Az „irányított kérdések” átvágták a terézvárosiakat, vannak ennél nagyobb gondjaik is
A helyiek szigorítanák a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó szabályokat, de nem tiltanák be azokat.
A helyiek szigorítanák a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó szabályokat, de nem tiltanák be azokat.
Egy buszsofőr volt a ludas.
Az alagutat lezárták.
Egymilliárd forint elköltéséről döntöttek a budapestiek.
Már nem lélegzett, amikor megkezdték az újraélesztését.
Úgy látják, nem állampolgári jog a magántulajdonú gépjárművek ingyenes közterületi tárolása.
Folytatódik a politikusok személyeskedéstől sem mentes vitája.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a szivárványkoalíció olajozottan működik.
Fokozott óvatosságra van szükség az érintett útvonalokon.
A korábbi értéket 2019-ben regisztrálták.
Folytatódik az üzengetés a HÉV-járatritkítás ügyében.
Futóverseny miatt több forgalomkorlátozás is érvényben lesz.
A rockzenész szerint közelebb áll az igazsághoz, mint bármelyik biográfia.
A főpolgármester Facebook-bejegyzésben tette közzé a két helyszín újranyitását.
Az egykori főpolgármester-jelölt szerint a „sorozatos kudarcok” kezdhették ki az idegeit.
A miniszter is reagált a HÉV-járatritkítás ügyére.
Lefoglalták az illegális növényeket.
Rendkívüli ülést tarthat a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.
„Budapest számára teljesen elfogadhatatlan” – írta a főpolgármester.
Különösen aktuális ez Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díja miatt.
A szociológus szerint a Fidesznek két érdeke van.
Később más, fővárosi kezelésű útszakaszokon is beavatkoznak.
A kiállítás szervezői több mint 12 ezer látogatóra számítanak.
A főpolgármester Magyar Péterről és Orbán Viktorról is beszélt.
Reagáltak Airbnb-ügyben, csak a fővárosban szigorítanak.
A többsávos út kellős közepén történt a verekedés.
Többen is megsérültek a balesetben, valamennyiüket kórházba vitték.
Továbbra sincs érdemi döntés.
Órákig nem tudták az utasok, hogy merre járhat a repülőgépük.
Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője értékelte az új Fővárosi Közgyűlés alapuló ülését.
Ha valaki olcsóbban szeretne ingatlant vásárolni, ne Budapest vonzáskörzetében nézelődjön.
Egy bátor kamionos előzte meg a katasztrófát.
Az idősebb orvosok inkább kifizetik a helyettesítést.
Magyarországon debütál a rendező alkotásának színpadi változata.
A Városháza parkjában fotózták le a járművet.
Egy fontos ügyben nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés.
Kiderült, mi indokolta az Orbán Viktor által aláírt rendeletet, és mit reagált a hírre a kerület.
A történtekről egy videót is megosztottak.
A Patrióták Európáért Magyarországon tartja a kihelyezett frakcióülését.
A Fidesz fővárosi elnöke szerint minden budapesti számíthat rájuk.
Folyamatosan frissülő cikkünk a Fővárosi Közgyűlés alakuló üléséről.
A tűzoltókat az év első kilenc hónapjában 778 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt.
A főpolgármester szerint ez korszakváltást jelent a fővárosi közösségi közlekedésben.
Pótlóbusz közlekedik helyette a BKK közleménye szerint.
Karácsonyt kicsit meglepte a hívása, hiszen évek óta nem beszéltek.
Autómentes hétvégét rendeznek a fővárosban, több utat lezárnak.
A légitársaság reagált a történtekre.
Talán ezt a megoldást találta hatékonyabbnak a gyorsabb haladáshoz.
A Momentum szerint a helyi MSZP régóta összejátszik a Fidesszel.
Az esetleges értékeket megpróbálják megőrizni.
Egy török divatmárkáról van szó.
Nem kell a turista a bukaresti luxusüzleteknek, de a budapestieknek létfontosságú.
Az OMSZ szóvivője szerint az orvosi kamara félelmei eddig nem igazolódtak be.
Dr. Álmos Péter elnök szerint a hazai egészségügy finanszírozása döbbenetesen rossz.
Több száz embert igazoltattak.
Már azt is tudni, ki veszi át a helyét.
Szombaton hatástalanítják.
A szakember a budapesti tömegközlekedésért küzdene a Fővárosi Közgyűlésben.