Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
Százmillió forintot csoportosítanának át a Fővárosi Önkormányzat 2025-ös költségvetésében.
Százmillió forintot csoportosítanának át a Fővárosi Önkormányzat 2025-ös költségvetésében.
Agatha Christie is megirigyelte volna a csavaros történetet.
Megújulhat az üresen álló épület, ismét Budapest építészeti örökségének ékes példája lehet.
Jogértelmezése szerint nem működik törvényesen a főváros.
Még soha nem volt ilyen könnyű felszállni digitális bérlettel.
Nincs egyetértés az új szisztéma bevezetésével kapcsolatban.
A frakcióvezető szerint fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Az egyik epizódban Győrfi Pál mesélt arról, milyen Budapest mentős szemmel.
A munkálatok 2026 tavaszáig tarthatnak.
A tüzet vasárnap késő estére oltották el.
Erős szél nehezíti a tűzoltók munkáját.
Az autóikat is elkobozná a főpolgármester, a szakértő is megszólalt az ügyben.
A surranópályán jött, mint Czene Attila Atlantában.
Beismerő vallomásról is ír legújabb bejegyzésében a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
Kapucniját teljesen az arcába húzva, napszemüvegben távozott sietősen a helyszínről.
Kisvarga Szilvia szerint új módszerekre van szükség, ha nem akarjuk magunkat egy fák nélküli apokalipszis közepén találni.
Nem lesz szokványos a hétvége első napja Budapesten.
Egyelőre 20-20 darabot helyeztek ki a budapesti csomópontokhoz.
Komoly pénzbüntetésre számíthat, aki nem figyel oda.
A fideszes politikus azt ígérte, hogy januárban „csúcsfokozatra kapcsolnak”.
A vártnál hamarabb befejezték a munkálatok egy részét.
Kipróbáltuk, mit tud a város új hot spotja.
A biztonságos fürdés feltétele azonban a megfelelő vízminőség.
Csak a visszaválthatóak dobhatóak majd bele.
A feltételezett elkövető már eddig is bűnügyi felügyelet alatt állt drogkereskedelem miatt.
Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.
Budapest főpolgármestere szerint elég nagy baj, hogy a rádiós egyáltalán műsort vezethet.
December 15-től lépnek életbe a változások.
Mintegy 300 embernek kellett elhagynia a szerelvényt.
Több javaslatot is tett a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
A DK a Fővárosi Közgyűlés elé viszi a Mohu új tervét.
Kiss Ambrus: A költségvetéssel kapcsolatban a legfontosabb szempont, hogy legyen.
Egy fővárosi bevásárlóközpontban nyílt meg a közkedvelt divatmárka első boltja.
Az utolsó métereken ment el olimpiai bajnokunk vb-aranya.
Ludovico Einaudi Magyarországra látogat.
Olcsóbban és sűrűbben utazhatnak a bérletesek a belváros és a repülőtér között.
Gyulay Zsolt elnök interjút adott, amiben fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.
Sára Botond korábbi bejelentésére reagált Karácsony Gergely.
Sára Botond úgy gondolja, hogy a főpolgármester maszatolja a problémát.
Nagy segítségére lehet a zöld-fehéreknek, ha elkerülik őt a sérülések.
A főpolgármester közölte, mi az önkormányzat igazi problémája.
A miniszter bízik benne, hogy csökkenteni tudják az uniós pénzek befagyasztásának mértékét.
A 29 éves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon Budapesten.
A volt főpolgármester a 4-es metró miatt a fővárosra kiszabott büntetésre reagált.
Egy januárban záruló pályázat szerint magánkézbe kerülnének az ország főpályaudvarai.
Keddtől vasárnapig a magyar fővárosra figyel a sportvilág egy része.
Egy kutatás szerint ez tízből négy embernek növelte a biztonságérzetét.
Kismező a Nagymezőben.
Szerinte egy ilyen eset még „Afrikában vagy Latin-Amerikában is meglepetést szülne”.
2025. július 15-én fog tőlük zengeni a Puskás Aréna.
Az énekesnő 15 év után tér vissza.
Villámszemlét tartottunk a Bazilika előtt.
A MOB elnöke elmondta, miben ért egyet Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
Eltiltották az edzésekről az olimpiai bronzérmes úszót.
Sára Botond is kinevezhetné Karácsony Gergely helyetteseit, de ez rendkívül valószínűtlen.
Megnövekedett menetidővel érdemes számolni.
Egy szakhatóság már korábban is vizsgálódott az intézménynél.