Horváth Lajos Ottó: Már nem tudok úgy ránézni, hogy amögött ne legyen mélyebb tartalom
A Nemzeti Színházban történt baleset örökre megváltoztatta az életüket.
A Nemzeti Színházban történt baleset örökre megváltoztatta az életüket.
A teljes útlezárás már megszűnt.
Többen is a Wichitában megrendezett amerikai műkorcsolya-bajnokságról tértek éppen haza.
A 12 éves kisfiú szem- és koponyasérülést szenvedett.
A repülőteret lezárták, már csak a holttestek felhozatalában reménykednek.
Súlyos szoftverhibát fedeztek fel.
Egy másik kráter is kialakult, evakuálják a lakosokat.
Kisteherautó és személyautó ütközött.
Öten meghaltak, köztük a klubtulajdonos, amikor 2018-ban lezuhant a gép.
Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött egymással.
Az esetről felvétel is készült.
A 89 éves sofőr nem vette észre a sportolókat, akiket azonnal bevittek a kórházba.
A tévés digitális nomádként éli az életét.
Egyszer csúszott árokba, mégis kétszer érte szerencsétlenség.
Helyi idő szerint vasárnap este történt a baleset.
Egy mentőhelikopter is a helyszínre sietett.
Egy költözőmadártól származnak a hatóságok információi szerint.
A színésznőnek nincs szüksége több operációra, kezelésre.
Egy szabálytalan előzés áldozatává vált a 19 éves sportoló.
A balesetről egy fotót is megosztottak.
Mutatjuk, merre lehet kerülni.
A vétkes sofőr a helyszínen meghalt.
Besenczi Árpád szerint minden stimmel, még a bőrszín és a forma is egyezik az eredetivel.
A legtöbb bányásznak sikerült kimenekülnie.
Több útszakaszon korlátozások vannak érvényben.
Nem tudták megmenteni az életét.
Nem vették figyelembe a vörös figyelmeztetést.
Mentesítő járatot küldtek az utasokért.
Tíz sérült állapota válságos.
A részletekről a szentszéki sajtóközpont számolt be.
A rendőrség a téli közlekedés veszélyeire is felhívja a figyelmet.
A baleset a keddről szerdára virradó éjszaka történt.
Egy felmérés szerint a lakosság jelentős része támogathatja Alekszandar Vucsics lemondását.
Ripityára tört a vétkes autó eleje.
Veszélyes vizekre evezett a sofőr.
És nyolcan megsérültek az incidensben.
A balesetet egy 65 éves férfi okozta.
A baleset körülményeit még vizsgálják.
A rendőrség után a férfi jogi képviselője is ugyanazt állítja.
Nagy a torlódás Hegyeshalom felé.
A baleset okozója nem sérült meg.
A rendőrség visszavonta az elfogatóparancsot, és a testvére ellen adtak ki körözést.
A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt a rendőrök teljes szélességében lezárták.
Két jármű ütközött frontálisan.
Valószínűleg egy kormányrendelet miatt lehetett szabadlábon.
A férfi Erdélyben várhatja az ügy fejleményeit.
Az autósoknak forgalomkorlátozásra kell számítaniuk.
A hatóságok vizsgálják, hogy mi okozta a szerencsétlenséget.
Hetekig tart, mire felépül, a mozgást és a nevetést is kerülnie kell.
A busz egy BDK-oszlopot és egy forgalomtechnikai kapcsolószekrényt is kitört.
Egy jó ideig biztos, hogy nem láthatjuk a színpadon a Nemzet Színészét.
Végtagsérülésekkel vitték kórházba.
Az eset Budapest XI. kerületében történt.
Senki nem állt meg, hogy segítséget nyújtson a színésznőnek.
Ha tényleg van humorérzék, akkor azt nem lehet elveszíteni.
Szakértők nyilatkoztak az azeri és a dél-koreai esetet követően.