Landolás közben madárral ütközött a Wizz Air Budapest–Isztambul járata
Órákig nem tudták az utasok, hogy merre járhat a repülőgépük.
Órákig nem tudták az utasok, hogy merre járhat a repülőgépük.
Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője értékelte az új Fővárosi Közgyűlés alapuló ülését.
Ha valaki olcsóbban szeretne ingatlant vásárolni, ne Budapest vonzáskörzetében nézelődjön.
Egy bátor kamionos előzte meg a katasztrófát.
Az idősebb orvosok inkább kifizetik a helyettesítést.
Magyarországon debütál a rendező alkotásának színpadi változata.
A Városháza parkjában fotózták le a járművet.
Egy fontos ügyben nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés.
Kiderült, mi indokolta az Orbán Viktor által aláírt rendeletet, és mit reagált a hírre a kerület.
A történtekről egy videót is megosztottak.
A Patrióták Európáért Magyarországon tartja a kihelyezett frakcióülését.
A Fidesz fővárosi elnöke szerint minden budapesti számíthat rájuk.
Folyamatosan frissülő cikkünk a Fővárosi Közgyűlés alakuló üléséről.
A tűzoltókat az év első kilenc hónapjában 778 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt.
A főpolgármester szerint ez korszakváltást jelent a fővárosi közösségi közlekedésben.
Pótlóbusz közlekedik helyette a BKK közleménye szerint.
Karácsonyt kicsit meglepte a hívása, hiszen évek óta nem beszéltek.
Autómentes hétvégét rendeznek a fővárosban, több utat lezárnak.
A légitársaság reagált a történtekre.
Talán ezt a megoldást találta hatékonyabbnak a gyorsabb haladáshoz.
A Momentum szerint a helyi MSZP régóta összejátszik a Fidesszel.
Az esetleges értékeket megpróbálják megőrizni.
Egy török divatmárkáról van szó.
Nem kell a turista a bukaresti luxusüzleteknek, de a budapestieknek létfontosságú.
Az OMSZ szóvivője szerint az orvosi kamara félelmei eddig nem igazolódtak be.
Dr. Álmos Péter elnök szerint a hazai egészségügy finanszírozása döbbenetesen rossz.
Több száz embert igazoltattak.
Már azt is tudni, ki veszi át a helyét.
Szombaton hatástalanítják.
A szakember a budapesti tömegközlekedésért küzdene a Fővárosi Közgyűlésben.
A projekt részeként idén 10 ország 15 városa vesz részt a programban.
A Fidesz budapesti elnöke három témával érkezik a Fővárosi Közgyűlésbe.
Hivatalba lépnek a júniusban megválasztott polgármesterek.
Nem az első alkalom, hogy ez megtörténik.
Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Szerinte utóbbi Magyar Péter segítségével lenne főpolgármester-helyettes.
Mentők vitték el egyiküket.
Mutatjuk a konkrét javaslatait.
A 17-es villamos is érintett volt.
Szembesávban előzött, záróvonalnál vágott be, aztán jött a bosszú.
Rekordot döntöttek a magyar fiatalok.
„Álljunk meg egy szóra!” – mondta a fideszes politikus.
Mindössze 18,8 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet péntek hajnalban.
A Fidesz budapesti elnöke azt kéri a politikusoktól, hogy valljanak színt.
Kiderült, hogy október első hetében hova irányítják a Margit kórházba szülésre kiírt nőket.
Jön az OktoBeerfest!
Árvíz után szélvész.
Több fogalmat tisztázott a fideszes politikus a fővárossal kapcsolatban.
A katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.
Baleset történt az Alkotás úton.
A HÉV-vel viszont gondok vannak.
A Hegyvidéken hatalmas pofont kevert le a politika a szakmának.
Szerinte a budapestiek többet érdemelnek.
Az érintett szakaszon kora délutánig pótlóbuszok közlekedtek.
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója mindent elmondott az Indexnek, amit tudni kell.
Tesztelik a Budapest–Belgrád gyorsvasút utolsó szakaszát Szerbiában.