További szigorú intézkedéseket vár el a miniszter.
Március 31-re általános sztrájkot hirdettek az országban.
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
Halálos áldozattal járt az újabb lövöldözés.
A nyomozók vizsgálják az esetet.
Keresik a két, símaszkot viselő, feltehetően Kalasnyikovokkal felfegyverkezett elkövetőt.
Bart de Wever hivatalosan is az ország új miniszterelnöke.
Komoly balhé bontakozott ki a Davis-kupa selejtezőjén.
Egy flamand szeparatista lesz a miniszterelnök, de Flandria elszakadása nem valószínű.
A klorát nagy mennyiségben fogyasztva hányást, hasmenést okozhat.
Korábbi pályafutása sem volt mentes a botrányoktól.
Néhány perc jutott neki.
Egy szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozó kiskorú a gyanúsított.
A halál oka és körülményei ismeretlenek.
A mérnökök kutatják az ismeretlen hiba okát.
Az országos sztrájk fennakadásokat okoz a tömegközlekedésben is.
Az egész ország tömegközlekedésében zavarok várhatók.
A Katargate néven ismertté vált botrányban több európai parlamenti képviselő érintett.
Az egyik város pedig még egy recepttel is előállt.
Megfenyegette az épületet őrző katonákat is.
2024. december 30., 13:35
Az egészségügyi mellett környezetvédelmi indokokra hivatkoznak.
2024. december 22., 10:30
Németországból deportálnák a szíriai menekültek többségét, Törökországban hazatérésükben reménykednek.
2024. december 17., 06:50
A belügyminiszter szerint fontos, hogy az állampolgárok megtanulják, nem lehet mindenben az államra támaszkodni.
Nagyon nagyot esett a 79 éves férfi.
A törvényt még májusban megszavazták, most lépett hatályba.
A 24 éves versenyző kedd reggel szenvedett balesetet.
Az új törvény megkönnyíti a nyugdíj-, a biztosítás- és a hitelügyintézést is.
A rendszerszintű gyermekrablások emberiesség elleni bűncselekménnyel érnek fel.
2024. november 18., 18:58
A sok stressz miatt pánikrohamok kezdték gyötörni őt.
Tehetsége széles körben ismert volt a szakmában.
Nemrég az olasz és a francia válogatott járt nálunk.
148 vizsgált konzervből 148-ban találtak higanyt, nem is keveset.
A fiatal sportoló intenzívre került a súlyos baleset után.
Ítéletet mondtak Belgiumról, és kiadták a figyelmeztetést.
Rendkívüli készültség van érvényben.
A nyomozás szálai Belgiumig vezettek.
A szakszervezetek hirdették meg a tiltakozást.
Egy repülőgépen tartott sajtótájékoztatót a szentatya.
2024. szeptember 30., 18:24
Nemzetközi tüntetést is tartanak a sztrájkkal együtt.
2024. szeptember 29., 11:18
A katolikus egyházfő meglepő kijelentéseket tett Belgiumban.
2024. szeptember 29., 07:14
Ráadásul halált okozó kábítószer-használat lesz a vád ellene.
2024. szeptember 27., 13:40
A katolikus egyházfő szerint a békét soha nem lehet örökre megszerezni.
2024. szeptember 26., 14:52
Frank Füredi szerint virágzik a képmutatás.
2024. szeptember 25., 07:45
Érdemes lesz résen lenni szerda este az üzenet címzettjeinek.
2024. szeptember 23., 19:30
Szerda este minden kiderül.
2024. szeptember 23., 14:52
Az egyház „elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte a döntést.
2024. szeptember 13., 10:45
Évente nyolcmillió utas fordul meg rajta.
2024. szeptember 11., 10:43
„Nem félek a haláltól, de nem akarok itt meghalni.”
2024. szeptember 10., 14:22
Nagy port kavartak a „migránsszállító” buszok.
2024. szeptember 9., 20:49
Több száz alkalmazott gyűlt össze az utcán.
2024. szeptember 8., 17:42
Sajátos sztrájkolás.
2024. szeptember 7., 09:14
Az olasz válogatott a játéknap rangadóján hátrányból nyert Franciaország ellen.
2024. szeptember 6., 15:00
Nincs elég hely számukra a szigeteken.
2024. szeptember 3., 18:05
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
2024. szeptember 3., 10:29
A nemzetközi kupaporondon a Chelsea ellen is futballozhatna új csapatában.
2024. augusztus 26., 21:48
A miniszterelnök politikai igazgatója reagált a brüsszeli polgármester levelére.
2024. augusztus 2., 06:13
A belgák nagyon örülnek a levelibékák érkezésének.
A villamosenergia-termelés 60 százaléka származott szél- és napenergiából.
Tavaly október óta hármas fenyegetettségi szint van érvényben az országban.
A Belga autósok átlagosan egy év alatt egy teljes munkahetet töltenek dugókban