Vámokat vetne ki az Európai Unióra Donald Trump
A kereskedelmi hiányt pótolná ezzel a megválasztott amerikai elnök.
A kereskedelmi hiányt pótolná ezzel a megválasztott amerikai elnök.
Az új kormányzat kemény leszámolásra készül.
Volodimir Zelenszkij már kijelentette, Ukrajna védelme elégtelen az Egyesült Államok nélkül.
Egyesek szerint a megválasztott elnök a Reszkessetek, betörők!-ből szabadult.
Az is kiderült, hogy főként mely országokból.
De Mordorról és Magyar Péterről is beszélt.
Mert azok a legtöbb esetben nem is drónok.
Döbbenetes számokat közölt egy amerikai katonai tisztviselő.
Hivatalba lépésére azonban január 20-ig még várni kell.
Donald Trump is bejelentkezett telefonon, Mága Zoltán húzta a talpalávalót.
A két politikus telefonon egyeztetett.
Sorra dőlnek a történelmi csúcsok, de még nincs vége.
A techguru milliárdokkal támogatta az elnöki szék megszerzését, úgy tűnik, most rajta segítenek.
A megválasztott elnök azonban „csak” szexuális zaklatást követett el.
Több fontos pozíciót is kiosztott már.
Donald Trump golfpályája közelében is észlelték a pilóta nélküli repülőgépeket.
Egy üzletemberrel is találkozott.
Azonnal lépne az ügyben a leendő amerikai elnök.
Az elismerést interjúban kommentálta a leendő amerikai elnök, ahol terveiről is mesélt.
Lelkes támogatója kerül a globális hírügynökség élére.
Nemzetbiztonsági vizsgálat, babaváró hitel, Till Tamás gyilkossági ügye, Magyar Péter személyiségzavara – ilyen volt a Kormányinfó.
Megrekedtek a tárgyalások, kritikus a humanitárius helyzet.
A tét az, ki legyen a kapocs Európa és a megválasztott amerikai elnök között.
Donald Trump már fente a fogait.
Donald Trump fiának a menyasszonya lehet az amerikai nagykövet Görögországban.
Egész konkrétan elmondta azt is , hogy miről beszélgetett Donald Trumppal.
A Tisza Párt elnöke most azért kritizálja a miniszterelnököt, mert Amerikában tárgyalt.
„Baj lesz ebből, more…” – írta a Tisza Párt elnöke.
Egyáltalán nem tűnik fényesnek a jövő.
A kormányfő Szijjártó Péterrel és Jászai Gellérttel utazott Mar-a-Lagóba, ahol az amerikai elnök mellett Elon Musk is jelen volt.
A gond az, hogy azt nemcsak Moszkvával, hanem Kijevvel is el kellene fogadtatni.
Nem vagyok Soros-ügynök − tette hozzá a román elnökjelölt.
Nagy tervei vannak, miután január 20-án hivatalba lép.
II. Erzsébet királynő is szóba került.
Az Aszad-rezsim bukása és a Zelenszkijjel való tárgyalása utáni megnyilatkozásából következtet erre.
„Ez nem a mi harcunk.”
Állítólag Donald Trumpnak is kezd sok lenni az újabb és újabb botrány.
Egy venezuelai nőt Mexikóba érkezésének első napján elraboltak.
A világ leggazdagabb embere fontos szerepet fog kapni a kormányban.
Korábban az egyik legnagyobb támogatója volt a kampányban.
Jared Isaacman szeptemberben hajtotta végre az első civil űrsétáját.
A bírák engedékenyek az elnökkel.
Az orosz elnök Donald Trumpnak is üzent.
Az ontariói kormányfőt felháborította, hogy Kanadát és Mexikót egy kalap alá vették.
A hűtlen kezelés vádja is felmerült.
A halál érdekelte a legjobban az embereket.
Felmentést kérnek a régi-új elnökre a hallgatásipénz-perben.
Donald Trump kampányában többször is előkerült a téma.
Kash Patel korábban nagyon erős kijelentéseket tett.
A piacok örültek a legjobban a régi-új elnöknek.
Donald Trump mellett a republikánusok és a demokraták is kritizálják a leköszönő elnököt.
A megválasztott elnök a hivatalba lépéséig adott időt.
Elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek.
A volt elnök soha sem köt rossz üzletet.
Két éve még örömapaként ráztak kezet egymással.
Pragmatikus külpolitikára van szükség.
A megválasztott amerikai állmfő megnevezte, hogy kit szeretne az FBI élére.
A megválasztott elnök több jelöltről maga döntött.
A Gázai övezetben 101 külföldi és izraeli túszt tartanak fogva.