45 találat az Indexről, és a környékéről.
Íme a legjobb magyar történelmi filmek!
Egy fő attrakcióval is készülnek a szervezők.
Eger legendás védője, Dobó István fején halálos ítélet ült, amikor 1552-ben legyőzte a túlerőben lévő török hadat, és igazi hőssé vált.
Előfordul, hogy régi filmek, sorozatok, műsorok vagy zenés produkciók igen rosszul öregszenek. Összegyűjtöttünk néhány hazai példát.
Néhány ismert magyar és világirodalmi műre kérdezünk rá.
Egy közepesen nehéz kvízzel mi is csatlakozunk a Gárdonyi 100-emlékévhez.
Dobó István 450 éve halt meg, kvízünkkel rá emlékezünk.
Gigaelőadással készül az Egri csillagok.
2021. október 22-én, 75 éves korában elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Az Egri csillagokban Bornemissza Gergelyt alakító Kovács István kizárólag szép emlékeket őriz a film forgatásáról.
Venczel Vera színésznő már főiskolásként ikonikus filmekben játszott.
Évtizedeken át játszotta Egerben Dobó István szerepét, de láthattuk a Kisváros, a Szomszédok és az Angyalbőrben című televíziós sorozatokban is.
Az ostrom előtti évben fő- és jószágvesztésre ítélték, a pallos elől haladékot kapott, de később börtönbe került.
Venczel Vera kapta 2020-ban a Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat.
Gárdonyi Géza könyvének melyik főszereplője lehetett az első ismert magyar Darwin-díjas?
Az NFI magyar irodalmi klasszikusokat tett elérhetővé, a digitális oktatást is segítenék.
Kovács István színész 1944. május 7-én született.
Több évtizede a pályán lévő, legendás magyar színésznőket mutatunk.
Venczel Vera volt a '60-as és '70-es évek egyik legszebb színésznője.
Ötven évvel az eredeti bemutató után újra a mozikban az Egri csillagok.
2018. szeptember 9., 06:00
Venczel Vera ötven éve diplomázott, és ekkor mutatták be az Egri csillagokat is.
Alkohol? Kábítószer? Szex? Szerencsejáték? A fal című műsorban egy kérdés kapcsán jött elő ez a téma. Plusz megvan az új Konyhafőnök és más hírek!
2017. december 17., 06:00
Kovács István már több mint két évtizede bolondul feleségéért.
Kovács István karrierje több mint fél évszázada kezdődött.
Majdnem ötven év telt el azóta, hogy a hazai mozik bemutatták az Egri csillagok című filmet.
2017. augusztus 17., 07:45
Friss fotókon az Egri csillagok legendás színészei.
2016. szeptember 22., 06:30
Venczel Vera hosszú idő után jelent meg a nyilvánosság előtt.
2016. szeptember 22., 06:30
Venczel Vera hosszú idő után jelent meg a nyilvánosság előtt.
Pándy Lajos Jászai Mari-díjas színész 94 évvel ezelőtt született.
Pándy Lajos Jászai Mari-díjas színész 94 évvel ezelőtt született.
2015. november 11., 08:57
Egy tök ismeretlen amerikai filmes 9 milliárd forintból, az egri várat részben újjáépítve forgatná újra a klasszikus filmet?
2015. szeptember 8., 07:35
Venczel Vera színésznő máig megőrizte bájos mosolyát.
2015. szeptember 8., 07:35
Venczel Vera színésznő máig megőrizte bájos mosolyát.
Képeken Venczel Vera, az Egri csillagok Vicuskája.
Képeken Venczel Vera, az Egri csillagok Vicuskája.
Venczel Vera duplán ünnepelhetett a díjátadón.
Venczel Vera duplán ünnepelhetett a díjátadón.
Így változott az évek során a ma 68 éves Venczel Vera.
Így változott az évek során a ma 68 éves Venczel Vera.
Így néz ki most az Egri csillagok Bornemissza Gergője.
Így néz ki most az Egri csillagok Bornemissza Gergője.
Nyugalom, nem lett átírva a regény vége, ebben a verzióban is Dobóék nyertek. Gárdonyi idén 150 éves.
A hollandok 1,7 milliárd forintot költenek Fóton a flamand Egri csillagokra, a stábban 125 magyar van. Árpa a főgonosz jobbkeze, mégsem hal meg.
Az Egy magyar nábob, az Egri csillagok rendezője hazánk egyik legnagyobb filmes és színházi egyénisége volt.
"Meghosszabbítja a
77 filmajándék nevű akcióját a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), ezt eredetileg az ünnepek idejére hirdettük meg - mondta Kitzinger Dávid, a NAVA üzemeltetését végző Neumann Kht.