A szakértő elmondta, hogy szerinte lehet-e büntetőjogi felelőssége Sallai Nórának a balesetben
Kifejtette, milyen kérdést kell megvizsgálni a hivatalos eljárásban.
Kifejtette, milyen kérdést kell megvizsgálni a hivatalos eljárásban.
Hangsúlyozták, hogy minden előírásnak megfelelően jártak el.
Kerülni a 3-as főúton lehet.
A motoros égve gurult a földön.
A balesetet okozó férfi elsétált a helyszínről.
Elmondása szerint mindennap gondol kolléganőjére.
Az M1-es autópályán is baleset történt, 5 kilométeres a torlódás.
A vétkes sofőr cserben hagyta áldozatát.
Egy meghibásodott lift miatt rekedtek a mélyben a turisták.
Teljes útzár mellett helyszínelt a rendőrség.
Hogy pontosan kiket terhel büntetőjogi felelősség, azt egyelőre nem lehet tudni.
Az M1-es autópályán pedig 9-10 kilométeres a torlódás.
A baleset sérültje a helyszínen életét vesztette.
Majd az ütközéselnyelővel is találkozott.
Halált okozó balesetet ügyében zajlik már az eljárás.
Gyakran visszatérő probléma, hogy sávváltással okoznak balesetet a sofőrök.
Többen is megsérültek a balesetben, valamennyiüket kórházba vitték.
A hírt a helyi lap főszerkesztője is megerősítette.
A Nyíregyháza–Vásárosnamény vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani.
Speciális mentőágyon hozták le a túrázót.
Az eset közép-horvátországi Novska közelében történt.
Egy bátor kamionos előzte meg a katasztrófát.
A történtekről egy videót is megosztottak.
Durva forgalomkorlátozásra kell készülni.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Csonka András számolt be a fejleményekről.
Neje titkolja, hogy milyen állapotban van.
Több mint két évre elvenné a jogosítványát az ügyészség.
Sallai Nóra életéért imádkoznak, összefogott a szakma.
A holttestek azonosítása nehézségekbe ütközik a súlyos égési sérülések miatt.
A 15 éves lány azonnal a felborult autóhoz sietett, hogy segítsen Sallai Nóráéknak.
Budakalásznál, a 11-es főúton pedig öt autó ütközött össze.
Ötéves kisfia is kritikus állapotban van.
És még csak a biztonsági övet sem használta.
Orvosa szerint állapota megnyugtató.
Az idős asszony vélhetően nem adta meg az elsőbbséget a főúton közlekedő járműnek.
Baleset történt az Alkotás úton.
Egy fa tetején landolt.
Nem véletlenül vannak mosdók az autópályák mellett.
Több helyen is eltört az arccsontja.
A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt pótlóbusz közlekedik az érintett szakaszon.
A Renault-nak esélye sem volt elkerülni a találkozást.
A gép kedden tűnt el.
A kisteherautó sofőrje elveszítette az uralmát a jármű fölött.
A rendőrség vizsgálja, hogy mi okozhatta a balesetet.
A sztráda elején szenvedett balesetet egy vizespalackokat szállító teherautó.
De van olyan ügy, ami 24 évvel később oldódott meg.
Úgy tudni, Dusnok térségében találtak rá.
Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
1-2 órás késésekre figyelmeztettek a MÁV oldalán.
Az áldozat a helyszínen életét vesztette.
A tűzoltók azonnal megkezdték a műszaki mentést.
Úgy alakították a történetet, hogy a karja fel legyen kötve.
A sérült megközelítése, stabilizálása és kimentése csak kötélpályák kiépítésével volt lehetséges.
A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik – írta a Katasztrófavédelem.
A szegedi vonalon estig tartó késésekre kell számítani.