróság bár helybenhagyta a hiányosságokat, nem volt elegendő bizonyítéka a vállalat ellen.
Az európai uniós forrásokból vonják majd le.
Szeptember 16-tól lép életbe az új rendszer.
Véget ért a színész-énekes büntetőügye.
Az MNB ismételten előírta a jogsértések mielőbbi kiküszöbölését.
Volt aki 50 helyett 98-al hajtott.
Rájár a rúd a rapperre.
Az Európai Bizottság szóvivője szerint ez már nem a tárgyalásokról szól.
Érdemes odafigyelni a járatokon.