34 találat az Indexről, és a környékéről.
Kevesen beszélnek róla, de a Cardiffban tizenkettedszer, címvédéssel BL-győztes Real olyat tett, ami Puskásnak sosem jött össze. Az elmúlt ötven év legjobb Realját láthatjuk, és ott van köztük az új Raúl is. Így éltük meg a BL-döntőt a helyszínen. Riport.
Visszatér a legkevesebbet emlegetett kulcsjátékos.
16 perc alatt kettőt lőtt az Atleti a BL-elődöntő visszavágóján, de Benzema remek cselei és Isco gólja után minden eldőlt. A Real négy éven belül harmadszor BL-döntős, az első lehet, ami a BEK átkeresztelése óta címet véd, de a Juventus ellen ez nem lesz könnyű.
Kilencedszer BL-döntős a Juventus, 2015 után jutottak be újra. A Monacónak egy szépítőgólra futotta az elődöntőben.
És valószínűleg a döntőt is, a Juventusnak, már a BL-elődöntő első meccsén.
Dani Alves két gólpasszából talált be, eldönthette a továbbjutást már idegenben. A Monaco hiába támadt sokkal többet, semmit nem tudtak belőni Buffonnak.
Mesterhármast lőtt a portugál az első meccsen, csoda kellene az Atléticónak, hogy 8 nap múlva fel tudjon állni innen a visszavágón.
Két csapat nem kapott gólt a Barcától kétmeccses BL-párharcban, mindkettő BL-t nyert utána.
Az Atlético Madrid viszonylag simán ment tovább a Leicester City ellen, idén sincs angol csapat az elődöntőben.
Óriási BL-rangadón lesz dolga kedden.
Újabb BL-körben van bajban a Barcelona, egy hetük van, hogy kitaláljanak valamit a Juventus védelme ellen. A PSG-t 0-4-ről, csodával ejtették ki, most csak 0-3-ról kellene felállnia Messiéknek.
A Barca-edző ragaszkodik a csapat kerékkötőjéhez. Messi legnehezebb ellenfelével néz szembe a BL-ben.
Kiütötték a PSG-t a Bajnokok Ligájából egy egészen drámai meccsen. Ekkora bravúr korábban senkinek sem sikerült.
A Bayern-szurkolók tiltakoztak a magas jegyárak ellen.
A visszavágón is fordítás után verte a Real a Napolit, Sergio Ramos fejes duplája után Morata döntötte el a meccset. A Bayern Londonban is 5-1-re ütötte ki az Arsenalt a BL-nyolcaddöntőben.
Az adrenalin csodákra képes.
Bravúr Mateu Lahoz ítélete, vagy tévedett a spanyol bíró? Guardiola tajtékzott, az biztos.
A németek megnyomták a 2. félidőt, a Madrid zseniális olasz gól után kis szerencsével, de simán fordított.
A franciák tökéletesen játszottak, Messiék viszont történelmi mélypontot fogtak ki, csoda kellhet a fordításukhoz. A Dortmund pocsék büntetővel égett a Benfica ellen a nyolcaddöntő első meccsén.
BL-rekordot lőtt a Dortmund, a Leicestert 5-0-val intézték el, Nikolicsék nyertek, az EL-ben folytathatják.
Legyőzték a Sportingot. A Leicesternek ötöt vágtak, a Real nem nyert, de így járt a legjobban az utolsó idei BL-napon.
2016. szeptember 30., 16:18
Oroszországban történt, ahol a FIFA már felszámolta a rasszizmust.
2016. szeptember 28., 23:08
Őrült meccs volt a Celtic-City, az Atlético újra verte a németeket. Messi megint nem kellett.
2016. szeptember 28., 20:32
Megint Madridban, megint 1-0-ra. A Barcának fordítania kellett a Gladbach ellen, a City csak 3-3-at játszott és egyszer sem vezetett a Celticnél.
2016. szeptember 28., 12:01
A Dortmund-meccsen egy érvényes és egy lesgólt szerzett a portugál, a szünetben az operatőrt kérte, hogy mutassa meg neki.
2016. szeptember 28., 11:11
A Real Madrid védője lesprintelte a németek leggyorsabbját a Bajnokok Ligájában.
2016. szeptember 27., 20:33
A BL-ben a Dortmund ellen lett 2-2. A Leicester a második BL-meccsén is megnyerte, a Juventus és a Koppenhága is kiütéssel győzött.
2016. szeptember 14., 20:30
A Real a 88. percben még vesztésre állt, mégis nyert, a City kiütötte a Mönchengladbachot. A Leicester győzelemmel zárta első BL-meccsét, a Juve erőtlen 0-0-t tudott csak összehozni a Sevilla ellen.
2016. augusztus 24., 23:15
A 'Gladbach 9-2-es összesítéssel ment a csoportkörbe, a Rosztov 4-et vágott az Ajaxnak, a Zagreb hosszabbításban jutott tovább.
Egyből tudta, hogy így lövi majd a büntetőt.
Egy büntetővel és egy higgadt gurítással ejtette ki a bosnyák Zrinjskit, már három BL-gólnál jár.
Az osztrákok kettős győzelemmel verték a lett Liepaját a második selejtezőkörben.
A szünetben valahogy RB Leipzig-mezre váltott a Salzburg balhátvédje, senkinek nem tűnt fel.
Igen, a 47-szeres skót bajnok Celticet. A Lincoln Red Impsre kemény visszavágó vár.