525 találat az Indexről, és a környékéről.
Önt melyik bolti trükk idegesíti a leginkább? Szavazzon!
Bejelentette első magyarországi üzletének nyitási dátumát a Primark.
Sokszínű termékkínálattal és kedvező árral várják majd a vásárlókat.
Az Index interjút készített Martin Villiggel, aki a cég jövőjéről is beszélt. Felkészül: Metál Zoltán.
Érdemes odafigyelnünk vásárláskor azokra a jelekre, amelyek a csirkehús romlottságára utalhatnak.
A cég társalapítója elárulta, mi a válaszuk Magyarországon az Uber visszatérésére.
A sneakerekért rajongó magyar kamaszok kedvenc cipőboltját egy, az ő korosztályukból épp csak kinőtt fiatal álmodta meg.
Döntött az Országgyűlés, nagy segítség lehet a pénztárcánknak.
Szerbiában forgattunk, hogy kiderüljön, mennyire olcsó az orosz diszkont.
Az énekesnő tiszta vizet öntött a pohárba.
Egy újabb mesterséges intelligencia, amit dolgozók ezrei működtettek.
A kampány Palkonyát is elérte.
„Nagyon jól haladunk ezzel a kis boltunkkal” – újságolta el.
A legtöbb problémát a sonkáknál találták.
Húsvét miatt változik a boltok nyitvatartása: a négynapos hétvégén ezeken a helyeken tudsz csak vásárolni majd.
Magyar vállalat is ott van a főszereplők között.
A boltok nyitvatartására is hatással lesz a nemzeti ünnep.
Nem árt résen lenni vásárlás közben.
A verés közben kipotyogó paradicsomokat összeszedte, aztán újraindította támadását.
A társaság Budapesten kívül már hat vidéki nagyvárosban jelen van.
A nyolcvanas években ilyen üzletekben intéztük a napi és a nagyobb bevásárlásokat is: egész másként festettek, mint mai utódaik.
Csak egy áruházláncnál nem nőtt a lopások száma.
A szocializmusban a boltok kínálata is más volt – és a kirakatokat sem kizárólag arra használták, hogy azt bemutassák…
Szörnyű halált halt egy fiatal táncos, miután fogyasztott egy bolti süteményből.
De nem akárkinek, és csak egyetlen helyen.
Sok vásárló csinálja őket, pedig bosszantóak és illetlenek, ráadásul felesleges konfliktusokat generálnak.
Ez „A nap fogása”.
A vásárlók szeme láttára történt a gyilkosság.
2023. december 20., 13:40
A biztonsági őr sem hívta azonnal a mentőket.
2023. december 20., 06:56
Összeszedtük az összes, december 24-én zárva tartó boltot, amiről eddig tudunk.
2023. december 14., 19:12
Egyre hosszabb a lista.
2023. december 14., 14:36
Mivel érdemelheti ki egy apró üzlet a világ legkényelmetlenebbje címet? Erre csak az tudja igazán a választ, aki megjárta már e különös helyet.
2023. december 13., 15:15
Emlékszel, milyen volt a vásárlás, amikor legfeljebb nagyáruházak voltak, nem pedig óriási plázák? Képes összeállításunk ezeket az időket idézi fel.
Már tesztelik.
2023. november 26., 10:58
Létrehoztak egy hamist weboldalt.
Konyhakést lóbálva követelte a kassza tartalmát.
Úgy tűnik, minden évben hamarabb kezdődik a karácsonyi készülődés az üzletekben, ami egyeseket bosszant, mások viszont imádják.
Így alakul a nyitvatarás szerdán és csütörtökön.
Komoly probléma lesz, ha nem kezdenek költekezni a magyarok.
Sokkot kapott a nő a látványtól.
Átlagosan napi ezer esetet regisztrálnak.
Több millió forintos bírságot állapítottak meg.
Egyelőre nem világos, hogy a férfi mit követett el, amiért le kellett teríteni őt a földre.
2023. szeptember 28., 15:43
Most már a térképen is vadászhatjuk az akciókat.
2023. szeptember 24., 08:26
Sok konfliktus és idegeskedés elkerülhető lenne, ha mindenki kerülné ezt a néhány zavaró és udvariatlan viselkedést a boltokban.
2023. szeptember 11., 10:25
A GVH elnöke arról is beszélt, hogy mi miatt lett rekorder a magyar infláció.
2023. augusztus 27., 18:16
Egy becsomagolt, mosott salátát vettek, nem várt potyautast vittek haza benne.
2023. augusztus 25., 16:07
Megelégelte a sorozatos támadásokat a vállalat, határozott ellencsapásra szánta el magát.
2023. augusztus 23., 16:19
Az Európai Bíróság ítéletébe kapaszkodva indítanak újabb egészpályás letámadást a taxisok.
2023. augusztus 18., 10:06
Leleplezzük a szupermarketekben alkalmazott trükköket, hogy legközelebb felkészülten válogass a polcok között.
2023. augusztus 17., 07:59
A megváltozott nyitvatartás miatt jobb, ha minél hamarabb elmész bevásárolni.
2023. augusztus 16., 20:48
A dolgozók kötelek segítségével töltik fel az üzletet.
2023. augusztus 14., 05:46
Piaci források szólaltak meg az ügyben.
2023. augusztus 11., 17:13
Elszökött a gazdájától.
2023. augusztus 10., 09:10
A családtagok ütötték-verték a tulajdonost.
2023. augusztus 4., 08:30
Befutottak a friss KSH-adatok a kiskereskedelem helyzetéről.
2023. augusztus 3., 12:02
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke elmondta a véleményét.
2023. augusztus 1., 15:42
Kritikus kérdés a forint árfolyama.