Varga Mihály jelentette be.
Ötszázalékos kamat mellett mostantól elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be.
Rendkívüli döntést hozott a kormány.
„Döntött a kormány” – írta a miniszterelnök.
A tárgyalásról közös nyilatkozat is született.
Kedvenc régészlányunk megszépül.
Álláspontja szerint ez a gyakorlat ellentétes a gyermekek védelméről szóló törvénnyel.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat.
Nagy dilemmát zártak ezzel rövidre.
A hírességek ezúttal nem Ázsiában, hanem Közép-Amerikában próbáltak szerencsét.
Könnyebben csekkolhatjuk ezentúl az adatainkat a hatóságnál.
Kormányinfó élőben az Indexen.
A magyar pénzügyi piacon ráadásul elsőként.
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra Kormányinfón számol be a kabinet döntéseiről.
Videó is készült a hangosbemondón beszélő végrehajtókról.
Eldőlt végre, kire vonatkozik a havi, kire pedig az éves szaldó.
A politikus szerint Magyarországon a második középkor helyett lehet egy második reformkor.
Tíz pár száll majd versenybe a műsorban.
Október elején indul a folyamat.
Nem várt sokat a jegybank.
A kormánynak ez kiemelten fontos volt.
Mindösszesen 4,7 milliméter, de van egy kis turpisság a dologban.
Jön a Gyilkosság a kastélyban és a Feleségek luxuskivitelben új verziója.
Egy technikum átadóján járt a miniszter, ahol több fejlesztést is érintett.
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra Kormányinfón számol be a kabinet döntéseiről.
Zombirajongók, figyelem!
Több területen is szorosabb lesz az együttműködés Szijjártó Péter közlése szerint.
Majd felkonferálta a NOX zenekart.
Különleges jegyakcióval készülnek.
De csak ideiglenesen.
Csak Budapesten több mint négyezer bejelentés történt.
A két fiatal tehetség vételára 90 és 73 millió euró volt.
Orbán Viktor márciusban leplezte le a terveket.
Lesújtó.
Ismertetik a kormányülés döntéseit.
A FIA elnöke szerint egy újabb márka belépése jót tenne a sportágnak.
A 24 éves szélső fivéreivel szerepelhet egy klubban.
Érkezik az új vezérigazgató.
Még egy meglehetősen furcsa dalt is írtak neki.
Ismertetik a kormányülés döntéseit.
Szinte bárki megszerezheti.
Még helikopter is érkezett a helyszínre.
Ha hétfő, ha csütörtök: Kormányinfó. Mutatjuk a fontos bejelentéseket.
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tájékoztatója.
Több fontos téma is napirendre kerülhet.
A lépés összességében mintegy 40 milliárd forintos segítséget jelent.
Hosszú idő után először jelent meg bejegyzés a hegymászó oldalán.
Irtó rossz fogadtatást kapott.
Nem mindennapi módon tudatta férjével.
A Ferencváros korábbi edzője nem várt helyre „igazol”.
Eszméletlenül jónak tűnik.
„Az ukrán katonai vezetés remek hangulatban van” – mondta.
A Pókember-filmek sztárja besokallt.
A miniszterelnök fittyet hány az Európai Parlamentre.
Elemzés a kormány legújabb döntéseiről.
Mindeközben a Magyar Bankszövetség felszólította a kabinetet.