413 találat az Indexről, és 128 a környékéről.

Donald Trump: Remélem, hogy béketeremtőként és nem hódítóként emlékeznek majd rám
Az amerikai elnök záró szónokként szólalt fel a CPAC konzervatív konferencián.

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma nálunk kopogtat a fél világ
Kövesse velünk a miniszterelnök évértékelőjét.

Orbán Viktor arról egyeztetett, belevegye-e a beszédébe a teli rüszttel kifejezést
Szombat délután az évértékelőn kiderül, teljesíti-e a kihívást a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Mindannyian a dakoták istenének kezében vagyunk
Elemzők szerint minden főbb témában jelenthet be nagy terveket a miniszterelnök.

Már nagyon készül Orbán Viktor, lesni sem enged senkit
Közösségi oldalán jelentkezett a miniszterelnök.

Európa kinyújtotta békejobbját Donald Trumpnak, de a kesztyűt sem fél felvenni ellene
Az EU nem hagyja szó nélkül, ha Amerika keménykedni fog.

Keményen kiosztotta az európai vezetőket J. D. Vance, szerinte a legnagyobb veszélyek belülről érkezhetnek
Az amerikai alelnök szerint Európának nagyobb terhet kell vállalnia a saját védelmében.

Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban
Hónapokra eltűnt a kegyelmi botrány után.

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

Dobrev Klára szerint Orbán Viktor kisajátította a nemzeti jelképeket
A miniszterelnök és a Fidesz mellett másoknak is üzent a DK EP-képviselője.

Donald Trump páros lábbal szállt bele az EU-ba és a NATO-ba, ami kemény négy évet vetít előre
Ugyanakkor az amerikai elnök kijelentette, nyitott az üzletre.

Donald Trump 20 ezer ember előtt írt alá újabb elnöki rendeleteket
„Mindenki nagyon boldog lesz, amikor a holnapi újságokat olvassa” – ígérte.

Donald Trump máris beszédet mondott, hamarosan felhívhatja Vlagyimir Putyint
Zajlanak az előkészületek a beiktatás előtt.

Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász
Újévi beszédet tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Sulyok Tamás karácsonyi üzenete: Sose tekintsünk a másik magyarra ellenségként!
Ünnepi beszédet mondott Magyarország köztársasági elnöke.

Órákon belül új hagyományt teremt Sulyok Tamás köztársasági elnök
Karácsonyi beszédet mond Magyarország államfője.

III. Károly karácsonyi beszédében elmondta, miért érez mély büszkeséget
Köszönetet is mondott.

III. Károly váratlan lépésre szánta el magát karácsony alkalmából
Szakított a szokásokkal.

Megváltozik a személyiségünk, amikor idegen nyelveken beszélünk
A nyelvek nem csak a kommunikáció eszközei, hanem alakítják a valóságérzékelésünket, és ahogyan magunkra tekintünk.

Vlagyimir Putyin ismét beszédet mondott, és megfenyegette a Nyugatot
Az orosz elnök Donald Trumpnak is üzent.

Volodimir Zelenszkij: Putyin még Kim Dzsongunnal az oldalán is kisebb lesz, mint Ukrajna és Európa
Az ukrán elnök szerint százezerre is nőhet az észak-koreai katonák száma Ukrajnában.

Sylvester Stallone felkonferálta Donald Trumpot, és Rockyhoz hasonlította a megválasztott elnököt
A színész „második George Washingtonnak” nevezte a republikánus politikust.

Kiakadtak az ukránok, miután Zelenszkij beszédét lekeverték Orbán Viktor csúcsrendezvényén
Az ukrán vezetés szerint nem ők kérték, hogy ne legyen nyilvános a beszéd.

Kamala Harris elismerte vereségét, de nem adja fel a harcot
Az elvesztett elnökválasztás után először állt nyilvánosság elé a demokrata alelnök.

Mindenki Kamala Harrisre vár – most kiderült, mikor szólalhat fel a vesztes elnökjelölt
Donald Trump egyik tanácsadója közölte: azt várják, hogy felhívja őket, és gratuláljon.

Orbán Viktor egy felvételt tett közzé Magyar Péterről
„Lehet pakolni és elhúzni a csíkot.”

Úgy ütik a külföldi lapok Orbán Viktort, mintha nem lenne holnap
Nem kímélik a magyar kormányfőt.

Gyökeresen eltérő nézőpontok csaptak össze Orbán Viktor beszédéről
Elemzőket kérdeztünk a kormányfő október 23-i megemlékezéséről.

Vlagyimir Putyin szerint eljött a tettek ideje
Az orosz elnök a jó szomszédságról is beszélt.

Gyurcsány Ferenc: Aki megtagadja Ukrajnától a segítséget, az elárulja ’56 ügyét
A pártelnök szerint a magyar kormány a gyilkos oldalára állt.

Orbán Viktor erős üzenete Magyar Péternek: Attól még nem lesz valaki hazafi, ha lyukat vág a zászlóba
A kormányfő szerint megvan Brüsszel kiszemelt bábkormánya – és hozzá az ember is, aki igazi aláíró fajta.

Kövér László: Magyarországot a szovjet politika mellkason lőtte, Amerika hagyta elvérezni
A házelnök az október 23-i események apropóján mondott beszédet, aktuálpolitikai fűszerrel.

Nem akárki méltatta Orbán Viktor beszédét
Ezt álmunkban sem gondoltuk volna.

Orbán Viktor: Sajnálom, hogy az Európai Parlament az ócska propaganda helyszíne lett
Taps, bekiabálás, éles szóváltások, brutális kritikák kísérték a magyar elnökség programjának bemutatását.

Kiderült, milyen hosszan beszélhet majd egymással Orbán Viktor és Magyar Péter
A miniszterelnök és a Tisza Párt elnöke az EP plenáris ülésén találkozik szerdán.

Zelenszkij az ENSZ közgyűlése előtt: Oroszország minden szomszédja tudja, hogy a háború hozzá is el fog jönni
Szerinte az oroszok nukleáris veszélybe sodorják a világot.

Orbán Viktor Kötcsén belengette a békeköltségvetést is, ettől várja a gazdaság helyreállását
Több részlet is megjelent a miniszterelnök szombati, zárt körben elmondott beszédéről.

Orbán Viktor: Felejtsük el a politikai egyesülést az Európai Unión belül
A kormányfő beszélt egy „titkos küldetésről” és az ukrajnai békéről is.

Orbán Viktor: Európa három nagy kihívás előtt áll
A magyar miniszterelnök ismét kiosztotta az Európai Bizottságot.

Ferenc pápa arra kéri Indonéziát, küzdjön a szélsőségek ellen
Egyensúlyra van szükség a vallások között a katolikus egyházfő szerint.

Ursula von der Leyen: Putyin háborúja miatt Európának újra kellett gondolnia a céljait
A bizottsági elnök szerint az Európai Unió problémáira annak bővítése a megoldás.

Orbán Viktor beszédre készül, erről adhat iránymutatást
Ismét megrendezik a Fidesz hagyományos eseményét.

Kamala Harris elfogadta a jelölést, Trumpnak beszólt, de Bidennek is üzent
Az alelnök immár hivatalosan is a demokraták elnökjelöltjévé vált.

Joe Biden elérzékenyült, majd energikus beszédet mondott, szerinte Trump meghajol Vlagyimir Putyin előtt
Az amerikai elnök búcsúzóul keményen beleszállt a republikánus elnökjelöltbe, Donald Trumpba.

Az állatvilág legnagyobb lókötői a káromkodó papagájok
Pedig nem is tudnak igazán beszélni.

Menczer Tamás szerint a tusványosi Orbán-beszéd hatására sok fiatal csatlakozik a Fideszhez
A párt kommunikációs igazgatója szerint a fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes.

David Pressman keményen odaszúrt Orbán Viktornak
Az amerikai nagykövet is reagált a miniszterelnök beszédére.

Mátrix, Mike Tyson és az adókedvezmények – ilyen volt Orbán Viktor idei tusványosi beszéde
Videó-összefoglaló Orbán Viktor idei tusványosi beszédéről.

Elemzők: évszázadok óta nem láttunk ilyet, Orbán Viktor szerint most minden megváltozik
A miniszterelnök egy „világrendszerváltással” számol.

Érkeznek az ellenzéki reakciók Orbán Viktor beszédére
Remélik, hogy a kormányfő nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.

Orbán Viktor: Nemzeti érzelmű, bátor, fiatal harcosokra van szükségünk
Tusványoson ismertette Magyarország nagy stratégiáját a miniszterelnök.

Orbán Viktor huszárosan érkezett meg Tusnádfürdőre
A miniszterelnök tusnádfürdői beszédei rendszerint hetekig közéleti témát szolgáltatnak.

Száműznék az angol arisztokratákat
III. Károly beszéde fontos kitételt tartalmazott a nemesekre vonatkozóan.

Tele van a Föld csúnyán beszélő állatokkal
A papagájok közismerten beszédesek, de mi újság az elefántokkal vagy bálnákkal?

Donald Trump: Isten kegyelmének köszönhetem az életemet
Szürreális élménynek nevezte a történteket.

Először szólalt meg Donald Trump a merénylet után: Ha akkor nem néztem volna félre…
Joe Biden helyett a békére fog összpontosítani közelgő beszédében.

Gyurcsány Ferenc kíméletlen üzenetet küldött Orbán Viktornak
Szerinte a miniszterelnök „a szégyenember”.

Egyedülálló átültetéssel kapta vissza a hangját egy rákbeteg
A hat sebész által végzett műtét 21 órán át tartott.

Joe Biden erőt mutatott a NATO-csúcson mondott nyitóbeszédében
Az amerikai elnöknek egyszerre kellett eloszlatnia a mentális állapotáról szóló pletykákat, valamint erőt és összetartást mutatni a szövetségeseknek.