Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
Az is kiderült, mire lehet fordítani az összeget.
Az is kiderült, mire lehet fordítani az összeget.
A frakcióvezető szerint fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
Négynapos üléssel zárja a munkáját az Országgyűlés, fontos kérdések kerülnek elő.
Az utalások Magyar Államkincstár utalási rendje szerint megtörténnek.
Legkésőbb a jövő hétig megérkezik az összeg.
Sok politikus is felült a vonatra.
Az intézkedésekkel a központi költségvetés bevételi oldalát erősítenék.
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
Idén már harmadszorra kell konszolidálni a tartozásokat.
Több helyen már használják.
A magyarok 90 százaléka az internetről tájékozódik egészségügyi panaszairól.
A tudomány és a technológia elhozza a jövőt: irányt mutattak az EU magyar elnöksége alatt.
Időt és pénzt lehet spórolni azzal, ha kevesebb beteget kell a szükségesnél hosszabb ideig ápolni.
A tájékoztatás hiánya, a nem megfelelő kommunikáció még mindig gyakori probléma.
Az államtitkár elárulta, a kórházak 42,7 milliárd forintot kapnak még idén.
A belügyminiszter a Magyar Kórházszövetség konferenciáján beszélt.
Az Index nyomon követi az ügy történéseit. Most újabb fordulat következett be.
Ő a politikusdinasztia első tagja, aki republikánus adminisztrációban vállal szerepet.
Trump-elemek is bekerültek a jövő évi büdzsébe.
Mindez magyar kulcsszereplővel.
Nem bántak kesztyűs kézzel a magyar biztosjelölttel Brüsszelben.
Korábbi hírek szerint a két rendszerben nem volt átjárás.
Az MTA egykori elnöke nem kímélte Szijjártó Pétert és Orbán Balázst sem.
A hospitalizációs ártalom komoly kötődésbeli problémákat okozhat gyerekkorban. Így segítenek a Nevetnikék Alapítvány önkéntesei.
A kismama teljesen összetört, és sírva ment át az Uzsoki Utcai Kórházba.
Negyed év alatt mintegy félmillióan nem jelentek meg a lefoglalt időpontban az orvosnál.
A hírről a város polgármestere is a közösségi médiából értesült.
Az állami kórházakban és szakrendelőkben jön változtatás.
Szerinte leegyszerűsítő és bántó volt a miniszter reakciója.
Házi gyermekorvosokból pedig még nagyobb a hiány.
Civilizált országokban fél évben maximálják a várakozási időt.
Az új módszer főként a gyerekeknek jelent könnyebbséget.
A törvénymódosítás a hosszú várólistákat már biztosan nem érinti.
Az egészségügyi ellátás javításához is hozzájárulhat.
Vérvétel nélkül tudhatják meg a betegek, hogy vastagbélrákosak-e.
A kórházakban hagyott újszülötteket szeretnék támogatni.
Hallott már a holisztikus orvoslásról?
Az idősebb orvosok inkább kifizetik a helyettesítést.
Több szervezet is megkereste a minisztériumot a tervezettel kapcsolatban.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint csak 2-3 óránként érkezik egy beteg.
A javaslat a konkrét életkort is meghatározta.
Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Hatalmas változást jelenthet.
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója mindent elmondott az Indexnek, amit tudni kell.
Érthető, ha Várhelyi Olivér a „világ élén járó” magyar egészségügy elismerését látja benne, de erről szó sincs.
Deutsch Tamás is reagált a hírre.
Az államtitkár fontos bejelentéseket tett az egészségügyről.
Mágneskártyás beléptetés, valamint külön ápológárda várhatja a kiemelt betegeket.
Az egészségügyi államtitkár szerint a Tisza Párt hecckampányt visz a kórházakban.
Járjon mindenki állami intézményekbe, egyenlően.
Megállt, és hosszan válaszolt az újságírók kérdéseire. Mutatjuk, hogy mit.
Szerinte emberei úgy vezetik félre a kormányfőt, mint Kádár Jánost Grósz Károlyék.
A kormányfőt a bejáratnál tüntetők fogadták, és néhányan játékpénzt szórtak rá.
Forradalmi lépés kapujában az űrkutatás magyar főszereplővel, ami az energiaellátásra is hatással lehet.
A Magyar Nemzet szerint „VIP” kórházi ellátást járt ki családtagjainak Varga Judit férjeként.
Külföldről, többszörös áron lehet csak beszerezni a készítményt.
Az államtitkár szerint magában a pénz nem elegendő az egészségügy javítására.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem mérik fel reálisan a helyzetet.