Kim Szeron holttestére a barátja talált rá.
Csúcstechnológiás alternatív lakhatási megoldást jelent a tengerszint emelkedésével fenyegetett országoknak.
A felvételeket egy harmadik fél tehette közzé a közösségi médiában.
Hat munkás életét vesztette a tűzben.
Korábban már egy Dél-Korea által épített szállodát és golfpályát is megszűntetett.
A tanúvallomásában elhangzott, hogy mindegy volt, melyik gyerek az.
A hajó roncsait 80 méteres mélységben találták meg.
Az ország elhúzódó válságot él át.
A színésznő 80 éves volt.
Volt, ami nem nyerte el a nő tetszését.
Hárman könnyebben sérültek meg a mentés közben.
A lány legutóbb egy ültő helyében felzabált egy hatfős hústálat.
Most azonban kifogott rajta a mennyiség, egy részét elcsomagolta.
Hiába a tányéron heverő étel, az élet nem mindig fenékig tejfel.
Egy költözőmadártól származnak a hatóságok információi szerint.
Végignézhetjük, ahogy jóízűen elfogyaszt egy egész családnak elegendő mennyiségű étket.
Jun Szogjolt január 15-én vették őrizetbe.
Az ország elítélte az Egyesült Államok és Dél-Korea tetteit.
Jun Szogjol ügyét a hivatal csütörtökön átadta az ügyészségnek.
A bíróság arra hivatkozott, hogy az elnök bizonyítékokat semmisítene meg.
Nemsokára lejár a határidő.
Tartós zavargások vannak az országban.
Azonnal megkezdték kihallgatását.
Ő lehet az ázsiai ország következő vezetője, ha a bíróságok másként nem döntenek.
A feketedobozt az Egyesült Államokba vitték elemzésre.
A Brothers Home munkatáborban több százan vesztették életüket.
A tüntetések azonban folytatódnak rezidenciája előtt.
Több repülőtéri szabálytalanságra már fény derült, de mégy folyik a nyomozás.
Többek között lázadással vádolják.
Dél-Korea szerint a rakétaindítás provokáció, veszélyt jelent a Koreai-félsziget békéjére.
A Squid Game pont ezért üt akkorát.
Tucatnyi rendőr hatolt be az elnöki rezidencia területére, de a biztonsági csapat közbelépett.
Karbantartásra és működtetésre vonatkozó dokumentumokat kerestek.
Madárrajjal ütközés, de mechanikai hiba is felmerült a baleset okaként.
2024. december 31., 09:36
174 áldozatot sikerült eddig azonosítani.
2024. december 31., 09:12
Ez az első eset, hogy hivatalban levő elnököt tartóztathatnak le.
2024. december 30., 15:04
Táviratban üzent a házelnök.
2024. december 30., 10:01
Jun Szogjol több alkalommal sem jelent meg a nyomozó hatóságok kihallgatásán.
2024. december 30., 07:51
A hat napig tartó gyász következtében több helyen lemondták az újévi ünnepségeket.
2024. december 29., 21:26
A RAF korábbi pilótája is elmondta véleményét a tragédiáról.
2024. december 29., 13:45
Szokatlanul sok madár lepte el a muani reptér légterét, figyelmeztetést is kiadtak a baleset előtt.
2024. december 29., 09:52
Az egyik túlélő is megerősítette az utastársa által leírtakat.
2024. december 29., 06:10
A gépen 181 ember tartózkodott.
2024. december 27., 11:15
Han Dokszu közölte, hogy nem szeretné növelni a káoszt, ezért felfüggeszti hivatalát.
2024. december 25., 16:13
Az ellenzék az alkotmány megsértésével vádolta meg a hadiállapotot elrendelő államfőt.
2024. december 25., 08:36
Nem csitulnak a kedélyek az országban.
2024. december 18., 21:27
Vissza a múltba? Katonai jogrend, puccsok és a hadsereg különleges szerepe Dél-Koreában.
2024. december 16., 20:43
A tábornok visszaélhetett a hatalmával.
2024. december 16., 07:33
Kiderült, mikor hallgathatják ki a leváltott államfőt.
2024. december 15., 14:27
A parlament szombaton vád alá helyezte Jun Szogjolt.
2024. december 15., 07:54
Telefonon egyeztettek egymással a felek.
2024. december 14., 09:58
Fieszta az utcán, tűzijátékokat lövöldöznek az emberek boldogságukban.
2024. december 11., 18:12
Az állami hírügynökség egy héttel később számolt be a Dél-Koreában kialakult kaotikus helyzetről.
2024. december 11., 07:29
Jun Szogjol még nem mondott le, de már saját pártja is a távozását követeli.
Utazási tilalmat rendeltek el Jun Szogjol ellen a hadiállapot kihirdetése miatt.
Saját pártja is sürgette, hogy adja be lemondását.
Az ellenzék és a dél-koreaiak többsége is a lemondását követeli.
A volt védelmi miniszternek megtiltották, hogy külföldre utazzon.
Vállalja a felelősséget.
Bizalmatlansági indítványt is kezdeményeztek ellene.