4331 találat az Indexről, és a környékéről.
„Ha már annyira elégedettek.”
Csak néhány uniós tagországban van az üvegeken erre vonatkozó figyelmeztetés.
Van olyan település, amelytől csaknem másfél milliót kérnek.
Az operált térdével fél óra után tudott csak leülni.
A gyógyszerkasszát az utóbbi években leginkább az onkológiai kezelések drágulása terheli.
A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.
A Magyar Orvosi Kamara a helyzet rendezését követeli.
A két szakorvos nyugdíjba vonul.
A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
Nemzetközileg védett személyek is speciális ellátásra jogosultak.
Hamarosan tüntetni is fognak.
A kórház elkülönítette az érintetteket.
A skandinávok természetesen az élen járnak a családbarát politikában is.
Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.
A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.
Nem kapott megfelelő egészségügyi ellátást a komáromi orvosi ügyeleten.
A DÁP változása több igazolványra is érvényes.
Az oldat nélkül nem lehet műteni, és az infúzióhoz is elengedhetetlen.
Az egészség terén világelső nemzetek példát mutatnak, de vajon Magyarország hol áll ezen a rangsoron?
Pintér Sándor nemrég menesztette az intézmény vezetőjét.
Mintegy 100 külföldi donorszerv került beültetésre tavaly az országban.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a bérek rendezésével megváltozott a helyzet.
A legaggasztóbbnak az egészségügy helyzetét látják a válaszadók.
A képzelet által teremtett jövő sokszor megvalósult. De hogy volt, amikor mégsem?
Azt is vizsgálták, hogy optimistán vagy pesszimistán tekintünk-e a jövőbe.
Debrecenbe kell utazni az ellátásért.
Pintér Sándorék szerint egyértelmű, hogy a köztestület mely politikai szereplőkkel kíván közösséget vállalni.
Repülőrajt a magyar kórházakban.
Szerintük a rendszer beteg- és orvosellenes.
Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (HAOSZ) alapító-elnöke vázolt fel néhány lehetőséget.
Egyre több kórházban vezetnek be a maszkviseléssel kapcsolatos korlátozást.
A miniszter a WHO főigazgatójával konzultált.
A legtöbb beteg Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt.
A döntést a felső légúti tünetekkel orvoshoz fordulók magas száma indokolja.
Budapesten 191 rendelőben nincs orvos.
Folyamatosak a bejelentések.
Teszteld, mennyire ismered a kórokozókat, amikkel napi szinten találkozhat az ember.
Január 2-ától érvényes a döntés.
2024. december 30., 13:35
Az egészségügyi mellett környezetvédelmi indokokra hivatkoznak.
2024. december 30., 06:48
A műtétek adatai a felhőbe kerülve lehetővé teszik a gépi tanulást.
2024. december 29., 20:40
Hatalmas bravúr kellett hozzá.
2024. december 28., 06:14
A digitalizáció és a prevenció továbbra is fókuszban marad.
2024. december 25., 10:30
A betegeknek 40 kilométert kell majd utazniuk, hogy ellássák őket.
2024. december 21., 15:22
Az is kiderült, mire lehet fordítani az összeget.
2024. december 17., 09:50
Ezt az undorító szokást látni is sok, de ráadásul még az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is növelheti.
2024. december 16., 16:34
A frakcióvezető szerint fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
2024. december 16., 07:41
Négynapos üléssel zárja a munkáját az Országgyűlés, fontos kérdések kerülnek elő.
2024. december 15., 10:06
A magyar idősek egészségügyi ellátása egyre inkább pénzkérdéssé válik, miközben a téli időszakra javasolt vakcinák már egy kisebb havi nyugdíjat is elvihetnek.
2024. december 14., 16:45
Az utalások Magyar Államkincstár utalási rendje szerint megtörténnek.
2024. december 13., 12:46
A BioTechUSA az Egészségért díjjal innovatív egészségügyi projektet támogatott, amelyek a hazai egészségügyi ellátás fejlesztésére és szemléletformálásra fókuszálnak.
2024. december 12., 20:53
Legkésőbb a jövő hétig megérkezik az összeg.
2024. december 11., 06:00
Sok politikus is felült a vonatra.
2024. december 10., 16:05
Jelentős áremelkedések várhatók az egészségügyi szolgáltatásokban, ami a tajkártyát is érinti.
2024. december 10., 13:43
Az intézkedésekkel a központi költségvetés bevételi oldalát erősítenék.
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
Kínálati válság jöhet.
2024. november 29., 15:35
A Policy Solutions felméréséből kiderül, mi aggasztotta leginkább a magyarokat 2024-ben.
2024. november 27., 14:36
A véradás életeket menthet, de bizonyos kizáró okok esetén nem lehetséges részt venni benne.