Kedvezményes gyümölcsvásárt szervez a Demokratikus Koalíció
Számos budapesti piacon ott lesznek.
Számos budapesti piacon ott lesznek.
A városvezetést körüllengő korrupciós botrány árnyékában így látták jobbnak.
Határozati javaslattal készülnek.
Az ellenzéki párt fővárosi frakciója előterjesztést nyújtott be a témában.
Szerinte a legfontosabb kérdésekben Orbán Viktor és Magyar Péter ugyanazt mondják.
A DK alelnöke online sajtótájékoztatót tartott.
Így szeretnének borsot törni a Fidesz orra alá.
Három tervezettel állt elő a DK, a kormányzó párt azonban nemet mondott mindegyikre.
Friss adatok érkeztek.
Közben a DK az Indexnek elárulta, mi lesz a fiatalember sorsa a párton belül.
Múlt héten jelentette be, hogy elindul a pártelnöki posztért.
Az ítélet jogerős.
Egyes cégeknél továbbra is ellentmondásos adatok szerepelnek.
„A jó győz, a rossz kiírja magát a történelemből” – fogalmazott a DK elnöke.
Felszólították a külügyminisztert, hogy emelje fel a hangját a határon túli magyarságért.
Egyre többen leváltanák a DK éléről a volt miniszterelnököt.
A DK elnöke ismét üzent az ellenzéknek.
Varga Mihály kinevezése nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
A DK elnöke könyvbemutatót akart tartani.
A DK elnöke nem ért egyet a 14 millió forintos büntetésével.
A párt szerint a testület Orbán Viktor brüsszeli emberével áll fel, aki „a rohadt alma a kosárban”.
Abd El Rahim Ali szerint a pártelnöknek mennie kell.
A közjátékról felvétel is készült.
Megszületett a döntés.
Döntöttek a képviselők.
A párt szerint ez az ellenzéki szavazók arculcsapása lenne.
Azt is elárulta, hogy miért.
2025. január 12-én eldől, ki kerül be az Országgyűlésbe.
„Lehet menni Ferivel építgetni a Minecraftba” – mondta a DK józsefvárosi elnöke.
A fejleményekről a Facebookon számolt be a DK EP-képviselője.
Kéthly Anna szociáldemokrata politikus szobránál tartják a demonstrációt november 29-én.
Burján Ferenc azt is elmondta, miként tud működni most az önkormányzat.
A párt követeli, hogy Niedermüller Péter vonja vissza a döntést.
A pártelnök szerint a lakhatási válság idején tehetetlenek.
Az ellenzéki párt szerint csak az ő jelöltjük képes legyőzni a Fideszt Tolna megyében.
Olyan sokan akartak részt venni, hogy elszállt.
A miniszter szerint a biztosjelöltet Dobrev Klára „politikai alapon fúrja”.
Nyílt levélben és a közösségi médiában is üzentek az ellenzéki párt politikusai.
A többi képviselőjelöltet a következő hetekben mutatják be.
Felelős döntésre kéri a Tisza Párt elnökét.
Azt is megírták, mit hoz magával Donald Trump elnökké választása.
Gyurcsány Ferenc úgy véli, a kormány szégyellje magát, hogy nem háborodott fel.
A DK elnöke elárulta, miben hasonlít egymásra Orbán Viktor és az amerikai elnök.
Állítása szerint ő 18 évvel korábban hazafiságból mondott ehhez hasonlót.
Nincs vége az utcanévtábla-ügynek.
Az is kiderült, hogy a DK elnöke rajthoz áll-e a 2026-os választáson.
„A politika csapatjáték. Vagy van csapatod, vagy semmit nem érsz el.”
A közösségi médiában követőinek is ismertette azt a DK elnöke.
Vadai Ágnes és Varju László szerint panasz érkezett az ivóvíz minőségére.
A Tisza Párt elnöke nem hagyta válasz nélkül a neki szánt üzenetet.
Dobrev Klára levelet írt az Európai Unió költségvetési biztosának.
Hónapokig tartó huzavona ért véget.
A párt határozati javaslatot nyújt be.
A párt szerint ez volt az Orbán-kormány eddigi legdurvább támadása ellenük.
A DK elnöke megfejtette, hogy mi kell a kormánypártok legyőzéséhez.
A pártelnök szerint a magyar kormány a gyilkos oldalára állt.
Ukrajna támogatását érintette a szavazás.
A DK elnöke azt is elárulta, mikor lesz vége a kormánynak.
A DK-s politikus ismét az egyház körül kialakult botrányokról kérdezte a miniszterelnök-helyettest.
A párt törvényjavaslatot nyújt be, hogy legyenek nyilvánosak az államfő kegyelmi határozatai.