
9854 találat az Indexről, és 3029 a környékéről.


Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

Különleges ajándékot kapott az Örkény igazgatói posztjától búcsúzó Mácsai Pál a fővárostól
A teátrum vezetését húsz év után Gáspár Máté veszi át a színházalapítótól.

Index-értesülés: Zalán János érkezése miatt tömeges felmondás történt a Kolibri Színházban
Közel 30 fő döntött úgy, hogy nem folytatja a munkáját a fővárosi teátrumban.

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

Tarifaemelésről tárgyaltak a taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

A Duna ismét a budapestieké lehet: nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.

Magyarországra jön a klinikai sztárpszichológus, akinek hiányzik Novák Katalin
Orbán Balázs már várja, az MCC szervezésében tart majd előadást.

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

Kitört a balhé, rendőrt kellett hívni a Fővárosi Közgyűlés ülésére
Maratoni ülést tartottak a budapesti képviselők.

Jön a 15. Frankofón Filmnapok
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.

2025-ben is változatos témákkal készül a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria
A múzeum főigazgatója szerint a világ múzeumai most tartanak ott, mint a Covid előtt.

„Kicsinállak” – fenyegette meg a budapesti lakos a hajléktalant, majd eltüntetett egy buszmegállót
Zoltán a börtönt is megjárta, mielőtt az utcára került, és azt mondja, már az utolsókat rúgja.

Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik
Nem kímélte a kormányt és a BKV-t sem.

Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István
Több üggyel kapcsolatban is egyeztettek.
Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben
A környéken élők közül többen látták az esetet.

Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost
Tettére eddig nem adott magyarázatot.

Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók
A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten
Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.
Lakástűz volt egy tízemeletes panelházban Újpalotán, egy ember meghalt
Vasárnap este csaptak fel a lángok.

Biga, ez a jó pizzatészta lelke, és ezt a Pannónia utcában pontosan tudják
A pizza valójában vallás.

Népszava: Lánya, Orbán Ráhel boltján keresztül üzentek Orbán Viktornak
„Az Európai Unió legszegényebb polgárai a magyarok” – többek között ez állt a kirakat üvegén.

Itt az új javaslat, így gyorsítaná fel a fővárosi közösségi közlekedést Vitézy Dávid
Metróbuszok helyett inkább a villamosokat fejlesztené a Podmaniczky Mozgalom vezetője.

„Láttunk tömegsírokat, kínzókamrákat és lerombolt városokat”
Demonstrációt tartottak Budapesten a háború harmadik évfordulója alkalmából.

Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a fővárosban
Február 28-tól látogatható.

Vitézy Dávid beperelné a kormányt az Óbudai Gázgyár ügyében
Öt javaslattal készül a Podmaniczky Mozgalom a Fővárosi Közgyűlésre.

Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely szabadságai miatt két hónapig leáll a főváros vezetése
A főpolgármester 44 nap pihenőt vesz ki az idén.

Videón, ahogy a tűzoltók egy gyereket és felnőtteket mentenek ki egy égő lakásból az I. kerületben
Tizenöt lakó hagyta el az épületet.

Több utas is a repülőtéren rekedt Dubajban, reagált a Wizz Air
Technikai nehézség okozott problémát.

Tilos a gírosz az aluljárókban, csak erről elfelejtettek szólni a büféseknek
Vége az átmulatott éjszakák utáni falatozásnak.

Egyes budapesti járatok megszüntetésével járhat a metróbuszrendszer bevezetése
Újpest alpolgármestere szerint a fejlesztéseknek nem járatcsökkentéssel kellene együtt járniuk.
Hamis iratokkal próbált bankolni, a gyerekét is veszélyeztette egy budapesti nő
A 30 éves anyát elfogták a rendőrök.

Ismét közlekedik a 2-es metró
Kellemetlen szagot tapasztaltak, ezért volt szükség a lezárásra.
Megtalálták a Budapesten eltűnt külföldi férfi holttestét
Egy héttel ezelőtt tűnt el a magyar fővárosban.

Óbaloldalozás és pulykázás után a pályáztatás sem garantálja a fővárosi cégeknél a vezetőváltást
Van néhány apróság, ami megmentheti a főpolgármester bizalmát élvező fővárosi csúcsvezetőket.

Borzasztó gázszag terjed a 2-es metróban
A közlekedés azonban így sem állt le.

Karácsony Gergely: A trutyiból rögtön politikát akar csinálni a Fidesz
Szentkirályi Alexandra sem hagyta szó nélkül, hogy betiltották a fővárosi aluljárókban a sütést.

Puszta kézzel próbálta megállítani a 4-es, 6-os villamost egy ittas férfi
Spoiler: nem sikerült neki.

Ollóval támadt rá társára egy diák egy budapesti gimnáziumban
A dühöngő fiút a mentők rendőri kísérettel pszichiátriai osztályra vitték.

Cyndi Lauper a padlóból mászott elő budapesti koncertjén
Abszurd, bohém, de mindenképp karakteres.

Megindokolta a főváros, miért nem készülhet többé gírosz és kürtőskalács a budapesti aluljárókban
Az év elejétől tilos sütni az aluljárókban.

A lepukkant fővárosi lakások miatt még a legtehetősebbek egy része is energiaszegénységben él
A Budapesti Klímaügynökség új programja csepp a tengerben.

Karácsony Gergely: A főváros csatlakozik az állam elleni perhez az Óbudai Gázgyár méregtelenítéséért
200 ezer tonna mérgező, rákkeltő szennyező anyagot kellene felszámolnia az MVM-nek.

Szentkirályi Alexandra felszámolná a „rollerkáoszt″
Korlátozná a rollerek tárolását és maximális sebességét.
A Helikopter lakópark melletti erdőben rejthették el a tavaly óta keresett nő holttestét
Még tavaly májusban jelentették be az eltűnését.

Egy korszak vége: nem lesz többé gírosz és kürtőskalács a budapesti aluljárókban
A Főpolgármesti Hivatal is megszólalt az ügyben.
Egy férfi életéért küzdöttek egy budapesti villamosmegállóban
Egy járókelő mentette meg az életét.
Illegális gyorsulási versenyeket akadályoztak meg a budapesti rendőrök
Összesen 190 embert igazoltattak.

Budapestre jön a rocklegenda Billy Idol
A Rebel Yell és a White Wedding című sikerslágerek szerzője három év után tér vissza.
Tavaly május óta eltűntként kerestek egy budapesti nőt, most kiderült, a barátja ölhette meg
Egyre több jel utalt bűncselekményre, a nyomozók pedig két férfit őrizetbe is vettek.

A főváros tulajdonába került egy hajléktalanokat ellátó kórház
Karácsony Gergely jelentette be a hírt.

Felbolydul a főváros közlekedése az izraeli elnök érkezése miatt
Érdemes lényegesen korábban elindulni otthonról, ha a repülőtér felé közlekedünk.

Rákosmente legnagyobb rendelője mostantól feleannyi tb-finanszírozott beteget tud csak ellátni
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) megfelezte a finanszírozási keretet.

Lipők Sándor: A települések kétharmada a szolidaritási hozzájárulás nyertese
A polgármester szerint a települések bevételeit elsősorban az iparűzési adó határozza meg.
Robbantással fenyegetett meg egy fővárosi mozit egy diáklány, mert nem tetszett neki a film
A rendőrség azonosította a lányt, aki beismerő vallomást tett.